Így menekülhet meg a magasabb lakásáfától

Amelyik ingatlanberuházásnál idén nyáron nem történt meg az első kapavágás, az nem készül el a tervezett lakásáfa-emelés előtt. Van néhány lehetőség, amivel mérsékelni lehet a terheket, és az emelés mértéke sem kőbe vésett még. A lakásáraknál várhatóan komoly milliókban mérhető változás azonban nem egyik napról a másikra történik majd.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A következő másfél év arra elegendő, hogy a fejlesztők és a finanszírozó hitelintézetek lemodellezzék az áfaemelés várható rövid- és hosszútávú hatásait, de csak 2020 első felében derül ki, valójában mekkorát fékez a piacon a döntés. Persze, csak amennyiben életbe lép egyáltalán, hiszen a parlament dönthet még akár a kedvezményes időszak meghosszabbításáról is. A legvalószínűbbnek most egy köztes, kisebb mértékű emelés látszik, a fejlesztők legalábbis komoly lobbit folytatnak ennek érdekében – mondta el Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője az Inforádiónak adott interjújában.

Még mindig pörög a piac, pár hónap alatt gazdát cserélnek a lakások
Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakás átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakás akár 3 hónap alatt is elkelhet – derül ki egy friss elemzésből.
Alaposan átvizsgált beruházások

A bankok az átlagos vevőnél jóval alaposabban vizsgálják meg az egyes beruházásokat megtérülési, minőségi, élhetőségi, környezeti, infrastrukturális, vagy éppen jogi és kockázati szempontból, ezért annak a projektnek a lakásait, ami mögé egy hitelintézet odaáll, a vásárlók is nyugodtan megvehetik – mondja a Sberbank szakértője. Ráadásul a jó hírű, nagy magyar fejlesztőktől vásárolt lakások a későbbiekben is jobban értékesíthetők.

A lakásáfa-emelés egyik ellenszere, hogy a vásárló a vételár majdnem teljes egészét előzetesen kifizeti ingatlanvásárlási hitellel, így ha csúszik is a projekt, az átadást követően csak a fennmaradó összeg után kell majd a magasabb áfát megfizetni. Ehhez persze megbízható fejlesztők, ígéretes ingatlanok és a kockázatot vállaló bankok is kellenek. A Sberbank szakértőjének információja szerint jelenleg az adóhatóságnál és a Pénzügyminisztériumnál egyeztetések folynak annak megoldásáról, hogy a határidő után átadott új lakásokat a határidő előtt megvásárlókat ne, vagy csak kevéssé érintse az áfaváltozás.

Ami a 2019 utáni időket illeti, Kővári Mihály szerint valószínű a lassulás a lakóingatlan-fejlesztésben, főleg az első egy évben számít visszaesésre a szakértő. A fejlesztők jelenleg a már elkezdett fejlesztésekre koncentrálnak, a nagyobb beruházások későbbi ütemeit egyelőre lebegtetik. Mivel azonban lakásra folyamatosan van kereslet a piacon, a kivárást követően lesz piaca a drágább ingatlanoknak is, amihez igazodni fog a bankok finanszírozási stratégiája is, tette hozzá a Sberbank szakembere.

 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo