Szoftver cikkek


Régen várt újítást vezet be az építőipari digitalizáció sikercége

Régen várt újítást vezet be az építőipari digitalizáció sikercége 

Az építőipar fejlődését számos tényező, az energiaárak drasztikus emelkedése, az alapanyagok drágulása, munkaerőhiány, technológiai elmaradottság hátráltatja, az igazán nagy veszélyt azonban valami más jelenti az ágazatban: a kommunikációs káosz. Ha a projektek résztvevői nem tudnak szót érteni egymással, ha a fontos információk beragadnak, borulhat minden. Az építőipari folyamatok teljeskörű digitalizációja megoldást kínál a felsorolt problémákra, de számos felhasználónak gondot okozhat, hogy az általa használt eszközökön állandóan váltogatnia kell a munkáját támogató alkalmazások, felületek között. A kilépés, belépés, kódolás, adatkezelés rengeteg időt, energiát emészt fel, ráadásul sokszor komoly számítástechnikai tudást, külső segítséget igényel. Ezt a problémát orvosolja Európa egyik meghatározó építőipari szoftvergyártó cége, a PlanRadar újítása, a PlanRadar Connect.
Milyen szolgáltatásokat nyújtanak a flottakezelő szoftverek?

Milyen szolgáltatásokat nyújtanak a flottakezelő szoftverek? 

A flottakezelő programok fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó cégek nem csupán szoftvereikkel segítik a cégek járműparkjának hatékonyabb működését, de a program beüzemelése, a munkavállalók oktatása és az éjjel-nappal elérhető ügyfélszolgálat biztosítása is a szolgáltatásaik közé tartozik.
A Boeing mellett az Airbusnál sincs minden rendben

A Boeing mellett az Airbusnál sincs minden rendben 

A Boeing egyes utasszállító gépeinek szoftver-hibája mellett probléma van az Airbus A350 bizonyos típusaival is: a gépek rendszerét 149 óránként újra kell indítani.
Túl sok az adat, túl kevés a szakember

Túl sok az adat, túl kevés a szakember 

Az ön cégét érte kibertámadás tavaly? Ha nem, akkor a szerencsés 22 százalékba tartozik. A nagyvállalatok egyre több fenyegetéssel szembesülnek, a védekezést pedig hátráltatja a szakemberhiány és az óriási mennyiségű, elemzésre váró adat.
Melyiket válasszam a sok vállalatirányítási szoftver közül?

Melyiket válasszam a sok vállalatirányítási szoftver közül? 

Még a kisebb cégeknél is elképesztő mennyiségű adat keletkezik, s ezeket a hatályos jogszabályoknak megfelelve kell kezelni, hogy közben a cégvezetés is képes legyen átlátni az adattömeget és azok alapján felelős döntéseket hozni a holnapra vonatkozóan. Az okos ügyvitelhez integrált vállalatirányítási szoftverek kellenek. Csak számlázóprogramokból közel száz elérhető a hazai piacon.
Jobban ismer téged az algoritmus, mint a feleséged

Jobban ismer téged az algoritmus, mint a feleséged 

A gépi tanulásnak hála a mesterséges intelligencia algoritmusai képesek egyre nagyobb biztonsággal megmondani a fogyasztók holnapi viselkedését. Csak azok a cégek lesznek képesek fennmaradni a 2020-as években, melyeknek hozzáférése van ilyen tudáshoz és személyre tudják szabni az ajánlataikat. Erről is beszéltek az előadók a Piac & Profit Adat – Az új kincs című konferenciáján.
Algoritmus segít a menekülteknek a boldogulásban

Algoritmus segít a menekülteknek a boldogulásban 

Számítógépes program segítségével is osztják el a befogadott menekülteket az Egyesült Államokban. Ilyen módszer használatát tervezik Svájcban és Svédországban is.
Necces az Amazon „szoftverjavító” lehallgatása

Necces az Amazon „szoftverjavító” lehallgatása 

Az Amazon munkatársai ezerszám elemzik az Alexa virtuális asszisztens-hangszórók használatát, miközben magánbeszélgetéseket is hallanak. A vitatható lehallgatást a tulajdonos letilthatja.
Működésben a hekkerek svájci bicskája

Működésben a hekkerek svájci bicskája 

Új, minden korábbinál sokrétűbb kémszoftvert fedezett fel a Kaspersky, a számítógépeket védő rendszereket készítő ismert orosz cég.
A szállodák után a fürdők következnek

A szállodák után a fürdők következnek 

A szálláshelyek után a turizmusban más szolgáltatókra is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét, ne csak a szálláshelyeknél – adta hírül az adózóna.hu.

Hiába a bojkott, a Huawei szárnyal 

A kémkedéssel vádolt Huawei bevételei tavaly 20 százalékkal, 105 Mrd. dollár fölé emelkedtek. Az 5G hálózatokat is építő cég tagadja az amerikai vádakat, míg szakértők szerint az 5G fejlesztések ott sem kerülnek veszélybe, ahonnan kitiltják a kínai óriásvállalatot.

Proteinital, plasztik-újrahasznosító: a körforgásos gazdaság sztárjai 

Már kezd körvonalazódni, hogy mely startupok lesznek a körforgásos gazdaság sztárjai. Olyan technológiai áttöréseket érnek el, melyekkel semmilyen matéria nem marad parlagon.

Fizetek neki, és még jópofizzak is vele? 

A munkaerőhiány miatt a munkavállalók válogatnak a munkahelyek között. Ha elege van a főnökből vagy a munkahelyi körülményekből, elmegy máshova. Hogyan lehet megtartani hát a munkaerőt? Mindenképpen többel, mint pusztán fizetésemeléssel. Mert a lojalitás és a felmondás is ösztönös, zsigeri szinten működik.

Olyan nem lehet, hogy "átalakítás miatt zárva" 

Hogyan kivitelezhető a modernizálás anélkül, hogy az megzavarná a vállalat mindennapi működését? A Micro Focus szakértői összegyűjtötték a négy legfontosabb területet, amelyek fejlesztése segít zökkenőmentessé tenni a digitális átállást.

Automatizált állásinterjúval csapnak le a legjobb munkavállalókra 

Már nemcsak az ideiglenes munkákra vesznek fel telefonos interjúk alapján embereket, hanem informatikusi, tanári és mérnöki állásokba is. Olyan az egész, mintha a jelentkező egy call center automatájával „beszélgetne”: válaszol az előre felvett kérdésekre. Ezzel a módszerrel állítólag hamarabb megy a munkaerőfelvétel.

Sorra került az Audi is, börtön fenyegeti több csaló vezetőjét 

A Volkswagen két elítélt vezetője után az Audi több irányítóját is börtön fenyegeti az Egyesült Államokban – a dízelbotrány miatt ellenük is vádat emeltek.

Négy óra tanulással világbajnok lett a mesterséges intelligencia 

A fejlődés és a veszélyek beláthatatlan távlatait rejti magában az autonóm gépek és a mesterséges intelligencia alkalmazása. A leghajmeresztőbb az öntanuló gépek megjelenése: egyikük négy óra alatt tanulta meg a sakkozást és azonnal világbajnok lett, magyarázta előadásában Bőgel György a Piac & Profit által rendezett 2018-as Magyar Fenntarthatósági csúcson.

Ráfaraghat, ha elmulasztja a manipulált szoftver cseréjét 

A bajorországi hatóságok kötelezhetik manipulált dízel-motorokkal közlekedő autók tulajdonosait a motor-szoftverek módosítására, mondta ki a bíróság.

A chatbot a leghatékonyabb eszköz 

2018-ra úgy fogunk emlékezni, mint az áttörés évére, amikor a chatbotok végre betörtek a chatelőplatformokra. Nemcsak a nagyvállalatoknak éri meg használni őket, hanem a kkv-knak is. Erről is hallhattunk előadásokat a Piac & Profit Social Media 2018 konferenciáján.

Már nem csak geekek hobbija a nyílt forráskódú szoftver 

Egyre nagyobb a nyílt forráskódú programok üzleti jelentősége, írja a SUSE. A nyílt szoftverek fontos projektek alapjait képezik, és valós alternatívát jelentenek a kereskedelmi forgalomban kapható termékekkel szemben is.

A mezőgazdaságot is gyökeresen átalakítják a drónok 

A precíziós gazdálkodás az elsők között fedezte fel a drónokban rejlő lehetőségeket. A földek felmérése, az adatok kiértékelése és hasznosítása a mezőgazdasági tevékenység során egyre nagyobb teret hódít és forradalmasítja a modern gazdálkodást. Az agro-drónok felhasználásról írt a clue-drone.hu blog.

Ráfázhat a hamis szoftverre a cégvezető 

A magyarországi vállalatoknak üzleti eredményeik javítása és a kibertámadások kockázatának csökkentése érdekében érdemes felmérniük telepített szoftverállományukat, és kerülniük kell a licenc nélküli szoftverek használatát – állítja a BSA idei szoftverhasználatot vizsgáló globális felmérése.

Így fog kinézni az új Microsoft Word 

Bár a Microsoft már rég nem csupán a Windowsról és az irodai szoftvercsaládjáról szól, azért az Office-ból származó bevételek még mindig tetemes részét adják a forgalomnak. Nem meglepő tehát, hogy a programot igyekeznek a lehető legjobb formában tartani.

Van ahol már gondolkodó gép kezeli a befektetéseket 

Villámgyorsan cselekszik és kiváltja a kezdő, junior-szintű munkavállalókat a Wall Streeten. Abbie máris milliárd dollárokat forgat egymaga. Tulajdonképpen a virtuális asszsiztens, Alexa "rokona".

Már megint a Volkswagennel van baj 

A Volkswagen konszern leállította több modelljének gyártását és kiszállítását, amelyekben a kétliteres, automata sebességváltóval szerelt TDI dizelmotor dolgozik. A hivatalos közlés szerint szoftverproblémát kell elhárítani.

A GDPR-ban is áttörést hozhat a díjazott magyar alkalmazás 

Magyar egyetemisták olyan új jogi szoftvert fejlesztettek ki, amely segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik a róluk tárolt adatokat és azonnal törölhetik vagy módosíthatják azokat. Alkalmazásuk alapötletét az új európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) adta.

Idén is sláger a konténer 

Továbbra is népszerűek a konténeres megoldások, és az elsődleges célok között az üzleti infrastruktúra továbbfejlesztése, valamint a DevOps folyamatok támogatása áll – írja a SUSE.

Partnerségben az Atlassiannal 

Szokatlan üzleti modellel működik, de világszerte közel százezer ügyféllel büszkélkedhet az Ausztráliában alapított Atlassian. Legnépszerűbb termékeiket, a Jira-t és a Confluence-t eredetileg szoftverfejlesztő cégek számára fejlesztették, de rugalmasságuk miatt rengeteg más területen is alkalmazzák a csapatok hatékonyságának javításra, például projektmenedzsmentre, feladatok és folyamatok követésére, helpdeskek, tudásbázis, dokumentumkezelés működtetésére. Az Atlassian szoftvereit olyan cégek és szervezetek is használják, mint a Twitter, a NASA és az amerikai honvédelmi minisztérium.

Népszava: Magyarország egyik legnagyobb korrupciós ügye lehet a Microsoft-botrány 

A NAV, a rendőrség és több kormányhivatal is érintett lehet a korrupciógyanús szoftver-beszerzésben. A miniszterelnökség azt állítja, nem tudnak semmiről, a Microsoft belső vizsgálatot folytatott és kirúgta hazai vezetőjét, aki Lázár János minisztériumában kapott állást.

A szoftverek nyomában kullognának a betörők 

A német rendőrség – amerikai mintára – különleges szoftvereket alkalmazva a bűnesetek előrejelzésével próbálkozik.  A módszer hasznos lehet, de igazi hasznosítását Európában még tiltják az adatvédelmi rendelkezések.

Mesterséges Intelligencia = több bevétel 

A mesterséges intelligencia is egy üzlet, illetve eszköz a növekedéshez. Mint technológia még fejlődőben van, tehát nagy befektetéseket igényel, ezért igyekeznek a cégek minél hamarabb mérhető anyagi előnyöket learatni az MI-innovációkból.

Gyökeresen alakítja át életünket a mesterséges intelligencia 

Túl homályos fogalomnak tűnik a mesterséges intelligencia (AI)? Elmagyarázzuk, hogyan fejlődött az elmúlt években, és mit várhatunk tőle, hogyan hatja majd át egyre inkább mindennapi életünket. A virtuális asszisztensek, az önvezető autók, a CRM-ben, vagyis az ügyfélkezelésben használt csetbotok, a kórházi robotápolók mind az AI alkalmazásának új távlatait jelzik.

Egyre több készülékünkkel beszélgethetünk 

Az évek előrehaladtával nehezebb az idős embernek kapcsolók, gombok kezelése is. Ebben is segít a korszerű technika: a mobiltelefonok után szobai hangszórók is szolgálnak digitális segédként a rászorulóknak.

Nagyágyúk az önvezető-iparban 

Amerikai szoftverrel futnak majd a Volkswagen és a Hyundai  önműködő villanyautói. A nagy autógyártók lázasan dolgoznak ugyan a jövő kocsijain, de a szükséges elektronikához csak Amerikában találnak partnert.

Kicselezik a robotok a szűrőt 

Jól ismertek a furcsa rajzú  betű-szám kombinációk, amelyeket be kell írnunk, hogy bizonyos internet-portálokra bejuthassunk. Céljuk, hogy megállapítható legyen: ember, vagy robot akar belépni. Ám van már szoftver, amely ezt ki tudja cselezni.

Megjósolja a Tesla autókban a mesterséges intelligencia, hova akarsz vezetni 

Még idén az önvezető szoftver részévé válhat ez az opció. Ez is csak Musk egyik Twitter-követőjének kérdése miatt derült ki. Musk elpöttyintette az igazságot.

Rommá verte a mesterséges intelligencia a világ legjobbját 

„Mágikusnak” minősítette a go-játékosok amerikai szövetségének elnöke az új számítógépes programot, amely mesterséges intelligenciája alapján sokkal sikeresebb az ősi táblajátékban, mint bármely ember. A gép  tavaly fölényesen megverte Lee Sedolt, a világ egyik legjobb go-játékosát.

Munkatársai helyett a géppel beszéli meg a teendőket 

Svájci cég beruházási bankárokat szolgáló szoftvert fejlesztett ki: az a használó sajátos igényeinek felelően szolgáltat adatokat és végez el olyan feladatokat, amelyeket addig az (időközben leépített) munkatársak végeztek.

Dől a pénz a startupokba, melyekbe a CIA tőkealapja fektet 

A CIA a Szilícium-völgy egyik finanszírozója. Ez nem titok. Kockázati tőke alapja, az In-Q-Tel évek óta fektet dollármilliókat a működése szempontjából leghasznosabbnak vélt, legígéretesebb technológiai innovációkba. Ha egy startupba befektet, az afféle megerősítésként szolgál, sorban állnak más alapok, hogy szintén oda invesztáljanak. A CIA minden egyes befektetett állami dollárjára 11-15 dollárnyi tőke jut magánforrásokból.

Ezekre keresnek rá a jövő fogyasztói a neten 

A gyerekek világszerte kevesebbet kommunikálnak, játszanak és kisebb a hozzáférésük a felnőtt tartalmakhoz a számítógépeken, mint egy évvel ezelőtt, de több oldalt nyitnak meg, amelyek a kábítószerekről, az alkoholról és a cigarettáról szólnak - áll a Kaspersky Lab jelentésében.

4 városi IT legenda, amit ideje megcáfolni 

Az IT-terület sok vállalkozó számára meglehetősen idegen terep, de ez nem jelenti azt, hogy minden pletykának be kéne dőlnünk. Összeszedtünk négy közkeletű tévedést.

Google-vezér: keményebb kérdéseket kell feltennünk 

A Google anyavállalatát vezető Eric Schmidt az amszterdami Startup Fest Europe-on arról beszélt, hogy egy évtized múlva lesz igazán okos a mesterséges intelligencia. Hogy a mindannyian Google (felhő)világában élünk, és hogy Európában az állami szabályozások és egy sor más ok miatt nehezebb vállalkozónak lenni, mint Amerikában.

Drága mulatság lehet, ha befut az ellenőrzés 

Egyre gyakrabban találkoznak a hazai cégek is a nagy szoftvergyártók ellenőreivel, és bizony ez egyre nagyobb költséget jelent a vállalatoknak, főként, hogy jelentős részük azt sem tudja, milyen programok futnak a munkahelyi gépeken.

Nem elég sikeresnek lenni, annak is kell látszani 

Egészen új eszközt ad a befektetők és az elemzők kezébe a technológiai fejlődés: egy szoftver segítségével ugyanis lehetségessé válik megjósolni egy vállalat eredményeit pusztán a vezetők arckifejezése alapján.

Meghekkelt autók: a Volkswagen-botrány csak a kezdet 

Napjaink luxusautói olyan bonyolult számítógépeket tartalmaznak, hogy csak a legképzettebb komputerlángelmék tudják igazán megérteni, vagy észrevenni a hibát. Így jöhetett létre a VW-csalás, de az is elképzelhető, hogy autókat ér majd hackertámadás.

Miért a hazait? 

Van egy furcsa magyar szokás: jobban szeretjük a külföldit. Holott a helyi piacon szocializálódott, hasonló méretű megoldásszállítók már egy szóból megértik a problémát, és könnyebben adnak rá jó választ. A vállalatirányítási rendszerek esetében sem feltétlenül a nagy multinacionális szoftvercégek kínálatában kell keresnie egy hazai kkv-nak a számára ideálisat.

Bevándorló vállalkozók 

A Piac & Profit júliusi összevont számában sok minden más mellett más kultúrából érkezett sikeres vállalkozókat ismerhet meg. Szó van a JEREMIE program kifutásáról is és arról, hogy kiderülhetnek még turpisságok.Az innovatív üzletembereknek szóló magazinból megismerhet sikertörténeteket, hozzájuthat a hatékony cégvezetéshez szükséges tudáshoz.

A Trans-Europe Kft. lett a MAXON magyarországi disztribútora 

2014 januárjától a Trans-Europe Kft. lett a több mint 30 éves múltra visszatekintő MAXON Computer szoftverház hazai disztribútora. A világ vezető kreatív 3D szoftver gyártójaként mára több ezer felhasználó támaszkodik világszerte a főként CINEMA 4D szoftvercsaládjáról elhíresült MAXON Computerre.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo