A vártnál is jobban pörög az ipar

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt előzetes adatai szerint az ipari kibocsátás júniusban 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőtt. A bővülés motorja továbbra is a járműipar, elemzők értékelése szerint.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint a vártnál jobban teljesített az ipar annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban az orosz-ukrán konfliktus miatt, az ipar, ezen belül is elsősorban a gyógyszergyártás kisebb visszarendeződését tapasztalták. A júniusi adatok azt mutatják, hogy az ágazati konjunktúra sokkal szilárdabb lábakon áll, mint amire korábban gondoltak, ami egy nagyon masszív és jelentős ipari növekedést vetít előre az idei év folyamán - mondta. (Az ipar pörgése a foglalkoztatottsági adatokon is meglátszik, végre nem csak közmunkásból van több.)

Kifejtette: valószínűleg továbbra is az autóipar dominál a termelés növekedésében a korábban hazánkba települt gyáraknak köszönhetően, azonban kedvező jel az is, hogy az iparág maga után húzza a beszállítói ágazatokat. A korábbi beruházásoknak jelentős másodkörös hatása szélesebb bázison nyugvó növekedést eredményez - vélekedett. Az elemző hangsúlyozta: az orosz-ukrán konfliktus továbbra is egy lefelé mutató kockázat, amelynek nyomon követése elengedhetetlen.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén úgy véli, hogy a júniusi ipari termelési adatok jobbak a várakozásoknál, gyorsuló növekedés mutatkozik. A májusi gyengébb adat - 9,6 százalékos növekedés a márciusi 10,6 százalékos után éves szinten - átmeneti megtorpanás volt csak és folytatódik a pozitív tendencia az iparban.

Hozzátette: mivel előzetes az adat, részletes számok még nincsenek a növekedés pontos összetételéről, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján lehet tudni, hogy az autóipar volt a növekedés motorja, de más iparágak, mint a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása is kezdett felzárkózni mellé. A szakértő arra számít, hogy a növekedési ütem kicsit lassulni fog a következő hónapokban, mivel a harmadik negyedévtől már a tavalyi bázisadatok is kedvezőbbek lesznek.

Nyolc éve nem látott tempó a magyar gazdaságban
A magyar gazdaság helyzete és kilátásai javultak az idén, a reál GDP nyolc éve nem látott ütemben nőtt, az export és a kkv-k fontos szerepet játszanak a növekedésben, de persze akadnak kockázatok, a hitelpiac helyzetéből és az ukrajnai válságból adódóan.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo