Minden egyes állásinterjú alapjáraton súlyos félórákat vesz el egy HR-es életéből. A The Wall Street Journal nemrég arról számolt be, hogy egyre több cégnél alkalmazzák a telefonos interjúztatást. De ezt már nem a HR-es bonyolítja, hanem gép. És már egy ilyen „beszélgetés” eldöntheti a munkavállaló sorsát: kizárólag egy ilyen telefonhívás alapján is kínálnak már állásokat a jelentkezőknek.
Az USA-ban rekordalacsony szinten áll a munkanélküliségi ráta (mindössze 3,7 százalék), több az új álláslehetőség, mint az állástalanok száma. Sok munkakörbe szinte lehetetlenség megfelelő képzettségű és képességű embereket találni. A személyzetisek azt nyilatkozták a gazdasági napilapnak, hogy ezzel a módszerrel gyorsabban fel tudják venni a megfelelő kvalitású jelölteket.
Az automatizált telefonbeszélgetések arról szólnak, hogy egy hang bemondja a kérdéseket, a telefonáló pedig válaszol rá, s a rendszer ezt rögzíti. Arról nem szól a fáma, hogy ezzel a hanganyaggal mit kezdenek a cégek, vajon a hangfelismerő szoftverek elemzik-e az elhangzó válaszokat, és szoftver ír-e ajánlást a jelentkezőről, vagy valaki végig is hallgatja a rögzített válaszokat.
Eddig főleg a kiskereskedelemben szerződtettek embereket ilyen módszerrel (például a Bath Body Works, Macy’s áruház), de most már az egészségiparban, a biztosítási cégeknél, az éttermeknél és az ügyvédi irodáknál is folyik ilyen módszerrel munkaerő-felvétel.
A jelentkezőnek persze nem könnyű megemésztenie, hogy egy személytelen folyamatban kell elregélnie a telefonba saját szakmai tapasztalatait, önértékelését anélkül, hogy tudná, ez most jól sül-e el vagy sem, hiszen nincs visszajelzés, szemkontaktus az interjúztatóval. A szituáció nem interperszonális. H2M: human to machine, azaz ember és gép közötti.
Hogy a fiatalabb korosztálynak is vonzóvá tegyék álláshirdetéseiket, a cégek a junior állásra utaló associate szót olyan jobban hangzó kifejezéssekkel helyettesítik be, mint „evangélista” – ami angolul azt jelenti, hogy az ember propagátora valaminek –, „rocksztár” – például marketing-rocksztár – vagy „nindzsa” – mondjuk értékesítési nindzsa –, mert az új munkavállaló generáció szuperhősökön és képregényhősökön nőtt fel, s ilyen céges státusokhoz, megnevezésekhez tud viszonyulni.
