Lakás cikkek


Beelőznék az áremelkedést a lakásvásárlók

Beelőznék az áremelkedést a lakásvásárlók 

Túlzás nélkül elmondható, hogy repülőrajtot vett a lakáspiac, legalábbis a keresleti oldalon. Emelkedés látható az eladó és a kiadó lakásoknál is – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Soha nem jön be, ha a lepukkant lakást felújítjuk

Soha nem jön be, ha a lepukkant lakást felújítjuk 

Aki saját célra vesz lakást, annak a tapasztalatok szerint nem éri meg felújítandó ingatlant vásárolni. A munkálatok elhúzódhatnak, nem ritka az egy évnél is tovább tartó átépítés és ezt kevesen bírják türelemmel és idegekkel. A GDN Ingatlanhálózat szerint az ügyfelek 70-80 százaléka inkább a készterméket választja, és nekik van igazuk.
Kilőttek a vidéki lakások

Kilőttek a vidéki lakások 

Három év háromszorosára nőtt a hazai lakásépítési kedv Magyarországon. Nemzetközi összevetésben is kiemelkedő a magyarországi lakásépítési kedv. A legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma 2015-höz képest több mint 200 százalékkal nőtt, ezzel a magyar piac a harmadik az európai listán.
Panelreneszánsz a lakáspiacon

Panelreneszánsz a lakáspiacon 

Az OTP adatai szerint a lakótelepek népszerűsége továbbra is szárnyal mind a költözni vágyók, mind a befektetők körében. Az országban található több száz lakótelep között jó néhány olyan is van, ahol több mint duplájára nőttek az átlagos négyzetméterárak csupán három év alatt. Az árnövekedési rangsor végén sem találni sok olyan helyszínt, ahol 40 százalék alatti a drágulás. Az áremelkedés nem áll meg, a lakótelepi lakás továbbra is kiváló befektetés lehet.
Könnyes búcsú a rizikós lakáshitelektől

Könnyes búcsú a rizikós lakáshitelektől 

Közel 800 milliárd forint összegben vettek fel lakáshitelt 11 hónap alatt, ami 33 százalékos emelkedést jelent, és illeszkedik a korábban kialakult trendbe. Az új lakáshiteleknél a legnagyobb rizikót jelentő változó kamatozású konstrukciók aránya nagyon alacsony, 6 százalékos szintre süllyedt.
Fordulat jöhet az albérletárakban

Fordulat jöhet az albérletárakban 

A lakásépítési boomnak köszönhetően tömegesen érkezhetnek az új lakások a piacra 2019-ben: több mint 20 ezer lakás átadása várható. Az új lakások megjelenése pedig az albérletpiacon új korszakot nyithat: az újonnan épült, kiadó lakások 10-20 százalékos felára mérséklődhet, ennek eredményeként a rosszabb állapotú használt lakások bérleti díja is csökkenhet.
Tavaly még hatmillióért is lehetett kapni lakást Budapesten

Tavaly még hatmillióért is lehetett kapni lakást Budapesten 

A 2018-as év is bővelkedett különlegesebbnél-különlegesebb ingatlanokban, amelyből a Duna House összeválogatta a „legeket”, legyen szó akár a legolcsóbb, akár a legdrágább, legkisebb vagy épp a legnagyobb otthonról, amelyet 2018-ban értékesítettek.
Az árak ellenére nagyon menő lett Győrben lakást venni

Az árak ellenére nagyon menő lett Győrben lakást venni 

Az év utolsó két hónapjában is pezsgett az ingatlanpiac Győrben – holott a vevők nem éppen olcsó árakra számíthatnak. A Belvároson kívül a legkeresettebb városrész Nádorváros, a Mosoni-Duna mellett fekvő Révfalu, valamint a Sziget.
A kényelem nagy úr, szívesen maradunk a mama hotelben

A kényelem nagy úr, szívesen maradunk a mama hotelben 

Egyre több fiatalnak van saját lakása, de kevesebben terveznek lakásvásárlást. Tízből hat fiatal azért nem költözik el a szüleitől, mert nincs elég pénze a különéléshez, 34 százalék arra vár, hogy saját keresete legyen, 25 százalék szerint pedig sokkal kényelmesebb a szülőkkel élni – a K&H felmérése szerint.
Órák alatt elkeltek a lakások 2018-ban

Órák alatt elkeltek a lakások 2018-ban 

A tavalyi év legdrágább ingatlanaiért legalább 1,7-2,8 milliárd forintot kértek az eladók. Köztük van egy Baranya megyei kastély, egy balatonfüredi ex-szálloda és egy budai villa. 2018 legkapósabb ingatlanai órákon belül gazdára találtak, és több mint 1000 olyan lakás és ház került be a kínálatba, amit a tulajdonosok 3 napon értékesíteni tudtak.

Három évvel ezelőtt épített házat mutass nekem 

Pörög az ingatlanpiac, aminek megvannak a hátulütői is. A munkaerőhiánynak köszönhetően megemelkedett munkaköltségek miatt a kivitelezők olcsóbb megoldásokhoz folyamodnak, a megnövekedett kereslet közepette még ezt is elviszik a vevők. Az előregyártott panelekből összeszerelt készházakról, mint életképes alternatívákról is egyre többen tudnak. Erről is szó esett a Piac & Profit által rendezett 2018-as Magyar Fenntarthatósági Csúcson.

A gazdaság növekedése is élénkíti a lakáspiacot 

A lakáspiacról érkező közvetlen adatokból egyértelműen látszik, hogy évek óta élénk a piac, de az is fontos, hogy a lakáspiac hozzájárul a gazdasági fejlődéshez.

Egyre gyorsabban kapkodják el a panellakásokat 

A panellakások évek óta sokkal hamarabb gazdára találnak, mint a téglaépítésű társaik, az elmúlt egy évben több városban még gyorsabban ment az eladásuk. Budapesten a panellakások az idén átlagosan 48 nap alatt elkeltek, egy héttel rövidebb idő alatt, mint 2017-ben. A székesfehérvári panellakásokra pedig 36 nap alatt akadt vevő, míg tavaly hét héttel több kellett ehhez. A kisebb panellakások átlagos négyzetméterára Budapesten december elején 623 ezer forint volt a kínálati piacon, a 40-80 négyzetmétereseké pedig 490 ezer forintnál járt.

Hiába pörög, még nem érte utol magát az ingatlanpiac 

Bár évek óta pörög a hazai ingatlanpiac, sok tekintetben még nem érte el a 2008-as válság előtti szintet – derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből.

Hatvanmillióért palotát vehetsz, vagy egy garzont 

Ötven-hatvan millió forintból már Budapest külső kerületeiben is kifejezetten igényes otthont lehet vásárolni, vidéken pedig akár szép családi házat is. Az OTP Ingatlanpont sorozatának harmadik részében arra keresi a választ, hogy mi mindenre futja annak, aki 60 millió forintért keres otthont magának.

Mire elég most 30 millió a lakáspiacon? 

Harminc millió forintból Budapesten és a nyugat-magyarországi nagyvárosokban legfeljebb csak egy közepes méretű lakást, Kelet-Magyarországon viszont már takaros családi házat is lehet vásárolni. Az OTP Ingatlanpont sorozatának második részében arra keresi a választ, hogy milyen lehetőségei vannak a legfeljebb 30 millió forinttal rendelkező vásárlóknak.

Megindult az elvándorlás a Belvárosból 

A fővároson belüli költözések célpontja tavaly a külső kerületek voltak: a legtöbben a XVIII. kerületbe mentek, a második és harmadik helyen pedig a XVI. és a XVII. kerület áll.  A legtöbben pedig a lakáspiaci drágulásban elsőként érintett belső kerületekből (V., VI., VII., VIII. IX.) költöztek el.

A befektetők nem tágítanak az ingatlanpiactól 

Többségében hazai megrendelésből pörög az idén eddig 1,7 milliárd eurósra hízó magyar ingatlanpiac, a lendület pedig várhatóan még évekig kitart. A szakemberek szerint a kedvező gazdasági és hozamkörnyezet és a közép-európai átlagtól még mindig elmaradó árak miatt komoly befektetési kedv tapasztalható.

Mire elég 20 millió a lakáspiacon? 

Míg Budapesten átlagosan 40 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 20 millió forintból, megyeszékhelyeken akár már kétszer ekkorát. Kisebb településeken pedig már családi házakra is bőségesen elegendő ez az összeg. Az OTP Ingatlanpont legújabb sorozatának első részében azt veszi górcső alá, hogy milyen lehetőségei vannak a 20 millió forint alatti ingatlant kereső vásárlóknak.

Több tízezer lakás kerülhet a piacra 

Több mint 30 ezer lakás válhat újra piacképessé és háztartások tízezrei kaphatnak tiszta lapot, ha az eszközkezelős lakóingatlanokat az egykori devizahitelesek kedvezményesen visszavásárolhatják. Az ingatlan.com becslése szerint a jelenlegi kínálati árak alapján 480-720 milliárd forintra rúghat az érintett lakások összértéke. Egy-egy lakás pedig a bekerülési értékének a sokszorosát érheti.

Csúszni fog az új építésű lakások átadása 

Az új építésű lakás vásárlásának számtalan előnye mellett vannak olyan tényezők, amelyekkel számolni kell, mielőtt belevágunk új otthonunk kiválasztásába. Kiemelten fontos ez a mostani hazai környezetben, hiszen az új építésű ingatlanok és ezzel együtt a várható csúszások száma is fokozatosan emelkedik. Érdemes megvizsgálni, mi a helyzet az új építésű és használt lakások piacán, ha az átadási vagy eladási időintervallumokat nézzük.

Három bő esztendőt zártunk az ingatlanpiacon 

A magyar ingatlanpiac legtermékenyebb három évét zártuk, ilyen hosszú ideig, ilyen magas volumen még nem volt tapasztalható a befektetési piacon. Ezzel Magyarország felzárkózott a közép-európai régióban második helyezett cseh piachoz a forgalom alapján

Ingatlanpiac 2019: hová mennek a befektetések? 

Az európai ingatlanbefektetéseket a biztonságos és tartós hozamok elérése iránti igény mozgatja, miközben az ágazat igyekszik fedezni az esetleges kamatemelések és a bizonytalan geopolitikai háttér kockázatait –derült ki a PwC és az Urban Land Institute elemzéséből.

Meddig tart a lakásárak száguldása? 

Semmi jele annak, hogy hanyatlásnak indulna a lakáspiac – derült ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A válság kitörése óta 45 százalékkal nőtt a lakások négyzetméterára, de mégis egyre kevesebbet kell dolgoznunk egy lakásért.

Marad a kedvezményes lakásáfa az ingatlanok egy részére 

A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

Csúcson a lakossági hitelfelvétel 

Új csúcsokon a lakosság hitelfelvételi kedve, a hazai háztartások a folyószámlahitelek nélkül csaknem 1135 milliárd forintnyi új lakás- és fogyasztásihitel-szerződést kötöttek az év első kilenc hónapjában, ami 42 százalékkal nagyobb érték az egy évvel korábbinál - írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján.

Erre figyeljünk, ha külföldön vennénk lakást 

Óvatosan vásároljunk ingatlan külföldön, figyelmeztet Balla Ákos. A helyi ingatlanpiac viszonyokat és jogrendszert nem ismerő magyar vásárlókat könnyen csőbe húzhatják a furfangos közvetítők és a nagy távolság sem segíti a sikeres ingatlan vásárlást.

Megtalálták a külső kerületeket az ingatlanbefektetők 

Továbbra is tart a drágulás és a forgalomélénkülés az ingatlanpiacon. A vevők ehhez alkalmazkodnak, emiatt az olcsóbb, kevésbé frekventált városrészekben lévő lakások iránt megnőtt a kereslet. Budapesten például az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint októberben az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődések száma a XXII., XXI., XX., XVII., és a XV. kerületekben volt a legmagasabb.

Kampány indult a biztonságosabb albérletekért 

Átfogó szabályozási és adóösztönző eszközökkel javítana az albérletben élő, csaknem egymillió ember helyzetén a Habitat for Humanity Magyarország legfrissebb kampányában.

Folytatódik az ingatlanpiaci fellendülés 

Tovább száguld a fővárosi lakáspiac, a budapesti ingatlapiaci index 11 ponttal nőtt októberben. Jövőre emelkedhet az irodák és raktárak ára, bérleti díja is – áll a GKI ingatlanpiaci elemzésében.

Már Kőbányán is drágulnak az ingatlanok 

Míg a XVII. kerületben az árak stagnálása jellemző, addig a sok panellakást kínáló Kőbányán még némi áremelkedéssel szembesülhettek idén a vevők – olvasható a Balla Ingatlan közleményében.

Lakáshitel 2019: jogi változások, igényelhető támogatások 

Az elmúlt időszakban jelentős változások következtek be a lakáshitel piacon. A Pénzügyi Tudakozó cikkében megmutatja, milyen változások történtek a lakáshitelek terén.

Így menekülhet meg a magasabb lakásáfától 

Amelyik ingatlanberuházásnál idén nyáron nem történt meg az első kapavágás, az nem készül el a tervezett lakásáfa-emelés előtt. Van néhány lehetőség, amivel mérsékelni lehet a terheket, és az emelés mértéke sem kőbe vésett még. A lakásáraknál várhatóan komoly milliókban mérhető változás azonban nem egyik napról a másikra történik majd.

Két hónap alatt elkel egy panellakás 

Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakást átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakást akár 3 hónap alatt is lehet értékesíteni - közölte az Otthon Centrum. 

Még mindig pörög a piac, pár hónap alatt gazdát cserélnek a lakások 

Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakás átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakás akár 3 hónap alatt is elkelhet – derül ki egy friss elemzésből.

A lakástakarék után átalakul a piac 

Változások jöhetnek a lakásfinanszírozásban a következő időszakban. A lakástakarékok állami támogatásának megszűnése ugyanis a meglévő szerződések kifutásával fokozatosan csökkenti a lakáskasszák szerepét. A bankok is új termékekkel jelenthetnek meg a jövőben.

Mikor kötelező biztosítást kötni építkezés előtt? 

Egyes esetekben kötelező, máskor érdemes építkezések előtt biztosítást kötni, mert egy építkezési projekt sok kockázatot rejthet magában.

Mapei: lassul év végére az építőipar 

31 százalékkal nőtt a Mapei Kft. belföldi forgalma, de a vállalat lassulásra számít az utolsó negyedévben, amit tovább ront a lakástakarékok állami támogatásának eltörlése.

A Fundamenta is leleplezte, hogy mire készül 

Az OTP és az Erste után a Fundamenta is közölte menetrendet mindazok számára, akik még állami támogatással akarnak lakástakarékot kötni – értesült a Bank360.

Roham várható a lakástakarékokban 

Egy kormánypárti törvényjavaslat átszabná a lakástakarékok piacát: a konstrukciók kiemelkedő hozamát biztosító állami támogatást szüntetné meg a módosítás. Pedig jelenleg a lakástakarék-szerződések hozama kiemelkedő, akár 10 százalék felett is lehet – írja a BankRáció.

Megszűnhet a lakástakarékok állami támogatása 

Megszüntetné a Fidesz a lakástakarékok állami támogatását. A módosító javaslatot hétfőn nyújtották be, kedden akár már meg is szavazhatják.

Lakásáfa: 5 százalékos eladói illetéket szeretnének a fejlesztők 

Bizonytalanság várható a lakáspiacon, a lakásáfa emelése után méltányos eladói illeték bevezetését javasolják az ingatlanfejlesztők.

Lakásárak: sokat számít, milyen a fűtés 

Sokat számít az árban, hogy milyen fűtéstípussal rendelkezik az adott ingatlan: országos átlagban a távfűtéses lakások a legolcsóbbak, míg a megújuló energiás fűtésrendszerekkel bíró, jellemzően új építésű ingatlanok a legdrágábbak – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Jól mennek a dél-budai ingatlanok 

Egyre nő a dél-budai ingatlanok ára, a kereslet a panellakások irányába mozdul – derül ki a Balla Ingatlan elemzéséből.

10-12 év múlva jöhetnek az okosotthonok 

A szakemberek szerint akár már 10-12 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés.

Az európai átlag felett drágulnak a magyar lakások 

Az európai mezőnyben továbbra is az élbolyban szerepel Magyarország a lakásdrágulást tekintve - derül ki az ingatlan.com Eurostat legfrissebb adatait feldolgozó összeállításából.

12 százalékkal drágulhatnak a lakásárak 

Tempósan, 12 százalékkal drágultak az új lakások a második negyedévben, ebben az erős kereslet mellett szerepe lehet annak, hogy a piac megkezdte a felkészülést az esetleges áfaemelésre.

Viszik mint a cukrot a fix lakáshiteleket 

Év eleje óta a kockázatos, változó kamatozású lakáshiteleknél bő 30 százalékos visszaesés történt, miközben a legkevésbé rizikós, legalább 10 évig fix törlesztést garantáló lakáshitelek 28 százalékos növekedést értek el.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Rekordévet zártak a kkv-támogatások

Rekordévet zártak a kkv-támogatások 

Több ezer milliárd a cégeknek.

Adózás

Ezzel bukhatnak a cégek a választások előtt

Ezzel bukhatnak a cégek a választások előtt 

A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.

Jogi kisokos

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre 

Hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Gazdaság

A kkv-k óvatos optimizmusa tartja életben a gazdaságot

A kkv-k óvatos optimizmusa tartja életben a gazdaságot 

A hazai kkv szektor várakozásai az előző negyedévhez képest árnyaltabbak, de továbbra is optimistább, mint tavaly év elején.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo