Fenntarthatóság cikkek


Idén is Zöld Békát oszt a Deloitte

Idén is Zöld Békát oszt a Deloitte 

A Deloitte tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a Zöld Béka-díjat, vagyis a Közép-Európai Fenntarthatósági Jelentés Díjat. Az elismerést idén 13 országban ítélik oda a legjobb nem pénzügyi – úgynevezett fenntarthatósági vagy CSR – jelentést készítő cégeknek, majd az így kiválasztott vállalatok közül egy nemzetközi zsűri választja ki Közép-Európa legjobb jelentését.
Szembe kell néznünk azzal, ami ránk vár

Szembe kell néznünk azzal, ami ránk vár 

Egyre gyakoribb árvizekkel, aszályokkal kell szembenéznie már néhány évtized múlva az emberiségnek, Európának pedig az emiatt útra kelő több millió ember problémájával is. A Magyar Fenntarthatósági Csúcson megvitatjuk a fenntarthatóság aktuális kérdéseit számos nézőpontból. Tartson velünk!
Ez az alapszabály vezetne a boldogsághoz

Ez az alapszabály vezetne a boldogsághoz 

Életünk alapszabályának a fenntarthatóságnak kellene lennie - nyilatkozta az mta.hu-nak Amano Hirosi Nobel-díjas japán fizikus, a budapesti Tudományos világfórum egyik kiemelt előadója.
Nem szeretjük, pedig sokat spórolunk az óraátállítással

Nem szeretjük, pedig sokat spórolunk az óraátállítással 

Október 25-én kezdődik a téli időszámítás, az órákat vasárnap hajnalban kell 3 óráról 2 órára visszaállítani. Az ország egy kisváros teljes fogyasztását spórolja meg az átállítással, de a felmérések szerint a magyarok többségének nem tetszik a téli időszámítás.
Piszkos víz, szennyezett föld: milliók veszélyben

Piszkos víz, szennyezett föld: milliók veszélyben 

Sok millió ember életét követelik világszerte minden évben az olyan, ipari és mezőgazdasági termelésből származó szennyező anyagok, mint az ólom, a higany, vagy a rovarirtószerek. A rákos megbetegedések ötöde a környezetszennyezés számlájára írható.
Nagy a baj az Illatos út környékén

Nagy a baj az Illatos út környékén 

A Greenpeace a budapesti Illatos úthoz közeli épületekben található háziporból vett mintákat. A vizsgálat 11 mintában háromféle szennyezőt is kimutatott, melyek közül kettő szinte biztos, hogy a volt Budapesti Vegyiművek területéről juthatott ki. Akut, egészségre közvetlenül káros mennyiségben nem találtak szennyezést, ám a kimutatott veszélyes anyagok megjelenése a környezetben aggodalomra ad okot. A további szennyezés megelőzése érdekében halaszthatatlan a kockázatok részletes felmérése és a terület teljes kármentesítése.
Inkább elégetjük a kincset érő alapanyagot

Inkább elégetjük a kincset érő alapanyagot 

Teljesen szakmaiatlan, és ellenkezik a nemzetközi hulladékkezelési trendekkel a kormány döntése, hogy új hulladékégetők építésével próbálja megoldani a kommunális szemét tárolásának a problémáját – vélekedett Illés Zoltán korábbi környezetvédelmi államtitkár az Indexnek.
Gyalázatos sáfárai vagyunk a Földnek

Gyalázatos sáfárai vagyunk a Földnek 

Október 4. az Állatok Világnapja, és ha máskor nem is, most szembe kell néznünk azzal a ténnyel, milyen rosszul sáfárkodunk a ránk bízott világgal. A vadállatok fele már elpusztult, minden ötödik madárfaj veszélyeztetett, az élőhelyeik háromnegyede rossz állapotban van. Háziállatainkkal sem bánunk jobban: megunt házikedvencek ezrei kerülnek az utcára, milliószámra szenvednek állatkísérletekben, vagy borzalmas körülmények között kerülnek vágóhídra.
Kiakadtak a szakemberek Lázár bejelentésén

Kiakadtak a szakemberek Lázár bejelentésén 

Az Energiaklub álláspontja szerint óriási nemzetstratégiai hibát követ el a kormány, ha mégsem támogatja a lakóépületek energetikai korszerűsítését a 2014-2020 időszak uniós forrásaiból. Lázár János bejelentése szerint „csak állami intézményi program lesz, hogy az állam dologi kiadásai csökkenjenek. A lakosságnak banki eszközökkel nyílik majd lehetősége energia-korszerűsítésre.
Új vezető a BCSDH élén

Új vezető a BCSDH élén 

Márta Irén veszi át a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) igazgatói posztját 2015. október 15-étől. Az új vezető Petrik Ida munkáját folytatja, akinek köszönhetően a szervezet jelentős fejlődésen ment keresztül. A BCSDH meghatározó szereplővé vált a fenntarthatóság üzleti megközelítésének elismertetése és az az üzleti megoldások elterjesztésének elősegítése területén Magyarországon, miközben a tagvállalatok száma 70-re nőtt.

Abroncs lesz a gumipitypangból 

Már tesztelik a pitypangból készült gumiabroncsokat, így néhány éven belül már tömeggyártásra kerülhet az új, teljes egészében természetes alapanyagból származó termék, amelynek lényegesen kisebb lesz az ökológiai lábnyoma, mint a trópusokról származó kaucsuk abroncsoké.

Békén kellene hagyni a mélytengereket 

Az Európai Unió a tengeri halfogás újraszabályozására készül, eszerint betiltanák a mélytengeri halászatot. Csakhogy nagy az ellenállás a jogszabály ellen, ami viszont kutatók szerint nagyon fontos lenne.

Tízezer méh kapott nyomkövetőt 

Világszerte tízezer egészséges háziméhet láttak el nyomkövető érzékelőkkel, hogy a kutatók megpróbálják felderíteni tömeges pusztulásuk okait. Az 5,4 milligramm súlyú mikroérzékelőket a rovarok hátára helyezték.

Páratlanul ritka fotó egy magyar farkasról 

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság páratlanul ritka felvételt tett közzé a mai napon egy fiatal nőstényfarkasról. A felvételt néhány hete rögzítette az ANPI egyik kameracsapdája.

Fejenként 40 kiló élelmiszert dobunk ki 

A magyar családok 42 százaléka rendszeresen dob ki élelmiszert, 10-ből 8 esetben annak érzékelhető minőségváltozása, az esetek ötödében pedig a szavatossági idő lejárta miatt, vagy csak azért, mert megmaradt - derül ki a Tetra Pak országos felméréséből.

Még nem menekültek meg a tigrisek 

Bhután bejelentette, hogy országuk 103 tigrisnek ad otthont, ami jelentős növekedést jelent a korábban becsült 75 példányhoz képest. Ennek ellenére a WWF figyelmeztet a válságos délkelet-ázsiai helyzetre, ahol a tigrisek kihalása az egész régióban fenyegető veszély.

11 milliárd lett, maradhat? 

Az ENSZ megemelte az emberiség várható létszámára vonatkozó prognózisait, eszerint 2100-ra 11,2 milliárdan fogunk nyüzsögni a bolygón. A növekedés motorja Afrika, amelynek várhatóan megnégyszereződik a népessége.

Csőstül jönnek a fenntarthatósági pályázatok 

Összesen nyolc pályázati felhívás jelent meg az elmúlt két napban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2015-ös keretének terhére.

Nem álom a CO2-kibocsátásmentes autó 

Elkészült a prototípusa, és hamarosan európai tesztkörútra indul az első, a jármű szén-dioxid-kibocsátását akár 50 százalékkal csökkentő Greenion technológiával felszerelt autó. A magyar feltaláló ötletén alapuló technológia elterjedése forradalmat hozhat a járműgyártásban, és a cégnél tapasztalt jelentős érdeklődés is arra utal, hogy a fejlesztésben hazai és nemzetközi cégek és szervezetek is fantáziát látnak.

Megint lehet pályázni távfűtésre és felújításra 

A lakossági ingatlanok energetikai felújítását és a távfűtési rendszerek korszerűsítését célzó új pályázatok is elérhetőek lesznek hamarosan – erről Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornán szerdán.

Éjszakai dalnok nyerte a láthatatlan tyúkok versenyét 

A láthatatlan tyúkok között is a legkevésbé látható, a haris lett az év madara a szavazatok alapján. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezért ennek a madárnak, illetve élőhelyének védelmével foglalkozik kiemelten a jövő évben.

Áramot termel az elefánt az állatkertben 

A müncheni állatkertben az elefánt segítségével égnek a lámpák. A testes állat ürülékéből állítják elő azt a biogázt, mely meghajtja az állatkert áramhálózatát. A torontói állatkert is hasonló biogáz-üzemet készül létesíteni.

„Nagyon beletenyereltünk” 

Szó sem volt cégalapításról, egyszerűen lelkesedésből állt össze néhány barátnő nyolc évvel ezelőtt, hogy tegyen valamit a fenntarthatóbb világért. Mára a Cellux Csoport a szegmens egyik legismertebb márkája, és még koránt sincsenek a határaiknál.

Városlakó rovarevők leszünk? 

A mostani pályakezdők generációja várhatóan 2050 körül megy majd nyugdíjba. Az Európai Bizottság felmérése szerint 35 év múlva egy megváltozott világ vár majd rájuk. Bolygónk népessége meghaladhatja a 9 milliárd főt, Európában a lakosság egytizede pedig 80 évnél idősebb korú ember lesz. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár összegyűjtötte, melyek azok a társadalmi változások, amelyek átalakítják mindennapi életünket.

Mondjunk nemet a műanyag palackokra 

Egy hét alatt több, mint 500 fő csatlakozott a Felelős Gasztrohős legújabb kezdeményezéséhez, amely célja a műanyag palackok vásárlásának visszaszorítása. A kampány arra bíztatja a lakosságot, hogy a nyári melegben saját kulacsukba töltött itallal frissítsék fel magukat ahelyett, hogy mindig újabb PET palackos üdítőket és ásványvizet vásárolnának.

Új otthonra találtak az dejtári kisgólyák 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) segítségével „pótszülőkhöz” kerültek a Dejtáron elárvult gólyafiókák. A fiókák papája megsérült, ezért kellett őket kiemelni a családi fészekből.

Ferenc pápa: öngyilkos az életmódunk 

A Föld védelmére szólított fel Ferenc pápa első „saját” enciklikájában. A katolikus egyházfő szerint csökkentenünk kell szén-dioxid kibocsátásunkat, és ki kell állnunk a társadalmi egyenlőtlenségek mellett. A környezetvédelmi szervezetek örömmel fogadták az egyházi állásfoglalást.

Mi jön ki a kamion és a troli nászából? 

A Scania 2016 februárjában megkezdi elektromos tehergépkocsik tesztelését az „elektromos közúton”, amelynek megvalósulása immár bizonyossá vált, ugyanis a svéd közlekedési hatóság jóváhagyta a Gävle Electric Road projekt támogatását.

Erdőket véd és megújuló energiákra vált az Apple 

Az óriáscég a World Wildlife Funddal(WWF) fog össze a kínai erdők megmentése érdekében. Kínai gyárainak áramfogyasztását pedig megújuló energiákból fogja ellátni.

Eltűnhetnek a gerlék, a pacsirták és a sármányok 

Minden harmadik európai madár veszélyeztetett - derült ki a kontinens vadvilágáról és természetes élőhelyeiről készített eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelynek nyers változata a The Guardian című brit napilap birtokába került.

Jobbra fordul a Normafa sorsa? 

Május 17-én népszavazás lesz az országos jelentőségű kirándulóhely, a Normafa fejlesztési koncepciójáról. A tervek a kezdeti drasztikus, természetkárosító elképzelésekhez képest alaposan megváltoztak, sőt, a természetvédelmi szempontok figyelembevételével valódi javulást is hozhatnak.

Green Economic Forum 2015 

Az EuCham - European Chamber 2015 május 11-én, hétfőn rendezi meg a Green Economic Fórumot Budapesten, Magyarországon. Az rendezvény a globális gazdasági modell linárisról, körkörössé való átalakulásának kérdésével foglalkozik.

Tízből kilenc lakás az utcát fűti 

Az ország teljes energiafelhasználásának 8 százaléka lenne megtakarítható az energetikai szempontból korszerűsítésre szoruló családi házak teljes körű hőszigetelésével. Bár lesznek erre a célra uniós források, messze nem lesz elegendő a keret.

Energiát termel a lépésekből az innovatív járólap 

Az emberi lépésből és fényből energiát termelő térburkolat, az idősek közösségi aktivizálását támogató NagyiApp és az akadálymentes városi közlekedést segítő program nyerte el a zsűri tetszését a Design Terminál Smart City Lab Budapest versenyén.

Több víz kellene, de nincs 

Meredeken nő az elkövetkező években a gazdaság vízigénye, de a források egyre csökkennek. Emiatt az ivóvíz ellátás már most is az egyik fő üzleti kockázattá, a társadalom egészét tekintve pedig az egyik fő aggállyá vált.

Még van remény a nemzeti parkoknak 

Elbukott a parlamenti bizottságban az a javaslat, amely a Nemzeti Földalapkezelőnek adta volna a védett területek hasznosítási jogát. A természetvédők szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a kormány eredeti javaslata sérti a természeti erőforrások védelmét.

Kazán receptre: így is növelhető az energiahatékonyság 

A britek az energiaszegénység felszámolásának egy meglehetősen egyedi útját választották: 3 millió fontot különítettek el arra, hogy háziorvosok receptre kazánt, szigetelést vagy új ablakokat írjanak fel rászoruló pácienseiknek.

Elszámolták a pandákat - de ez jó hír 

Kína három tartományának erdőiben lényegesen több pandát találtak, mint tíz évvel ezelőtt, igaz, most nagyobb területet vizsgáltak át, mint korábban. A vadon élő pandák száma ezzel az új vizsgálattal 1864-re emelkedett.

Március végén elsötétülnek a nagyvárosok 

Idén kilencedik alkalommal söpör végig a világon a Föld Órája! Március 28-án, helyi idő szerint 20:30-kor történik majd a jelképes lámpaoltás, amelyhez 2009 óta minden évben Budapest is csatlakozik számos más hazai település kíséretében.

Menő a zöld, ha nem kerül többe 

A magyar lakosság 71 százaléka részesítené előnyben vásárláskor azokat a termékeket, amelyek csomagolásáról tudja, hogy környezetbarát, feltéve, hogy ezért nem kell többet fizetni.

Végveszélyben az orrszarvúk 

Az orrszarvúk illegális vadászatának megakadályozásáért kifejtett egyre nagyobb erőfeszítések ellenére 2014-ben tovább nőtt az öldöklés mértéke: 1215 rinocéroszt öltek meg Dél-Afrikában.

A legcukibb állatok vannak a legnagyobb veszélyben 

Riasztó gyorsasággal zsugorodik Ausztrália őshonos állatvilága: a kipusztulás határára kerülhetnek néhány év alatt a kacsacsőrű emlősök, a koalák és a vombatok is. A veszélyt éppen az ember által betelepített macskák és rókák jelentik számukra és sokszor a védelmi programok sülnek el visszafelé.

Odafigyelés nélkül a megosztás sem környezetbarát 

Habár környezetbarátnak gondoljuk a megosztáson alapuló gazdaságot, a valóságban, ha nem figyelünk oda, akkor itt is hamar túlfogyasztáshoz vezethet az emberi mohóság.

Már visszaszámol a világ 

A világ számos országában már formálódnak azok a széleskörű összefogások, amelyekkel a mára a világ legnagyobb civil mozgalmává duzzadt WWF Föld Óráját ünnepeljük majd világszerte azonos időpontban.

Bünteti a megújulókat a kormány 

Három a magyar igazság tartja a közmondás, ám törvényalkotónak sikerült ezt is túlszárnyalnia. Az elmúlt időszakban a napelemes rendszerek elterjedését nemhogy nem segíti elő a törvényalkotó, hanem igyekszik minél jobban megsarcolni azt – állítja egy szakmai szervezet.

Futurisztikus ökováros lesz Párizs 2050-re? 

A „2050 Paris smart city” projekt antiszmog-tornyokkal, bioklimatikus csúcsokkal, fotoszintézis-tornyokkal, függőleges farmokkal és zöld hidakkal szeretné ökovárossá változtatni a francia fővárost.

Szeretjük a fenntarthatóságot, de pazarolunk 

A magyarok 98 százaléka aktívan érdeklődik a fenntartható és költséghatékony otthoni megoldások iránt, 22 százalékukat viszont elsősorban a megtakarítási szándék vezérli. Számos magyar háztartásra jellemző azonban a pazarlás.

Mégis megéri zöldnek lenni 

Az ezredfordulós nemzedék elvárása átformálja a csomagolóanyagok piacát, elvárják a fenntarthatóságot a fogyasztók a cégektől, ezért megéri megújuló forrásból érkező csomagolást használni, mert a vásárlók jelentős része akár többet is fizet egy ilyen termékért.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Jogi kisokos

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.

Klímablog

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért 

A vállalatok még mindig nem fordítanak elegendő figyelmet a Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú céljainak teljesítésére.

Gazdaság

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog 

Szijjártó Péter: a kormány mentességet kért az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók alól.

Infokom

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo