Végéhez közeledik a magyar népmese?

A tavalyi 7,5 százalékról 3-5 százalék körülire lassulhat az ipari termelés növekedési üteme az idén elemzők szerint, amely most meglepően rossz adatokat produkált – bár lehet, hogy csak átmeneti a megtorpanás.

Az ipari termelés első negyedévi lassú növekedését átmeneti hatások következményének tartja Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője ugyanakkor azt is feltételezi, hogy romolhatott az ország külső piacainak a felvevőképessége és a járműgyártás mellet más szektorok is gyengébben teljesítettek.  A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott előzetes adatai szerint márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztítva a termelés volumene 2,4 százalékkal volt alacsonyabb, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,1 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása márciusban és már ötödik hónapja tart a visszaesés.

Németh Dávid szerint a gyenge évkezdés miatt az idén 3-4 százalékos ipari bővülésre lehet kilátás, ami lényegében a fele a tavalyi tempónak, Suppan Gergely viszont azzal számol, hogy az élénkülő belső kereslet mellett az európai autóeladások, valamint egyes ágazatokban a kapacitások felfutása is húzhatja a termelést, az ipar idei növekedése  5 százalék körül alakulhat a tavalyi 7,5 százalékos ütem után.

A Takarékbank elemzője szerint az ipari termelés visszaesést elsősorban a járműgyártás csökkenő termelése okozta, amit átmeneti tényezőnek tart.  „A Magyarországon gyártott két meghatározó modell az év első hónapjaiban "ráncfelvarráson" esett át, így az érintett két autógyár termelése átmenetileg visszafogott volt. Amint viszont a frissített modellek elérhetőek lesznek, az ipari termelés - és a megrendelések -  meredeken gyorsulhatnak” – vélekedett. Az ipar év elején megfigyelt gyenge teljesítményét a konjunktúramutatók sem tükrözik. A kilátások, az ipari bizalom és a rendelésállományok továbbra is biztatóak, ezért a következő hónapokban jelentősebb élénkülésre számít, amit a beszerzési menedzser index alakulása is alátámaszt.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjének kommentárja szerint elmaradt a várakozásoktól az ipari termelés volumene márciusban, azonban ennek ellenére arra számít, hogy a következő hónapokban stabilizálódik az ipari termelés dinamikája és az év egészében 3 százalékkal nőhet a kibocsátás. Hozzátette: a márciusi csökkenés azért is meglepő, mert a beszerzési menedzserindexek az első negyedévben stabilan 50 pont felett maradtak, ami egyértelműen arra utalt, hogy folytatódhat idén az ipari termelés stabil növekedése.

Csökkenteni kell az állam szerepét a gazdaságban
Az eddig elért gazdaságpolitikai eredmények méltatása mellett az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését sürgeti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves ellenőrzésének eredményéről pénteken kiadott jelentése.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo