Friss cikkeink

A mobil lesz a jövő marketing-csodafegyvere
Még mindig tartanak a big datától a marketingesek, de már legalább látják mire jó. A legtöbben egyébként a mobilt tekintik a jövő marketing csodafegyverének, a közösségi médiumokat viszont egyre kevésbé tekintik bevételnövelő eszköznek.

Legyen Ön is startup!
Nem az ágazat, nem is a vállalkozás típusa, még csak nem is a cég életkora a leglényegesebb különbség a startup és a hagyományos cég között. A legszembetűnőbb a hirtelen gyors növekedés, ami mögött új típusú vállalkozói attitűd és ebből eredően másfajta cégkultúra és működési modell áll. Ezt viszont bárki lemásolhatja, a társadalmi vállalkozás, az állami cég vagy a kkv is.

Dúl az optimizmus
Nyolcéves csúcson a fogyasztói várakozások a választások előtt, miközben az üzleti várakozások nem romlottak. Végeredményben Magyarországon a választások előtt folytatódik a több mint másfél évtizede nem látott optimizmus.

Íme, 2013 legjei
A tavalyi év bővelkedett furcsaságokban és nem csak a technológiai újdonságok terén. Ebből szedtünk össze egy csokorra valót a csempészett csirkefalatoktól a Google saját repülőtéri termináljáig.

Így védekezhetnek a kisvállalkozások a támadások ellen
A legtöbb kezdő infrastruktúrával rendelkező vállalkozás, egyre népszerűbbé válik a kiberbűnözők körében A bűnözők ráadásul a szívesen céloznak kisebb kommunikációs és marketing ügynökségeket, akik nap, mint nap értékes ügyféladatokhoz férnek hozzá, de nem rendelkeznek ehhez megfelelő informatikai biztonsági védelemmel.

Nálunk nem igaz, hogy a szomszéd bankja zöldebb
Bíznak a magyar ügyfelek saját bankjaikban, kétharmaduk ajánlaná is pénzintézetét másoknak. A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmeréséből.

Kevesebb lehet az éhező, mint gondolták
Új módszerrel akarják kiszámítani azt, hány ember nem jut elegendő tápanyaghoz a Földön. A kalóriaérték helyett azt is figyelembe vennék, milyen ételt fogyaszt az ember. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen kategóriájú és árú élelmiszernövényből nyerjük mindennapi betevő kalóriánkat. Ennek megoszlása ugyanis korrelál a anyagi helyzetünkkel.

Drónposta és robotautók – már nem a jövő
Elemzők, stratégák tucatjai próbálják megmondani előre az év meghatározó trendjeit. A listák között van átfedés: adatok és robotok fogják fémjelezni az évet, de a magánszféra újraértelmezése is felbukkan. Érdemes követni, hogy merre megy a világ, különösen, ha új üzleten törjük a fejünket.

Csak a GMO mentes disznó a jó disznó
Új védjegyet vezetnek be a magyar sertéshús minőségének garantálására. A védjeggyel csak a Magyarországon felnevelt, GMO-mentes takarmánnyal etetett állat húsa minősíthető.

Az illegális szoftverrel aknamezőn járnak a cégek
Egy friss tanulmány szerint egyértelmű a kapcsolat az illegális szoftverek és a kibertámadások között: azok az eszközök, amelyek nem jogtiszta szoftvert tartalmaztak, több mint hatvan százalékban fertőzöttek.
Érinthetetlen szigetek
Bírósági perekben kiszabott súlyos pénzbírságokat megelőzendő, időben kimentett vagyonokkal, adófizetés elől eldugott bevételekkel, üzlettársak vagy házastársak közötti válási huzavonák miatt eltüntetett értékekkel és vagyoni jogokkal vannak tele a Cook-szigetek. A miniállam joggyakorlata arról híres, hogy blazírtan fittyet hány mindenféle és -fajta külföldi bírói végzésre.
Biztosítási csalással nyerészkednek a szivárgásokon az olajmultik
A 10 legnagyobb osztalékot szétosztó vállalat fizette ki a globális jövedelmek 10%-át. Közöttük több olajmulti is található. De a rekorderedmények ellenére, vagy talán éppen ezért, a helyi hatóságokra hárítják olajszennyezéseik eltakarításának költségeit, ahol csak lehet, majd még a biztosítási kártérítést is felveszik. A 21. század történetét e törésvonal mentén lehet majd elmesélni: osztalék kontra externáliák.
Nem az a gond, hogy nem lesz mit meginni
Elképesztő mennyiségű ivóvizet pazarolunk el nap mint nap, miközben a klímaváltozás következtében lassan azzal kell szembesülnünk, hogy nem lesz mivel öntözni növényeinket, itatnunk állatainkat, hűtenünk tervezett atomerőműveinket.
„A legfőbb gazdasági cél az emberek boldogsága”
Március 28-án a Boldogság Közgazdaságtana címmel rendeznek konferenciát. Olyan kérdésekre keresnek választ, mint hogy lehet-e, és ha igen, miként a végső célja a gazdasági életnek az emberi boldogság. Ennek kapcsán a konferencia egyik szervezőjével, Baritz Laura nővérrel beszélgettünk.
Nem szeretik a nagykereskedők az internetet
A nagykereskedők jelentős részének sikerült növelnie tavaly a partnerei számát, ugyanakkor egyre élesebben jelentkezik az a tendencia, hogy a gyártók közvetlenül a fogyasztóknak, vagy a kiskereskedőknek értékesítik a termékeiket, a nagykereskedőket kihagyva így a láncolatból.
5 közösségimédia-trend, ami "annyira 2014"
2013-ban előretörtek a fényképek: hódított az Instagram és a Pinterest. 2014-ben máshogy blogolunk, és még több selfit posztolunk.
Tényleg meggugliznak minket a munkáltatók?
Manapság nagy a verseny a munkahelyekért, egy interjúig sem könnyű eljutni. Különösen azért, mert a reménybeli munkáltató mielőtt egyáltalán behívná a jelentkezőt, sokszor utánakeres az interneten.
Amit a fizetés nélküli szabadságról tudni érdemes!
Milyen lehetősége van a munkavállalónak, ha fizetés nélküli szabadságot szeretne igénybe venni? Mikor köteles a munkáltató azt engedélyezni, és mikor dönthet róla mérlegelési jogkörében? Ezek és az ezekhez hasonló kérdések merülhetnek fel a munkavállaló és a munkáltató fejében, amikor a munkavállaló jelzi igényét egy esetleges fizetés nélküli szabadságra.
Kína: nem könnyű feladat, de megéri!
A magyar vállalkozók nem csak exportpiacként találhatnak kiváló lehetőségeket Kínában: akár termékek gyártásáról, akár kínai áruk magyar (és európai) piacra dobásáról van szó, kiváló helyzetben vannak, hazánk ugyanis a kínai kereskedők regionális elosztóközpontja – hangsúlyozták a szakértők a CECZ, a ChinaCham és a Piac & Profit által szervezett Kínai–Magyar Üzleti Fórumon.
Köszönni már legalább tudnak az eladók
A magyar ügyfélkiszolgálók a világátlaghoz képest a vevők üdvözlésében átlagon felül teljesítenek, azonban kimutathatóan keveset mosolyognak és már a kapcsolt értékesítések tekintetében is rosszabbul teljesítettek.
Így növekszünk 2014-ben
A gazdasági folyamatok 2013-ban viszonylagosan, átmenetileg és látszólagosan javultak. Az üzleti szféra gyenge beruházási hajlandósága miatt hiányoznak a növekedés érdemi gyorsulásának feltételei. Idén még hatnak a tavaly II. félévi gyorsulás tényezői, miközben átlagos időjárás esetén a mezőgazdaságban csökkenés valószínű. Így 2014-ben 1,5%-os, vagyis a tavalyinál kissé gyorsabb, de a II. félévinél lassúbb GDP-növekedés várható. Gazdaságpolitikai váltás nélkül jövőre sem várható 1,5% feletti dinamika, s a foglalkoztatásban, az inflációban és más területeken statisztikailag kimutatott eddigi (látszat-) javulást könnyen romlás követheti a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2014-es előrejelzése szerint.
Még nem ért véget a játszma Brüsszel és Moszkva között
Brüsszel az éjszaka bejelentette, hogy újabb 21 embert helyeznek feketelistára, és gazdasági szankciókon is dolgoznak. Válaszul az oroszok ellenszankciókat hoztak, amerikai kormányzati tisztviselők Oroszországba való beutazását tiltották meg.
A könyvelők rendszereibe kukucskálna a NAV
Szeretné látni a NAV a könyvelők rendszerét is – írja a Magyar Nemzetre hivatkozva az onlinekassza.hu. Ha megvalósul a legújabb elképzelés, minden számlát láthatna az adóhatóság.
Bevált praktikák túlterheltség ellen
Az idő mára talán a legfontosabb és a legszűkebben rendelkezésre álló erőforrássá vált, bár úgy teszünk, mintha végtelenül rendelkezésre állna. Egy elfoglalt ember azonban megfelelő időgazdálkodás híján hamar a végkimerülés állapotába juthat, és nem kerülheti el a hibákat sem.
Nemcsak a pályázatban, a pénz lehívásában is segítik a kkv-kat
A Horizont2020 keretprogramja forrásainak lehívásában is segíti a magyar kkv-kat a kormány. Honlapot hoztak létre e célra, ahol közvetlen kapcsolatba léphetnek a programfelelősökkel a cégek.
Közös töltő minden telefonhoz – ezt sürgeti az EU
Az EU-ban forgalmazott összes mobiltelefonhoz használható, egységes töltőt kellene kifejleszteni a képviselők szerint. Ez a fogyasztók és a környezet érdekét egyaránt szolgálja. Nem halmozódnak többé a töltők a fiók mélyén, és nem keletkezik évente 51 tonna elektronikus hulladék.
Jelentkezzen, ha tenne az élelmiszer-pazarlás ellen!
A Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével fórumot indít az élelmiszer-pazarlás és - veszteség csökkentése érdekében. A fórumhoz várják a témában tenni szándékozó vállalatok és szervezetek csatlakozását.
Ne veszítsük el a kontrollt a kiszervezés miatt!
Kiszervezni sok esetben tényleg megéri bizonyos tevékenységeket, ugyanakkor a folyamatok milyenségére is mindig nagy hangsúlyt kell fektetni, különösen, ha az befolyásolja a termékünk vagy szolgáltatásunk minőségét. Így csökken a minőségi eltérések vagy az indokolatlan, plusz költségek előfordulásának kockázata.
Már a weben is kutat a NAV
Idén már a nyilvános online adatokat is felhasználja a KOCKERD-es vállalkozások ellenőrzéséhez és a vizsgálati célpontok kiválasztásakor az adóhatóság – hívja fel a figyelmet a MAZARS.
Kiverte a biztosítékot a szakmánál a kötelező tábladizájn
Megadott formátumban, méretben, grafikával és betűtípussal készülő táblán kell jeleznie március 1-től a vendéglátóhelyeknek a dohányzás tilalmát. A finoman szólva is ódivatú és rideg terv kifejezetten kirívó lenne elegánsabb terekben, ezért tiltakoznak az érintettek. Ha valami nem stimmel, akár egymillió lehet a büntetés.
MagNet Bank: szigorúbb szabályok jönnek
Szigorúbb számlanyitási feltételeket vezet be a MagNet Bank Transparency International publikus korrupciós indexében bizonyos helynél rosszabb pozíciójú országokból érkező ügyfelek esetében (ebbe Bissau-Guinea is beleesik) a Simon-ügy következményeként.
Gyakorlatilag korlátlan növekedéssel kecsegetet a kínai export
Nem könnyű, de érdemes Kínába exportálni – hívták fel a szakértők a figyelmet a CECZ, aPiac & Profit és a ChinaCham Hungary közös rendezvényén. Ugyan a gazdaságpolitika már sok akadályt eltakarított a magyar cégek útjából, de kulturális különbségek és a finanszírozási nehézségek még mindig komoly kihívást jelentenek a magyar exportőrök számára.
Folytatódik az áfaemelés Európában
Folytatódik az áfaemelési trend Európában, az általános forgalmi adó átlagos mértéke már átlépte a 21 százalékos küszöböt az Európai Unióban. Ezzel párhuzamosan a cégeknek egyre gyakrabban változó áfaszabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük – mutat rá az EY legfrissebb iparági jelentése.
20 millió dolláros lehetőség a magyar exportnak
Húszmillió dolláros együttműködési alapot hoz létre a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a Világbank-csoport magánszektorra szakosodott pénzügyi intézetével, az IFC-vel, amelynek révén a következő években új lehetőségekhez juthatnak a magyar kis- és középvállalkozó exportőrök.
Jó piac-rossz piac: kettéválik a világ
A piac szétvált jó és rossz piacokra. Kezd a világ átalakulni a szokásos üzemmódra: a jó részvények és piacok emelkednek, míg a gyenge piacok és részvények esnek. Akár már jövő áprilisban kamatot emelhet a Fed.
Adókedvezmény beruházásra - éljen vele!
Itt az évzárás ideje, ezért adótanácsadói idegenvezetéssel, folytatjuk kirándulásunkat a társasági adóalap csökkentő lehetőségek és adókedvezmények világában. Egy sokak által használható adóalap kedvezményt ismertetünk, a beruházásokhoz kapcsolódóan.
Kft. hárommilliós törzstőkével? Van más megoldás!
Egy kezdő vállalkozásnak gondot okozhat az új Ptk.-ban meghatározott magasabb törzstőke-követelmény. A Piac & Profit szakértője szerint viszont van egyszerűbb és olcsóbb megoldás is!
Nagy a lehetőség a felhőben, de nagy a kockázat is
A vállalatoknak ma már a korlátozott, lokális támadások mellett szervezett bűnözői csoportokkal és komplex, infrastruktúra-szintű támadásokkal is számolniuk kell, hiszen az intelligens mobil eszközök, az átjárható rendszerek és a felhőalapú megoldások - minden előnyük mellett – az eddiginél nagyobb kockázatot jelentenek.
Ötlete van, hogyan lehetne fenntarthatóbb a világ? Jelentkezzen!
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) égisze alatt működő Climate-KIC szervezet újabb inkubációs programot indított Magyarországon is. Olyan mikrovállalkozások létrejöttét kívánják segíteni, amelyek hozzájárulnak egy fenntarthatóbb gazdaság kialakításához.
Hat egyszerű tipp, hogy jobban kezelje pénzét
Felelősen működtetni egy vállalkozást és kezelni a pénzügyeket két nagyon különböző dolog. Adunk néhány tippet, hogyan növelheti megfelelően nagyra a bankszámláján lévő összeget a szorgos évek folyamán.
Így hozhat eredményt az Adwords!
A legtöbb magyar cég még mindig nem, vagy csak laikusként használja a magyar hirdetési torta harmadát kitevő Google Adwords hirdetéseket. Gál Kristóf online marketing-szakértő tízparancsolatának betartásával javíthatjuk a hirdetéseink hatékonyságát.
Sorra tűnnek el a cégek
Folyamatosan nő a cégtörléssel kivezetett cégek száma Magyarországon, idén tovább folytatódhat a trend. A legtöbb ilyen döntést Pest megyei cégekkel szemben hozták a cégbíróságok.
Miért olyan nehéz jó vezetőt találni?
Az egyik legfontosabb döntés egy vállalat működése során a vezetők kiválasztása - állítja a Gallup felmérése. Mégis rendszerint rosszul választanak, méghozzá ijesztő arányban: a válaszadók véleménye szerint 82 százalékban nem sikerült megfelelő embert választani a megfelelő pozícióra. De miért olyan nehéz ez?
A munkáltatón is múlik, mennyit teszünk félre nyugdíjra
Bár a fiatalok a leginkább érintettek, többségük nem is hallott arról, hogy újabb 20 százalék szja-kedvezmény jár a nyugdíj-megtakarításokra. Munkáltatójuktól és a törvényalkotóktól várják a motivációt a nyugdíjcélú öngondoskodáshoz.
Ügyfélkapun is kopogtathat a revizor!
Idén már akár úgy is belefuthatunk egy adóellenőrzésbe, hogy észre sem vesszük. Nagy meglepetések és új adónemek ugyan nem léptek életbe az adózásban és a számvitelben, a részletekre azonban érdemes odafigyelni.
A krími válság után a világ már nem lesz ugyanolyan
Putyin nem tervezi további területek elszakítását Ukrajnától.
Így lehet adómentesen exportálni!
Most már nem kötelező kilencven napon belül kivinni az árut az Unió területéről, hogy adómentességet kaphasson az export után. A mentességnek azonban szigorú feltételei vannak - olvasható a NAV közleményében.
Hogyan maradhat a vagyon a családban?
Gyakorlatilag megérett a nyugdíjra az a vállalkozói kör, akik húsz évvel ezelőtt kezdtek vállalkozni. Ezek az üzletemberek már jól működő kis-és középvállalkozásokat birtokolnak, és most már azon kell tűnődniük, hogyan tudják ezt a vagyont a családjuk számára továbbörökíteni.