Ipari termelés cikkek

Beindulhat az érdemi növekedés
A GKI idén továbbra is szerény, 2 százalékos gazdasági növekedést vár. A belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt, bár szeptemberben lassan élénkülni kezdett. Főként az EU-támogatások újraindulása következtében az idei jelentős beruházási visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan növekvő fogyasztás alig lassul. A GKI 2017-ben 2,7 százalékos GDP-bővülésre számít. Októberben az IMF 2 százalékra csökkentette idei, s 2,5 százalékon hagyta a 2017. évi magyar növekedési prognózisát.

Három plusz munkanap meghúzta az augusztust
Az év hátralévő részében az ipari termelés további erősödésére számítanak az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken közzétett legfrissebb ipari termelési adat alapján. Igaz, a három plusz augusztusi munkanap is nagyot lendített az adaton.

Öregurasan gyorsulunk
A magyar gazdaság idei növekedése a tavalyihoz és a régió más országaihoz képest is lassú, bár a második félévben némi gyorsulás valószínű. A belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt. A második félévben azonban az államháztartási hiány – részben az élénkítéssel összefüggésben - némileg magasabb, a külső aktívum pedig a mérséklődő cserearány-javulás miatt kisebb lehet az első félévinél, miközben lassan megkezdődik az áremelkedés – olvasható a GKI legfrissebb előrejelzésében.

Még egy gyárat épít Kecskeméten a Mercedes
Első-és hátsókerék meghajtású személygépkocsik, valamint alternatív meghajtású modellek gyártására is alkalmas lesz az ipar 4.0 szellemében épülő gyár. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2500 új munkahelyet teremt a telephelyen, és továbbiakat a beszállítói oldalon, valamint a németországi gyárakban.

A költekezés tartja a víz felett Magyarországot
Elemzők szerint a pozitív meglepetést hozó áprilisi ipari termelési növekedés lendületet adhat a GDP bővülésének, amely az idén 2 százalék felett lehet. A gazdaságot most a szolgáltatások növekedése húzza, amelyet a háztartások fogyasztásának látványos bővülése támogat.

Ezért bicsaklott meg a pannon puma
Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A visszaesést részben az építőipar gyengélkedése okozta, de az igazán rossz hír az ipari termelés bezuhanása.

Végéhez közeledik a magyar népmese?
A tavalyi 7,5 százalékról 3-5 százalék körülire lassulhat az ipari termelés növekedési üteme az idén elemzők szerint, amely most meglepően rossz adatokat produkált – bár lehet, hogy csak átmeneti a megtorpanás.

Gyenge kezdés után erős visszaesés?
Az év eleji növekedési adatok a magyar gazdaság lassulását jelzik. Az elmúlt hónapokban a nemzetközi előrejelző intézmények jellemzően tovább csökkentették a magyar gazdasági dinamikára vonatkozó prognózisaikat, s kissé romlottak a gazdasági várakozások is. A GKI GDP-előrejelzése változatlan, a 2014. évi 3,7% és a tavalyi 2,9% után 2016-ban csak 2,3% körüli bővülés valószínű, mindenekelőtt a beruházások csökkenése miatt.

Csak átmeneti megingás
Átmeneti lehet az ipari termelés januári megtorpanása a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatait kommentáló elemzők szerint. A KSH első becslése szerint januárban az ipari termelés volumene 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított index 2,2 százalékos növekedést mutatott.

Ha csak az iparon múlna...
Nem tört meg a növekedési trend, és nem okozott meglepetést az ipari termelés 2015. novemberi 9,5 százalékos növekedése az elemzők szerint. A gond az, hogy ez a gazdaság többi részén nem látszik.
Nagyot nőtt a magyar ipar
Az ipari termelés több mint 7 százalékkal bővülhetett tavaly elemzők szerint és a felfutás várhatóan az idén sem áll meg – hacsak a kínai problémákat nem fogja megérezni a magyar járműgyártás.
Tényleg megússzuk a VW-botrányt
Szeptemberben visszatért az ipar lendülete - hangsúlyozták makrogazdasági elemzők a KSH előzetes jelentését kommentálva. Az ipari termelés növekedése a Takarékbank szerint az idén kissé meghaladhatja a 7 százalékot, míg az ING 6,2 százalékos bővülést vár.
Megtorpanás, vagy itt a baj?
A vártnál visszafogottabban bővült az ipari termelés a nyáron, de az elemzők szerint még nem tudni, hogy csak megtorpant a magyar puma, vagy fékezni kezd. A Takarékbank szerint az idén 7,5 százalék felett maradhat a növekedés, az ING 6,5 százalékos bővülést vár.
A járműipar húz, de kérdés, hogy meddig
Májusban is a járműgyártás húzta az ipari termelés növekedését - kommentálta a friss adatokat a TakarékBank és a K&H elemzője, akik ugyanakkor eltérő véleményt fogalmaztak meg a termelés további alakulásával kapcsolatban.
Audi motor hajtja a pannon pumát
Az idei év egészében is 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedést várnak banki elemzők, a növekedés motorja az ipar, amelyben a következő hónapokban is folytatódhat a bővülés, köszönhetően a járműgyártásnak.
Növünk idén, de nem úgy mint eddig
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint bár a magyar gazdaság 2014 után idén is az EU átlagánál (1,8 százalék) gyorsabban fog növekedni, de a tavalyi bővülési ütem (3,6 százalék) megközelítésére nincs esély, 2,5 százalék körüli ütem valószínű.
Ezért lendülhet fel a magyar ipar - és ezért nem
Az ipari termelés növekedési üteme a Takarékbank elemzője szerint idén gyorsulhat a tavalyi alacsony bázis miatt, míg az Erste elemzője lassuló növekedésre számít a következő néhány hónapban.
Idén is szárnyalhat az ipar
Tovább folytatódhat az ipari termelés bővülése elemzők szerint, a Takarékbank elemzője közel 7 százalékos, míg az Erste Banké 6 százalékos növekedésre számít. Még mindig az autóipar húzza az országot.
Satufékkel lassul a pannon puma
Továbbra is alacsony ipari termelésnövekedére számítanak az év utolsó két hónapjában az elemzők. A KSH adatai szerint októberben éves összehasonlításban 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene a szeptemberi 7,6 százalék után, a termelés az év első tíz hónapjában 7,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Bebicskázott a magyar ipar
Jelentősen elmaradt a várakozásoktól az ipari termelés októberi növekedése elemzők szerint, akik az év utolsó két hónapjában az ipari termelés további lassulására számítanak. Ugyanakkor egyéb konjunktúra-adatok nem támasztják alá a visszaesést.
Outsourcing-fordulat: a földgáz miatt megy a gyártás Amerikába
Amerika, mint ipari óriás újra feljövőben. Ez viszont az ÜHG-kibocsátás megugrását is magával hozhatja a fejlett országokban, holott eddig pont azért tudták a gazdag államok csökkenteni emissziójukat, mert kiszervezték a gyártást a harmadik világba.
A járműgyártással lassul a teljes ipar
Az ipari termelés 0,5 százalékkal nőtt augusztusban a múlt év azonos hónapjához képest és 5,7 százalékkal elmaradt az előző havitól, míg júliusban még 12,3 százalékos éves és 1,4 százalékos havi növekedésről számolt be a statisztika. A munkanaphatással kiigazított adat 2,9 százalékos éves növekedést jelzett - erősítette meg az egy héttel ezelőtt közölt előzetes adatokat részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ez a magyar GDP-n is látszani fog
Behúzta a féket a magyarországi ipar, de ez az elemzőket különösebben nem lepte meg, mivel minden jel a lassulás irányába mutatott. Búcsút mondhatunk a kétszámjegyű növekedésnek - és ez a gazdasági növekedésen is meg fog látszani.
Nyolc éve nem ugrott ekkorát a pannon puma
A várakozásokat meghaladóan nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az idén a második negyedévben az elemzők szerint, akik egyaránt úgy látják, hogy a korábbi prognózisaikban várt, éves átlagos 3 százaléknál gyorsabban bővülhet a GDP az év egészében.
A vártnál is jobban pörög az ipar
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt előzetes adatai szerint az ipari kibocsátás júniusban 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőtt. A bővülés motorja továbbra is a járműipar, elemzők értékelése szerint.
Lassult a termelés májusra
Az egy évvel ezelőttihez képest 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés májusban a KSH közlése szerint. Az előző hónaphoz képest viszont 1 százalékos a csökkenés, ami négy hónapja nem fordult elő.
Lendületben az ipar, felpörgőben a cégek
A magyar gazdaság áprilisban sem veszített az év eleji lendületéből, legalábbis erről tanúskodnak a most közzétett ipari termelési adatok. Ugyan a növekedés bázisát még mindig a járműgyártás adja, de a feldolgozóipar csaknem minden szegmensében nőtt a termelés havi és éves összehasonlításban is.
Idén tényleg ugorhat a pannon puma
Várhatóan az eddig becsült számoknál gyorsabb lesz a magyar növekedés, húz az export, az iparban a járműgyártás, és növekszik a lakosság vásárlóereje, így a belföldi fogyasztás is kezd felélénkülni.
Érik a felminősítés Magyarországnak
Minden várakozást felülmúlt a magyar gazdasági növekedés az első negyedévben. nyolc éve, az első megszorítások kezdete óta nem emelkedett 3,5 százalékkal éves összevetésben. Az idei növekedés a 2,1 százalékot is meghaladhatja, érik a felminősítésünk.
Népszerűbb lehet az olcsó hitel
Az ipari termelés és a kivitel megugrása miatt a jegybank Növekedési Hitelprogramjának jobb kihasználtságát várják az elemzők. Az adatokon még nem látszik a vállalati hitelezés fellendülése.
Szerényebben, de nőtt az ipar
Az előző hónaphoz képest - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - a termelés márciusban 0,4 százalékkal nőtt. Elsősorban a járműgyártás és exportja volt a növekedés a hajtóereje.
Év elejei pörgés, de bizonytalan folytatás
Az ipari termelés, ezen belül a járműipar és a kivitel húzta meg a magyar gazdaságot, a folytatás azonban bizonytalan a Policy Agenda elemzése szerint. A vállalati hitelezés továbbra is alacsony szinten maradhat, ami fékezi a beruházásokat.
Már a GKI is szebbnek látja a jövőt
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az év eleji kedvező növekedési és inflációs adatok nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők, ugyanakkor az év egészében a gazdasági valamivel dinamikusabb, az áremelkedés alacsonyabb lehet a az intézet által korábban vártnál.
Fűti az ipart a konjunktúra, nagyobbat szökkenhet a pannon puma
Az autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fűtötte februárban az ipar termelését elemzők értékelése szerint, akik úgy vélték, a járműipar továbbra is nagyban segíti a termelés bővülését.
Az Audi és a Mercedes húzta meg a magyar ipart
Az idén januárban az ipari termelés 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők szerint az adat meglepően jó és kedvező előjel az idei évre nézve.
Egyelőre csak kiscica a pannon puma
Habár a vártnál is jobban teljesített tavaly a magyar gazdaság a negyedik negyedévben, még így is csak 1,1 százalékos GDP bővülést tudhatunk magunkénak a tavalyi évre, igaz, ez is sokkal jobb, mint amit az elemzők vártak. Idén nagyobbat ugorhat pannon puma.
Növekedésre számíthatunk az iparban s a kiskereskedelemben
Az elemzők szerint az idén számottevően gyorsulhat az ipari termelés, a növekedést mind a nemzetközi, mind a hazai konjunktúra támogatja. A kiskereskedelemben is jók a kilátások.
Novemberben többet termeltünk és vásároltunk
Mind az ipari termelésben, mind a kiskereskedelmi forgalomban bővülést hozott a tavaly november a KSH most közzétett adatai alapján. Szakértők szerint a további növekedést csak a fogyasztás bővítése hozhatja meg.
Utolértük a tavalyi szintet
2013 szeptemberében az ipari termelés 5,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővüléséhez elsősorban – és továbbra is – az autóipar, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak növekedése járult hozzá.
Rég várt fordulat a magyar gazdaságban!
Szeptemberben 5,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A munkanaphatástól megtisztított index 3,1 százalékos növekedést mutat.
Rálelt a kiútra az ipar
Augusztusban 0,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest és a munkanaphatással kiigazítva 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg az október 8-án közölt előzetes adatait kedden kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A havi növekedés a termelés 0,3 százalékos júliusi és 1,3 százalékos júniusi bővülését követte.
Az autógyártók húzzák az ipart
Látszanak már a kilábalás jelei a magyar gazdaságban, ugyanakkor az ipari termelésünket még mindig szinte csak az autógyártás húzza, az export és az import is csak szerényen bővült.
Felemásan húz a gazdaság
Az ipari termelés szépen nőtt júliusban, azonban az első hét havi eredmény elmarad az előző évi szinthez képest. A külkereskedelmi többlet eközben szintén fogyott egy kicsit január-júliusban, de még bőven pozitív.
Csak a járműiparban van erő
A májusi megtorpanás után júniusban javított az ipar. Elemzők szerint jó esély van arra, hogy a járműipar bővülése az esztendő hátralévő részében is kompenzálja majd az egyéb alágazatok visszaesését. Más területekről ugyanis jó hírek egyelőre nincsenek.
Hiába húz a járműgyártás
Májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet esése miatt, amelyek hatását a járműgyártás bővülése nem tudta ellensúlyozni.
Megbotlott az ipar májusban
Májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az előző havinál 1,3 százalékkal volt kisebb a kibocsátás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint. A munkanaphatástól megtisztított májusi éves index megegyezik a kiigazítatlannal.
Megállt a zuhanás - merre tovább?
Siralmas első negyedévet zárt az ipar. Kedvező jelként értékelhető ugyanakkor, hogy a 2013-as esztendő első három hónapja rendre javulást mutatott havi összevetésben. Elemzők szerint második negyedév már az éves mutatókban is növekedést hozhat.
Nem romlott tovább a helyzet az iparban
Éledezik az ipar: februárban a kibocsátás 0,3 százalékkal haladta meg az előző havit. Éves összevetésben 5,4 százalékos esés látszik, a tavalyi szökőév ugyanakkor nagyban torzítja az adatot, amit remekül mutat, hogy a munkanaphatástól megtisztított index 1,1 százalékos esést mutat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.