Ráfaraghat, ha elmulasztja a manipulált szoftver cseréjét

A bajorországi hatóságok kötelezhetik manipulált dízel-motorokkal közlekedő autók tulajdonosait a motor-szoftverek módosítására, mondta ki a bíróság.

A Volkswagen-konszern EA 198-es számú, négyhengeres dízel motorjairól van szó, amelyet a VW márkáinak több típusába építettek be.

Az emlékezetes dízel-botrányban derült ki, hogy ezeknek a motoroknak a szoftverét is gyárilag úgy állították be, hogy bizonyos sebességnél kikapcsolja a káros anyagok szűrését, így a motorok az engedélyezett mértékű légszennyezés többszörösét bocsátják a környezetbe.

A bajor hatóságok kötelezték a gyártót a szoftverek módosítására, ám nem kevés autótulajdonos nem volt hajlandó szervizbe vinni a kocsiját, mondván: az átalakítás árthat járművének.

Dízelbotrány: visszajárhat az autó ára?
Egy roppant érdekes ítélet született az osztrák bíróságon: egy 2012-ben vásárolt autó árát vissza kell fizetnie a kereskedőknek – kamatostul, - a Volkswagen által használt kibocsátását meghamisító szoftver miatt. A döntés nem az első, de az indoklás annál fontosabb.
A bajor közlekedésfelügyelet azonban úgy döntött, hogy ezek a járművek, mivel nem felelnek meg a hatósági előírásoknak, nem vehetnek részt a forgalomban. Az autósok által indított perben a bíróság ellenük ítélt. A kocsitulajdonosok fellebbeztek - az eljárás befejeztéig mindenesetre tovább használhatják autójukat.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo