Kicselezik a robotok a szűrőt

Jól ismertek a furcsa rajzú  betű-szám kombinációk, amelyeket be kell írnunk, hogy bizonyos internet-portálokra bejuthassunk. Céljuk, hogy megállapítható legyen: ember, vagy robot akar belépni. Ám van már szoftver, amely ezt ki tudja cselezni.

Kutatásaik sikeréről egy kaliforniai startup, a Vicarious munkatársai számoltak be a Nature hasábjain. A robotszűrő kódok, az úgynevezett  “captscha”-k számítógéppel  való megfejtése népszerű “sportnak” számít a fejlesztők között. Egy kísérlet akkor számít sikeresnek, ha száz feladat közül egyben a gép meg tudja fejteni a pixeltömegben elrejtett kódot.

youtube.com

A Vicarious embereinek ezzel szemben szoftverükkel sikerült a Paypal esetéban a  kódok 57, a Google-nál azok 67 százalékát megfejteni. Az eredmény értékeléséhez tudni kell, hogy az emberek sem oldják meg száz százalékban ezeket a “rejtvényeket” - a Google-nál például 87 százalékos az arány.

Rommá verte a mesterséges intelligencia a világ legjobbját
„Mágikusnak” minősítette a go-játékosok amerikai szövetségének elnöke az új számítógépes programot, amely mesterséges intelligenciája alapján sokkal sikeresebb az ősi táblajátékban, mint bármely ember. A gép tavaly fölényesen megverte Lee Sedolt, a világ egyik legjobb go-játékosát.
A kaliforniai kutatók azzal jutottak célhoz, hogy modellezték az emberi agy működését: abban egy idegvezeték ismeri fel a felületeket,egy másik a körvonalakat, és a kettő kapcsolódása alapján ismerjük fel a jeleket. A hasonlóan programozott komputer is így oldja meg a feladatot.

Szakértők szerint várható, hogy az oldalaik biztonságán őrködő cégeknek előbb-utóbb új módszereket kell találniuk, hogy megakadályozzák robotok belépését. A Vicarious-tól - egyelőre - nem kell tartani, a fejlesztők leírták ugyan módszerüket, de a teljes szoftvert lakat alatt tartják.

A cégben nagy fantáziát látnak, támogatóik közé tartozik Marc Zuckerberg, a Facebook tulajdonosa és az ABB konszern.

(Science, Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo