Minél nagyobb a cég, annál biztosabb a cafeteria

Kis mértékben csökkent a teljes mértékű, kedvezmények nélküli és kedvezményes adó és járulékterhek mértéke, de érdemben nem változott a cafeteria iránti munkáltatói érdeklődés - derült ki Szent István Egyetem kutatóinak a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával elkészített felméréséből.

A kutatást vezető Dr. Poór József egyetemi tanár szerint a felmérés adatai továbbra is alátámasztják azt a korábbi évek során hasonlóan tapasztalt összefüggést, miszerint a cafeteria elterjedtsége a szervezeti nagysággal van szoros összefüggésben. (Hasonló eredményekre jutott egy másik kutatás is, amelyet korábban közöltünk.) Az 1000 fő fölötti nagyvállalatok közel 80%-ánál megtalálható a rugalmas juttatási rendszer valamely formája, addig a 10 fő alatti mikro-vállalkozások csak 22 százaléka építette be ösztönzési rendszerébe a választható juttatásokat. (Pedig a cafeteria még mindig jobban megéri, mint a munkabér.)

Balázs Helga kutató szerint a legnépszerűbb juttatások terén nem volt jelentős elmozdulás a tavalyi évhez képest. Az eredmények alapján a legnépszerűbb kínálati cafeteria elem 2016-ban is a SZÉP kártya, amelynek mindhárom alszámlája egységesen népszerű, a cafeteriat nyújtó válaszadó szervezetek 93-97%-a kínálja dolgozóinak a cafeteria keretében”. Az Erzsébet utalvány (96%) és az egészségpénztári hozzájárulás pedig (86%) szintén a legnépszerűbb cafeteria kínálati elemek közé tartoznak.

A leggyakrabban használt cafeteria elemek

A dolgozók számára egy adóévben elkölthető cafeteria összegek szervezetenként meglehetősen eltérnek. A válaszadóknál a 100 ezer forint alatti cafeteria keret ritka (4%). Emellett egyre gyakoribb (9%-os előfordulás) az évi 500 ezer forintnál magasabb juttatási csomag. Ez az arány fokozatosan növekedett az elmúlt évek során. Az átlagos juttatási keret 2016-ban a tavalyi értéket alig meghaladóan 313.000 forintra tehető. „A növekedés főleg a juttatásokat terhelő adóterhek csökkenésének tudható be, figyelembe véve a munkáltatók közterhek megosztására vonatkozó válaszait, ez idén 268.000 Ft értékű nettó juttatásnak felel meg” – összegezte Fata László, a kutatást támogató Cafeteria TREND Magazin szakértője.

Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke szerint juttatással kapcsolatos tudatosság a cégek körében nem változott. Ennek oka lehet, hogy a juttatási elemek, illetve a meghatározó adószabályok sem módosultak alapjaiban.” Az elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a juttatások testre szabása jelentősen hozzájárulhat a munkavállalók elégedettségéhez, különösen, ha a generációs különbségek, elvárások is értékelésre és megvalósításra kerülnek. Utalt arra is, hogy a munkavállalók körében végzett kutatások megerősítik, hogy a juttatási elemek választási gyakorlatában a munkáltatóknak, a HR vezetőknek és szervezetnek jelentős kultúra formálási hatása lehet.

Cafeteria: ami adható, és amit adni kell
Az új tudásalapú gazdaságban a béren kívüli juttatások keretében adható motivációs eszközök kikerülhetetlenek a Piac&Profit konferenciáján felszólaló szakértők szerint. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy melyik elemnek milyen adózási és adminisztrációs vonzata van.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo