A piramis alja, avagy a kettészakadt világ – XX. KÖVET Konferencia

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért XX., jubileumi konferenciáját szervezi „A piramis alja, avagy a kettészakadt világ” címmel. A konferencia időpontja: 2015. december 9., helyszíne a Magnet Magyar Közösségi Ház. A szakmai találkozó díszvendége: Dr. Georg Winter, a KÖVET mentora, a környezettudatos vállalatirányítás úttörője. A konferenciára december 4-éig lehet jelentkezni. Civil szervezetek, egyetemi hallgatók és oktatók részére becsületkasszás részvétel is biztosított.

A világ egyre nagyobb része, aggasztóan sok ember születik olyan nyomorba, amely lehetetlenné teszi piaci alapon való kiszolgálásukat, sőt életben maradásukat is. Gazdasággép túl hatékonyan működik, nincs szüksége a képzetlen és szétszórtan elhelyezkedő munkaerőre, ezért nem juttat nekik megélhetést sem. Ha nem oldjuk meg a problémát radikális gazdasági irányváltással, az olyan társadalmi és ökológiai krízist fog okozni, amelyhez képest a mai menekültügy csak baráti szomszédolásnak, az 1929-33-as világgazdasági válság pedig ártatlan Gazdálkodj okosan! - vereségnek fog tűnni.

Az erkölcsileg és gazdaságilag elviselhetetlen egyenlőtlenség az egyik lehetséges tényező a hazánkat is sújtó menekültválság mögött. Hogyan viszonyuljunk mindehhez? Mi az egyenlőtlenség elviselhető mértéke? Mit jelent ez az új világrend a vállalatoknak? Ezeket a kérdéseket vizsgáljuk az konferenciánkon a fenntartható fejlődés, az alternatív gazdaság szempontjából.

A KÖVET Egyesület szeretettel meghívja XX. Konferenciájára, amelyen ezekre és további kérdésekre keressük a választ előadóinkkal, beszélgetőpartnereinkkel!

Előadóink, beszélgetőpartnereink:

  • Dr. Georg Winter, a KÖVET szellemi atyja,
  • Böjte Csaba ferences rendi szerzetes,
  • Prof. Kerekes Sándor, a KÖVET Egyesület elnöke, egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem, Kaposvári Egyetem),
  • Dr. Aczél Petra intézetigazgató, Budapesti Corvinus Egyetem, Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet,
  • Dr. Szigeti Cecília habil. egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem, Győr),
  • Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, Szeged-Csanádi Egyházmegye,
  • Dr. Székely János c. febianai püspök, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye,
  • Komáromi Róbert igazgató, Európai Ügyek Koordinációja, Szövetségi Munkaügyi Hivatal (Németország), Brüsszeli Képviselet,
  • Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára, tanszékvezető egyetemi docens (Pannon Egyetem, Georgikon kar)
Itt regisztrálhat a rendezvényre!

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo