Fűti az ipart a konjunktúra, nagyobbat szökkenhet a pannon puma

Az autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fűtötte februárban az ipar termelését elemzők értékelése szerint, akik úgy vélték, a járműipar továbbra is nagyban segíti a termelés bővülését.

Húz a járműipar – Kép: ZF Lenksysteme Hungária Kft.

A Központi Statisztikai Hivatal keddi közlése szerint februárban az ipari termelés 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 1,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest. Balatoni András, az ING Bank elemzője kiemelte: nagyon markánsan nőtt az ipari termelés februárban. Különösen a havi növekedés kiugróan magas, 1,6 százalékos, ami mögött néhány autógyár termelésének felfutása állhat – mutatott rá. Hozzátette: az első félévben ez erősen fűtheti az ipari termelés és az export további gyorsulását.

A gazdasági szereplők és a fogyasztók is optimisták az idei évre vonatkozóan.

Elmondta, hogy a bizalmi indexek folyamatosan emelkednek, a beszerzési menedzserindex messze a növekedési küszöbérték felett van, és az Eurostat által kalkulált bizalmi indexek is historikus csúcson állnak. Ezek mellett a megrendelésállományok is jól alakulnak, ami szintén azt mutatja, hogy a következő háromnegyed évben "érdemi növekedés" lesz az ágazatban – vélekedett.

„Robusztus és masszív ipari konjunktúrát látunk, ami mindenképpen kedvező" – fogalmazott Balatoni András. Véleménye szerint a növekedéshez hozzájárult az is, hogy a termelési vertikum Nyugat-Európában bekövetkezett átalakulása miatt globális vállalatok Magyarországra helyeztek bizonyos termelési kapacitásokat, például az autóiparban. A februári ipari adat ugyanakkor erősíti a bank GDP-előrejelzésére ható felfelé mutató kockázatokat az ipari termelésnek köszönhetően a gazdaság növekedése esetleg az eddig prognosztizált 2,3 százalékosnál nagyobb lehet – mondta. Balatoni András szerint éves átlagban 5-6 százalék között növekedhet idén az ipari termelés.

Az ipari termelés az idei év első negyedévében erős lehet, mivel a konjunktúraindexek Európában (és Magyarországon is) kedvezőek.

Március is jól telt a pannon pumának
Összességében kedvezőbb gazdasági folyamatokról számoltak be az üzleti élet szereplői márciusban. Immáron nyolcadik hónapja egyhuzamban bővülést jelez a Beszerzési Menedzser Index.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy tovább gyorsult az ipari termelés, a kedvező eredményt a 2013-as alacsony bázis is segítette. „Látszik, hogy felgyorsult Európa, és javul a felvevőpiacunk is" – fogalmazott. Hozzátette, hogy továbbra is a járműgyártás kapacitásának felfutása húzza az ipart. Ő is kiemelte, kedvező, hogy havi összevetésben is nőtt a termelés, mivel az előző negyedévben rendre minden hónapban csökkenés volt az előző hónaphoz képest. Tovább lassult az elektronikai eszközök gyártásának visszaesése, ami már a januári statisztikában is megjelent.

A vezető elemző éves átlagban 6 százalék körüli növekedésre számít az iparban. Megjegyezte, hogy elsősorban a következő hónapok lehetnek erősebbek, március–május között az ipari kibocsátás növekedése 8-9 százalékot is elérheti, a többi hónapban pedig a várakozásai szerint 5-6 százalékosra lassul az ütem. Kérdésesnek mondta, vajon hogyan talál magára a belföldi piac. A kiskereskedelmi forgalom élénkülést mutat. Ha a belföldre történő termelés év közben továbbnő, akkor ez segíti az ipari termelés stabilizálódását – fűzte hozzá.

Az NHP is segítheti a növekedést

„Az év végi visszaesés után újból lendületet kapott az ipar, és februárban 8,1%-kal nőtt az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. A belkereskedelem folytatódó élénkülése és az Európai Unió gazdasági növekedése hajtotta export várhatóan további fejlesztést és kapacitásbővítést fog igényelni a cégek részéről, amihez a Növekedési Hitelprogram és az Eximbank megújított exportösztönző hitele továbbra is kedvező finanszírozási lehetőséget nyújt” – nyilatkozta Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

Az érdeklődést növeli, hogy idén már jobb feltételekkel kapható az MNB-hitel.

„A kereslet fokozódásából fakadó igény kielégítéséhez szükséges technológiai és kapacitásbővítő beruházások finanszírozásához a Növekedési Hitelprogramban nemcsak hitel, de lízing is igénybe vehető, illetve az Eximbank megújította exportösztönző hitele is a cégek rendelkezésére áll” – hangsúlyozta a szakember.

Brüsszel szerint kezdjük összeszedni magunkat
Fellendülést jósol Magyarország számára az Európai Bizottság, ugyanakkor Brüsszel szerint komoly veszélyt jelenthet a magyar költségvetési hiányra a devizahitelesek megmentése és a hús áfájának csökkentése, a foglalkoztatást csak a közmunkaprogram növeli, a vállalati beruházások sem állnak valami fényesen.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo