hirdetés

Ezek miatt ér kevesebbet az ingatlanunk, mint szeretnénk

Az elmúlt évek lakáspiaci árnövekedése közepette kuriózum a jó áron kifogott ingatlan. Pedig jól beazonosíthatók a tényezők, amelyek révén komoly mértékű, akár a vételár negyedére-ötödére rúgó árengedményt lehet elérni. Cserébe azonban általában meg kell kötni egy kompromisszumot: bérlőt, perterhet, szolgalmi jogot, vagy éppen esztétikai hibát. Érdemes figyelni, mert néha csak egy apróságon múlik az adásvétel –például egy szem előtt lévő repedésen, vagy éppen a szomszéd hét tyúkján!
hirdetés

Van néhány nyilvánvaló árbefolyásoló tényező, ezeket a vevők többsége ismeri, sőt az eladók be is árazzák előre. Ilyen a lakás állapota, felújítottsága, elosztása, az emelet szintje, vagy éppen az épületen, településen belüli elhelyezkedése, a közlekedési eszközök és a szociális infrastruktúra közelsége. De ami igazán alakítani tudja az árat, azok általában nincsenek szem előtt, sőt gyakran a hirdetésből sem derülnek ki – véli Havas János. Az OTP Ingatlanpont szakembere az alábbi árcsökkentő tényezőkre hívja fel a lakásvásárlók, és persze a lakáseladók figyelmét.

Kép:Pixabay

  • Sokat csökkent az áron, ha az ingatlannak van haszonélvezője: ilyenkor a vevő tulajdonképpen plusz egy fővel vásárolja az ingatlant, aki ráadásul a birtokon belül számos jogot élvez – nem is kedvelt ez a konstrukció a piacon, jellemzően családon belüli értékesítésnél fordul elő.
  • A szolgalmi joggal terhelt ingatlan is hasonlít erre – vagyis amikor a telek egy bizonyos részét másvalaki, például a szomszéd is igénybe veheti a bejáráshoz. Ha nincs külön helyrajzi száma az ingatlannak, például mert egy nagyobb telket osztottak ketté, az nagyot csökkent az áron.
  • Hasonló, de jóval tisztább helyzet, amikor valaki bérlővel együtt veszi a lakást. Ilyenkor általában a korábbi tulajdonos él – akár még évekig – az ingatlanban, cserébe viszont legalább a megadott időre szóló bérleti díjjal csökken a vételár. Ha az új tulajdonos amúgy is kiadná a lakást, akár milliókkal kevesebbért juthat így hozzá.
  • A perrel, vagy hitellel terhelt ingatlanok ára is alacsonyabb. Egyrészt eleve kevesebb az irántuk érdeklődő, másrészt jó alkulehetőséget jelent a vevőjelölteknek, bár az ezzel járó kockázatot ilyenkor vállalni kell.
  • Az esztétikai hibák is árcsökkentők, sőt, gyakran nem állnak arányban a későbbi alku mértékével. Az ázás, repedés, vagy akár egy nyomot hagyó konyhai baleset (borsófőzelék a plafonon) költségének többszörösét is lealkudhatják a vevők a hibára hivatkozva.
  • Előfordul, hogy az eladó tapasztalatlanságából kifolyólag kerül piacra egy-egy ingatlan. Például örökléssel hozzájutott lakásoknál, vagy sürgős eladás esetén jellemző, hogy ár alatt hirdeti, így eleve rosszabb alkupozícióból indul az eladó. Ezért fontos a reális ár meghatározása, hiszen az eladóknak is hasznos, ha van miből engedni.
  • Sokan nem gondolják, de bizony a rendetlenség is elrettenti a vevőket. Nemcsak észreveszik, de rossz benyomást is hagy az ingatlanról, ugyanis a vevők nehezebben tudják elképzelni saját otthonukként a koszfészket. Így alacsonyabb árat is ajánlanak érte - olvasható az OTP közleményében.
Néha egyetlen apróságon múlik csak a sikeres értékesítés.. Akár egy látható helyen lévő repedés miatt is azonnal kifordulhat a vásárlójelölt a lakásból, így az ilyen esztétikai dolgokat mindenképp megéri kijavítani, mielőtt elkezdenénk hirdetni az ingatlant.
Nem vagyunk elégedettek az otthonainkkal
Az elmúlt évtizedben folyamatosan javultak a magyarok lakhatási körülményei. Mára a lakosság háromnegyede él legalább összkomfortos lakásban. Mégis az emberek csak kevesebb, mint 40 százaléka elégedett otthonával. A legtöbben változtatni szeretnének, ám pénzhiányra hivatkozva a törekvések elakadnak. Pedig létezik olyan hitelfelvétel nélküli pénzügyi konstrukció, amelynél a legnépszerűbb felújítási munkálatok költségeinek hozzávetőleg negyedét fedezi az állam.
 
hirdetés

Véleményvezér

Elszabadultak a lángosárak

Elszabadultak a lángosárak

A nyaralás kedvenc népi eledelének ára elképesztő magasságokba emelkedett.
Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.
Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.
Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Nem fognak expresszt elnevezni a magyar igazságszolgáltatásról, ez már biztos.
A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

Fenekestül fordult fel a világ, amikor Bécsben olcsóbb a zöldség, mint itthon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo