Lakás cikkek

Októberben jöhet a dömping az új lakáshitelekért
Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel.

Így alakult nyár végén az ingatlanpiac
Kiugró forgalmat hozott az augusztus az ingatlanpiacon, ugyanis az idei második legtöbb adásvétel történt (13 787 db ingatlan) a becslés szerint. Ennél május volt csak egy árnyalattal erősebb, illetve március közelítette még meg a mostani szintet. Tavaly ugyanekkor 11 814 darab tranzakciót becsült a Duna House, amely 17 százalékkal gyengébb érték. A becslés elmúlt 6 éves történetének ez a legerősebb augusztusi hónapja.

Negyven felett jutunk lakáshoz
Társasházi lakást és a családi házat keres az érdeklődők közel 90%-a. A szobák számát illetőn egyenlő arányban megosztva, a vásárlók 60%-a 2-, illetve 3 szobás ingatlant vesz. 40%-uk a fővárosban, 23%-uk Pest megyében válik vevővé és a döntő többség (80%) 30 millió forint alatti értéket szán lakóingatlanra. Külföldiek továbbra sincsenek a piacon, 98 százalékban magyarok a vásárolnak, az elenyésző külföldi vevő közül a legnagyobb arányban a szerb állampolgárok vannak – derül ki az Otthon Centrum felméréséből.

Meddig mehetnek fel az ingatlanárak?
Szinte mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy Magyarországon meddig mehetnek feljebb az ingatlanárak. A Duna House megvizsgálta az egyes környező- és nyugat-európai országok trendjeit, hogy esetükben milyen mértékű volt 2008 óta az áremelkedés, továbbá hogy a jelenlegi árak mellett mekkora hozamokkal lehet kalkulálni egy befektetés esetén. Még mindig megéri ingatlanba fektetni?

Mennyit dob a lakás árán a klíma?
Az elmúlt hetekben többször volt példa rendkívüli hőségre, és sorra dőltek meg a melegrekordok is. A forró nyarak miatt egyre több lakástulajdonos vette tervbe a klíma beépítését, ráadásul a lakásvásárlást tervezők szemében még fontosabbá vált, hogy az ingatlanokban van-e légkondicionáló berendezés.

Budapest lemaradt, a megyék szárnyaltak
Budapesten csökkent a lakáspiac forgalma, a főváros azonban nem mutat egységes képet. Az Otthon Centrum felmérése szerint nagyobb visszaesés tapasztalható a belvárosban, ugyanakkor a külső pesti kerületek többségében és Budán a II. kerület külső részén 5-10, a XII. kerületben 20 százalékkal több adásvétel volt tavaly, mint az előző évben.

Nem mindegy, mikor adja el a lakást
Egy jó ingatlan mindig gazdára talál. Nem mindegy viszont, hogy mennyi idő alatt és mennyiért. Apró trükkökkel és egy kis odafigyeléssel könnyen kihozható a maximum a lakáseladásból: aki megteheti, annak érdemes odafigyelni rá, hogy az év mely szakaszában hirdeti meg lakását.

Túl a csúcson az ingatlanpiaci kilátások
A GKI fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci index értéke 2017 júliusában +1 illetve 0. Mindkét esetben enyhe, 1 pontos csökkenés következett be az előző felméréshez képest. Az egy évvel ezelőtti értékeket mindkét mutató 2-2 ponttal haladja meg. Az ország egészét figyelembe véve a kilátások egyedül az irodapiacon javultak az egy negyedévvel ezelőttihez képest. Ugyanakkor a másik három vizsgált szegmens egyikében sem következett be drámai változás. Az ingatlanpiaci kilátások kissé túl vannak a csúcson, de még mindig alapvetően derűlátást tükröznek.

Minden harmadik magyar lakást venne
A magyarok 33 százaléka fontolgatja a lakásvásárlást a következő három évben, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 26 százalékos arányhoz képest - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A lakásvásárlást tervezők közel fele pedig hitelfelvételt is tervez. A K&H az év első 5 hónapjában 36 milliárd forint értékben folyósított új lakáshitelt, ami 37 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Albérletárak - a nagyobb olcsóbb
Míg a fővárosban már bőven 2000 forint felett van a bérelt lakások négyzetméter ára, addig a vidéki egyetemvárosok bérleti piacán lévő ingatlanok legfeljebb csak súrolják ezt az értéket.
Sokat spórolhat, aki vidéki egyetemet választ
A lakásbérleti díjak emelkedése a vidéki régiókat sem kerüli el. Az egyetemi városok esetén ugyanis átlagban csaknem 6%-kal emelkedtek az árak, tény azonban, hogy ez a szám jelentős területi különbségeket takar. Míg Győrben és Debrecenben érdemi változás nem történt, addig Veszprémben 21%-os, Egerben pedig 17%-os emelkedés tapasztalható. Mindössze egyetlen egyetemi városban, Miskolcon csökkentek az árak, 2%-kal – derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.
Európai elitben a magyar lakáspiac
Európai élmezőnyben maradt a hazai lakáspiac drágulása. Az idei első negyedévben 8 százalékkal drágultak a lakóingatlanok tavalyhoz képest, amivel a dobogóról lemaradtunk, de még így is ez a hatodik legnagyobb drágulás az EU-ban.
Már a nyaralókért is megy a dulakodás az ingatlanpiacon
Akár már hárommillió forintért lehet üdülőt venni a Kőrösök és Tisza mentén. A víkendház befektetésnek sem utolsó, vannak olyan települések, ahol az ingatlanok ára egyetlen év alatt a duplájára emelkedtek. A versenybe már a külföldiek: szerbek, románok, ukránok és oroszok is beszállnak. A vevők számára a fürdőhely közelsége a leginkább meghatározó – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
Panelházak: inkább még plusz emelet kéne rájuk
Német mintára Magyarországon is lebontanák a panelházak felső néhány emeletét. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a magyar lakosság nagyjából tizedét érintő intézkedéstől azonban egyelőre senkinek sem kell tartania. Amíg külföldön az elnéptelenedett lakónegyedek miatt volt szükség az intézkedésre, idehaza a panel reneszánszát éli: olcsó ára, jó elrendezése miatt még mindig az egyik legkeresettebb ingatlantípus. Sőt, néhány helyen még új emeleteket is felhúznának rájuk!
Még mindig drágul a lakásbérlet Budapesten
A hamarosan kezdődő albérleti roham előtt egyértelmű, hogy a tavaly nyárinál közel 10 százalékkal magasabb, átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítania a diákoknak Budapesten. Sokan választják az új építésű lakásokat, ők átlagosan 16 ezer forinttal kevesebbet fizetnek, mint azok, akik használt bérleményt vesznek ki - derül ki az Otthontérkép július elején készült felméréséből.
Forró lesz a nyár – indul az albérleti szezon
A bérleti díjak nem, vagy kis mértékben csökkentek 2017 első félévében tavalyhoz képest, mégis többet fizet ma egy diák, mint 2016-ban. Idén ugyanis a korábbinál nagyobb lakásokat bérelnek, így a havi díj is magasabb. Budapesten négyzetméterenként 1700 – 2700 forint, a vidéki nagyvárosokban 950 – 1700 forint az átlagos havi bérleti díj. A diákoknak számít a campushoz való közelség, így a fővárosban előnyben van a IX és XI. kerület, vidéken pedig Győr, Szeged, Debrecen és Miskolc készülhet „rohamra”. A fiatalak jellemzően közösen bérelnek lakást; 100-120 négyzetméteren 4-5 fő osztozik – foglalja össze az Otthon Centrum albérleti elemzésben.
Több az új ingatlanra benyújtott CSOK-kérelem
Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igényléseinek a száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend is megfordult több banknál: az új lakás vásárlásához vagy építéséhez benyújtott kérelmek száma már meghaladja a használt lakásra beadottakét – derült ki az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból.
Felturbózza a luxuslakásbérlést az Airbnb
Az Airbnb azokat a turistákat szeretné magához édesgeti, akik úgy érzik, a rövidtávú lakásbérlés nem kínál olyan kényelmet és luxust, mint a hotelek. Több honlap is van, mely már évek óta közvetít luxuslakóhelyeket, így az Airbnb kicsit későn kapott észbe.
Százszoros különbségek, kiélezettebb harc a lakáspiacon
Továbbra is óriási különbségek jellemzik az magyarországi lakáspiacot. Győr-Moson-Sopron megyében 11 új lakás jutott tízezer lakosra az első negyedévben, ez pedig messze a legjobb érték az összes megye és Budapest eredményeit nézve. Ez az országos 2,1 lakásos átlagnak az ötszöröse - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely lakáspiacon fennálló területi különbségeket, és a használt lakások iránti kereslet és kínálat alakulását ismerteti. Budapest a középmezőnyben kapott csak helyet az 1,2 lakással.
Enyhülni látszik a budapesti ingatlanpiaci áremelkedés
Befektetőként és otthonkeresőkként is nem árt, ha folyamatosan tájékozódunk az ingatlanpiacon. Ha odafigyelünk, nemcsak az árak alakulásáról, hanem aktuális lakásvásárlási tippekről is információt szerezhetünk – olvasható az Ingatlannet közleményében.
Kiadó lakások: ennyit ér egy félszoba
A felsőoktatási tanév kezdetét megelőző nyári albérletszezonban és a lakásvásárlásoknál is népszerűek a kis alapterületű 20-35 négyzetméteres garzonlakások. Ezek egy része 1 szobából áll, de vannak, amelyek hálófülkét vagy egy félszobát is tartalmaznak. Az ingatlan.com több mint 4 ezer magánszemély által feladott hirdetés adatai alapján készült elemzésében azt vizsgálta, hogy a budapesti garzonlakások eladásnál vagy kiadásánál mennyit számít egy extra szoba vagy érdemes-e kialakítani a magasabb eladási ár vagy bérleti díj érdekében.
Sokan szabadulnának a túl nagy ingatlantól
Az elmúlt hónapokban folyamatosan növekedett a nagyméretű (150-250 nm-es) családi házak száma a piacon, egyre többen szeretnének megszabadulni a túl nagy ingatlanuktól. Az átlagos kínálati négyzetméterár 222 ezer forint, amit akkor lehet jelentősen meghaladni, ha komplex korszerűsítésen esett át az épület – derül ki az Otthontérkép.hu legfrissebb elemzéséből.
Ezek miatt ér kevesebbet az ingatlanunk, mint szeretnénk
Az elmúlt évek lakáspiaci árnövekedése közepette kuriózum a jó áron kifogott ingatlan. Pedig jól beazonosíthatók a tényezők, amelyek révén komoly mértékű, akár a vételár negyedére-ötödére rúgó árengedményt lehet elérni. Cserébe azonban általában meg kell kötni egy kompromisszumot: bérlőt, perterhet, szolgalmi jogot, vagy éppen esztétikai hibát. Érdemes figyelni, mert néha csak egy apróságon múlik az adásvétel –például egy szem előtt lévő repedésen, vagy éppen a szomszéd hét tyúkján!
Hiába törlik az EHO-t, nem csökkenek az albérleti díjak
Átalakulhat a következő időszakban a bérelt lakások magyarországi piaca. Az elmúlt években látható jelentős áremelkedés a fővárosban véget ért és várhatóan nem folytatódik, a vidéki városokban azonban még van tér az élénkülésre, de inkább a keresleti oldalról, és ez sem feltétlenül jár majd drágulással - olvasható az ingatlan.com elemzésében, amely az albérletpiacon várható változásokat vizsgálja, egyúttal bemutatja a budapesti és nagy egyetemvárosok átlagos bérleti díjait.
Mi határozza meg az ingatlan árát?
Ezrével épülnek országszerte, különösképp Budapesten az új lakások. Az egyes projektek árai között komoly eltérések figyelhetők lehetnek, melyet az elhelyezkedés és a minőség is komolyan befolyásol.
Ennyi volt a CSOK?
A GKI lakáspiaci indexe (ami az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) értéke a jelen felmérés során Budapestre vonatkozóan mintegy 7, míg az ország egészére vonatkozóan 4 ponttal csökkent idén januárhoz képest. Az egy évvel ezelőttinél a fővárosi index 9, az országos 6 ponttal került lejjebb. A kilátások javuló tendenciája ugyan megtört, de a jelenlegi várakozások még mindig valamivel kedvezőbbek, mint amilyenek ezek a lakáspiaci intézkedés-csomag bejelentése (az új lakások áfájának csökkentése, illetve a CSOK kibővítése) előtt voltak. Budapesten a divatos lokációk esetében nem romlottak a kilátások, ezeken a területeken továbbra is élénk forgalom várható. A külső pesti területek esetében viszont érezhetően romlottak a várakozások, emellett a panelpiacon is jórészt kedvezőtlen irányú változás következett be.
Hétvégéig kell összeszedni a lakáshiteles papírokat
Április 15-ig kell összegyűjtenie a munkáltatóknak a lakáshitel támogatáshoz kapcsolódó teljes dokumentációt. A szakértő szerint érdemes mielőbb megtenni a szükséges lépéseket, ugyanis akár adófizetési kötelezettséggel is szembesülhetünk.
Felpörgött a lakáspiac
Beindult a szezon a lakáspiacon. Március első három hetében ugrásszerűen, éves szinten 23 százalékkal emelkedett az eladó lakások iránt érdeklődők száma - derül ki az ingatlan.com több mint 30 ezer magánhirdetésen alapuló elemzéséből. Bár idén januárban és februárban is erős volt a kereslet, alig haladta meg a tavalyi szinteket, márciusban pedig felélénkült a piac. A kereslet márciusi emelkedésével párhuzamosan a kínálat viszont alig változott.
Van haszna, ha forog velünk a szoba
Ha nem is kacsalábon, de forognak a legújabb környezetbarát otthonok, az időjárási és fényviszonyok szerint mozognak körbe.
Lakásárak: innen már csak lefele vezet az út?
Továbbemelkedtek a hazai lakásárak tavaly: egy budapesti használt lakás átlagára 20,3 millió forint volt a tavalyi év első három negyedévében, vagyis 3 millió forinttal több, mint egy évvel korábban. Ez azonban már a csúcs, a meredek emelkedésnek előreláthatólag vége.
Egyre többen adnák el a lakásukat
Élénk volt a lakáspiaci forgalom a múlt év harmadik negyedében: a legfrissebb hivatalos adatok szerint több mint 14 százalékkal több lakás kelt el, mint 2015 hasonló időszakában. Az ingatlan.com adatai szerint is látványosan nőtt a lakosság körében tavaly az értékesítési kedv: 23 százalékkal több lakást hirdettek eladásra, mint 2015-ben, a lakást keresők száma pedig 18 százalékkal nőtt.
Túltolták a lakásárakat?
Az elmúlt években tapasztalható ingatlanpiaci fellendülés várhatóan idén is folytatódik, ám az élénkülés motorját a befektetők helyett valószínűleg egy új vevőréteg megjelenése és az emelkedő hitelfelvételi kedv adja majd.
Kisebbek az új lakások
Változások történtek az új lakások fokozatosan bővülő kínálati piacán. Ma már az elérhető új lakások valamivel kisebbek, mint tavaly: idén januárban az országos adatok szerint ugyanis 75 négyzetméter volt az átlagméret, szemben az egy évvel korábbi 79 négyzetméterrel. A budapesti újlakás-kínálatban pedig 86 négyzetméterről 78 négyzetméterre csökkent az átlagméret - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
Panelt lehet a leggyorsabban eladni
Még mindig Budapesten lehet a leggyorsabban eladni a lakást, és ezen belül is a panelek mennek el a leghamarabb. Vidéken a nyugati országrészben a legkelendőbbek a panelek, a keleti országrészben a téglaépítésű társasházi lakások népszerűek.
Hol érdemes új építésű lakást venni?
Gyorsan szaporodnak az új építésű lakóingatlan-projektek az országban. Ha az érdeklődők most körülnéznek, akkor rengeteg lehetőség közül választhatnak. Nem mindegy azonban, hogy melyikben vásárolnak lakást. De milyen szempontok alapján dönthetünk arról, hogy melyik ingatlan az igazán jó befektetés?
Túl drágák a lakások, kivárnak a vevők
Míg néhány hónapja még az áremelkedés volt jellemző, ma már az árak stagnálása, sőt korrekciója látszik. Egyedül a telekáraknál tapasztalható még áremelkedés a jelentős kereslet miatt.
Véget érhet az őrület a belvárosi lakásoknál
Míg az elmúlt két évre a lendületes áremelkedés volt jellemző a belváros ingatlanpiacán, ez mára megtorpant. A szakemberek szerint érezhetően mérséklődött a kereslet, így az áremelkedés is mérséklődhet végre.
Mit keresnek a külföldiek a magyar lakáspiacon?
A külföldi vásárlók lépést tartanak a magyar lakáspiac növekedésével, 2013 és 2015 között az évi 89–134 ezer adásvétel 6-7 százalékát adták. Ráadásul a szóban forgó időszakban többet vásároltak, mint amennyi eladtak, így a kezükben lévő lakásállomány az elmúlt 3 évben több mint 7 ezer ingatlannal nőtt – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A külföldiek Budapesten magas presztízsű ingatlanokat keresik, de a határ menti településeken és a nyaralóövezetekben is aktívak.
Befékeztek az árak az ingatlanpiacon?
Úgy tűnik, megáll az ingatlanárak növekedése a hazai ingatlanpiacon. Habár a statisztikai adatok egyelőre még csak a II. negyedévnél járnak, már ezekből is jól látszik a lassuló növekedési ütem. A szakértők szerint azóta további mérséklődés következett be, olyannyira, hogy most már csak stagnáló árakról beszélhetünk.
Visszük a prímet a lakáspiacon
A társasházak építésére kiadott engedélyek száma több mint 230 százalékkal nőtt Magyarországon az idei év második negyedében, ez pedig az Eurostat adatai szerint a legnagyobb bővülés uniós összevetésben – derül ki az ingatlan.com összeállításából. Az elemzés rámutat arra is, hogy nemcsak lakásépítési kedvben, de az ingatlanárak drágulásában is Magyarország vezeti az európai uniós rangsort.
Tényleg ennyit ér egy panel?
A panellakások iránt még mindig óriási a kereslet. Áraik több budapesti kerületben már egészen közel járnak a téglalakások négyzetméteráraihoz. Az elmúlt két év emelkedése után azonban stabilizálódni látszanak.
Lesz elég új lakás
Országosan nagyságrendileg 370 ingatlanfejlesztés van jelenleg folyamatban, ebből 270 a fővárosban. Budapesten a legnépszerűbb beruházási helyszín a XIII. és a XI. kerület, vidéken Győr, Sopron és Szeged – derül ki az Otthon Centrum legújabb, őszi Újlakás Monitor elemzéséből.
Angyalföld a lakásvásárlók Mekkája! De miért?
A fővárosi lakásépítés kiemelt célterülete Budapest XIII. kerülete, és ebben a válság évei sem mutattak változást. Elemzésünk azt vizsgálja, milyen tényezők vezettek ahhoz, hogy ilyen népszerű lett a kerület a lakásvásárlók és a fejlesztők körében.
Van ahol, még mindig olcsóbbak a lakások
Tavaly mintegy 16 ezer adásvétel történt a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék alkotta régióban. Ez a szám 2013 óta dinamikusan emelkedik, ám még mindig 30 százalékkal elmarad a válság előtti szinttől, amikor 23 ezer lakás talált új tulajdonosra Dél-Alföldön.
Mit várnak és mit kapnak a pénzükért a lakásvásárlók?
Most, hogy az idei évben ismét beindultak a társasház-építések Budapesten, a mára jelentős mértékűre duzzadó keresletet talán részben sikerül is kielégíteni. De milyen újépítésű ingatlanokra vágynak az emberek, és mit kapnak a valóságban?
Bombaüzlet a lakás: de nem csak Budapesten
Kecskemét az a kivételes vidéki város, ahol - elsősorban egy jelentős autóipari beruházásnak köszönhetően - még a válság évei alatt sem torpant meg ingatlanpiac. A helyzet azóta is hasonló, sőt a kilátások tovább javultak. A szakértők szerint akár befektetési céllal is érdemes itt lakást vásárolni, főleg mert néhány kivételes újépítésű projekt remek lehetőséget kínál erre.
Milliókat jelenthet a lakásfelújítás
A felújított lakások drágábban eladhatóak: a paneleknél 8, a téglalakásoknál pedig 26 százalékos az árelőny, egy 50 négyzetméteres lakás esetében 1-5 millió forint is lehet a különbség. A felújított lakások hamarabb el is kelnek a piacon, de azért érdemes utánaszámolni, hogy megéri-e a befektetés.
Nagyítóval se találni belvárosi albérletet
Az már nem hír, hogy óriási a kereslet a bérlakások iránt, különösen az egyetemisták nyár végi rohama miatt. Ami érdekesebb, hogy sokan a belvárosban egyáltalán nem találnak lakást, de a külső kerületekben is jóval drágábban, mint két-három éve.