Energia cikkek


Van, aki forrón szereti

Van, aki forrón szereti 

A kandalló vagy a cserépkályha hangulatos lakásdísz, de a szépségén túl legfeljebb a hagyományos fűtési rendszer kiegészítésére képes, míg az úgynevezett tömegkályha 100 százalékban alkalmas a lakás vagy akár a családi ház átfűtésére.
Lehet még a három nap alatt elkapkodott pénzből!

Lehet még a három nap alatt elkapkodott pénzből! 

Ha az idén még tud széndioxid-kvótát értékesíteni a kormány, akkor folytatódik az a családi házas korszerűsítési program, melynek 1,6 milliárd forintját az érdeklődők három nap alatt lejegyezték - mondta Bencsik János, klíma- és energiaügyi államtitkár csütörtökön Tatabányán, a XVIII. Vértes Expo megnyitóján.
21. századi tiszta technikák: A bükkaranyosi példa

21. századi tiszta technikák: A bükkaranyosi példa 

A negyvennégy település alkotta térségi akciócsoport 2007-ben döntött arról, hogy elsősorban közösségi energiatermeléssel, megújuló energiaforrások hasznosításával kíván foglalkozni. Az egyre több sikert elkönyvelő együttműködéshez Miskolc városa után Eger, majd Paks csatlakozott. Idén nyáron pedig már együtt nyújtottak be pályázatot Brüsszelbe, immár Salgótarján, Veszprém és Kecskemét közreműködésével.
Két nap alatt elkapkodták az 1,6 milliárdot

Két nap alatt elkapkodták az 1,6 milliárdot 

Közel 550 pályázat érkezett augusztus 17-ig az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogramjára; mivel a beérkezett támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrást, a pályázatot felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) augusztus 17-től felfüggeszti a támogatási konstrukciót és a további pályázati dokumentumok befogadását - közölte a tárca.
Ismét lehet spórolni az energiaköltségeken

Ismét lehet spórolni az energiaköltségeken 

Mintegy 1,6 milliárd forintos kerettel írták ki azt az új pályázatot, melynek köszönhetően energiahatékonysági felújításokra és energiatakarékos épületek építésére lehet milliókat nyerni.
Bükkaranyosi alternatíva

Bükkaranyosi alternatíva 

A negyvennégy település alkotta térségi akciócsoport 2007-ben döntött arról, hogy elsősorban közösségi energiatermeléssel, megújuló energiaforrások hasznosításával kíván foglalkozni. Az egyre több sikert elkönyvelő együttműködéshez Miskolc városa után Eger, majd Paks csatlakozott. Idén nyáron pedig már együtt nyújtottak be pályázatot Brüsszelbe, immár Salgótarján, Veszprém és Kecskemét közreműködésével.
Újabb igazolásokat kell szerezniük a cégeknek?

Újabb igazolásokat kell szerezniük a cégeknek? 

2011. június 22-én az Európai Unió Bizottsága energiahatékonysági irányelvre vonatkozó jogalkotási javaslatot terjesztett elő. Az irányelv végrehajtásához a hazai energetikai szabályrendszer teljes áttekintése szükséges és valószínűleg nem kerülhető meg egy új törvény kidolgozása sem. Ebben szükséges előírni az állam, az energiakereskedők, a fogyasztók, illetve az egyéb szereplők kötelezettségeit és feladatait.
Mégsem dárgul a gáz...

Mégsem dárgul a gáz... 

A nemzeti fejlesztési miniszter új rendelete értelmében nem emelkednek a lakossági gázárak, mivel nem változtatnak az egyetemes szolgáltatás árán, s így a Széll Kálmán Tervben megjelölt céloknak megfelelően nem növekednek a lakossági terhek sem - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.
Fókuszban az energiahatékonyság és az épületenergetika

Fókuszban az energiahatékonyság és az épületenergetika 

Az előírt Európai Uniós energetikai célok teljesítéséhez kapcsolódó témakörökkel foglalkozik az október 19-20-án harmadik alkalommal megrendezésre kerülő CEP® Clean Energy & Passive House Expo.
Jeszenszky: gáz van Oslóban

Jeszenszky: gáz van Oslóban 

Jeszenszky szerint Norvégia segíthet a magyar energiafüggőség enyhítésében: cseppfolyósított földgázt (LNG) kaphatnánk tőlük. Az Antall-kormány egykori minisztere a minap vette át a köztársasági elnöktől megbízólevelet a norvég nagyköveti posztra, Oslóba.

Nagy a botrány: utálják a fosszilis adót Ausztráliában 

A világ legnagyobb fosszilis adónemét vezetné be a canberrai székhelyű kormányzat. Ausztrália a legnagyobb széntüzeléses légszennyező a fejlett világ államai közül. Elektromos árama 83 százalékát ilyen erőművekkel állítja elő. Ezen felül a világ első számú szénexportőre is, mely ellátja Kína fosszilis erőműveit. A kormány a parlament elé terjesztette azt a 3,2 milliárd(!) dolláros törvénycsomagot, mely fosszilis adónemmel indítana, majd kibocsátási kvóta-rendszerre térne át, hogy így csökkentse az ország fosszilis energia-termelését és üvegházgáz-emisszióját. Ha a képviselők elfogadják a tervezetet, az Uniós emissziókereskedelmi rendszer (ETS) után a világ második legnagyobb karbonpiaca jönne létre a szigetországban.

Energiaültetvények: újabb bevételi lehetőség 

A magyar gazdálkodóknak is újabb fontos, kiszámítható bevételi forrást jelenthet az energiaültetvények telepítése és az energetikailag hasznosítható mezőgazdasági melléktermékek értékesítése, miután az Európai Bizottság jelezte, a mezőgazdasági kiadások szintje - és így a nyújtható támogatások mértéke - nem emelkedik a következő uniós költségvetési időszakban. A szalma, venyige, kukorica- és napraforgószár biomassza alapú erőművekben történő hasznosítása azon túl, hogy extra bevételt jelent a termelőknek, hozzájárul az ország klímaváltozáshoz és megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó vállalásainak teljesítéséhez. - véli a Biomassza Erőművek Egyesülése elemézésben.

A cégvezetők nagyobb szerepvállalást várnának a kormánytól 

A Policy Agenda - Ipsos KKV konjunktúra-index keretében folyamatosan mérik, hogy mit gondolnak a cégvezetők az energiapiac alakulásáról, a liberalizált piacról, és ennek kapcsán a verseny lehetőségéről. Az előző negyedéves válaszok alapján a cégvezetők igényelnék, ha például az áramszolgáltatók, kereskedők versenyeznének értük, ugyanakkor a mostani válaszok alapján az látszik, hogy az átlagosnál nagyobb állami szerepvállalást várnának a kormánytól.

A többségnek nincs pénze, vagy eszébe sem jut... 

A hazai lakosság nagy részének nincs pénze lakóhelyének energetikai korszerűsítésére, míg 30 százalékuk soha nem is foglalkozott a gondolattal. Pedig azok, akik már túl vannak a fejlesztésen, jelentős megtakarítást értek el - derül ki a Prímagáz friss, reprezentatív felméréséből.

Nem drágul az áram és a gáz 

A villamos energia és földgáz ármegállapításáról szóló rendeletek 2011. július 1-jével életbe lépő módosításai következtében az egyetemes szolgáltatással ellátott felhasználók által fizetendő végfogyasztói árak nem változnak. - írja az NFM közleményében.

Energiasziget várja az elfáradt fesztiválozókat 

Egy tisztán megújuló forrásokkal működtetett „Energiaszigettel” várja a fiatalokat a Magyar Villamos Művek a három legnagyobb hazai fesztiválon. Az MVM energia 2.0 interaktív kiállítása június 29-én startolt a Volt fesztiválon, ahol az alternatív energia is nagy hangsúlyt kap.

Lignittel felére csökkenthető a fűtési költség! 

Mintegy félmilliárd forint beruházásával a lakosság fűtőanyag igényének kielégítésére szénkiadó rendszert épít ki a Mátrai Erőmű Zrt. visontai és bükkábrányi bányaüzemében - közölte a társaság igazgatóságának az elnöke. A tapasztalatok szerint a téli időszakban a lignit felhasználásával a családok akár 50 százalékkal is képesek csökkenteni fűtési költségeiket.

A szén jobb, mint az urán 

Erőteljesen esett világszerte az atomenergia támogatottsága, az ellenzők 26%-ának döntését a fukushimai erőmű katasztrófája indokolja. A közelmúltban történt japán atomkatasztrófa kapcsán - 24 ország részvételével - készült kutatás szerint az atomenergia jelenleg kevésbé támogatott energiaforrás, mint a szén.  

Zöld energiát nyerhetünk az emberi testből! 

Az emberi test táplálékfelvétellel jut energiához. Eközben szervezetünk minden egyes életfunkciója energiát generál. Egy lélegzetünk 1 wattot, egy lépésünk 70 wattot. Összehasonlításképpen egy fúrógép meghajtása 1000 wattot igényel.

Áram-gáz házasság 

Romániai és nyugat-balkáni nyitásban is érdekelt az MVM Csoport, északi irányba pedig gázvezeték építőként és működtetőként erősíti pozícióit. A kormányzat energiapolitikájában továbbra is fő helyen szerepel Paks és az atomerőmű bővítése.

Energiapersely és Energiasuli: első helyezett 

Első díjat kapott az Energiapersely és az Energiasuli program a CSR Piac 2011 pályázaton és kiállításon. A két program fő célja, hogy Magyarországon fenntarthatóvá tegye a lakossági energiahasználatot, ösztönözze a fogyasztókat a takarékos energiahasználatra. Az Energiapersely felnőtteknek szolgál zsebre menő tudnivalókkal, míg az Energiasuli gyerekek körében terjeszti az energiatudatos szemléletet és a természettudományokat is népszerűsíti.

Zöldleltárokra késztetik a polgármestereket 

Átkeresztelik és „németesítik" a KÁT-ot, zöldvagyon-felmérésre késztetik a polgármestereket - ez is része a kormányzati megújuló energia-politikának. 

Földrengéseket okozhat hazánkban a geotermikus energia? 

Svájcban, Németországban és az USA-ban pánikot keltettek az elmúlt 2-3 évben azok a földrengések, melyek geotermikus erőművek környékén történtek. A magyar kormány mégis jelentős szerepet szán ennek a megújuló energiafajtának. Biztonságosnak tartja-e a tudomány képviselői az új technológiát, mely a föld hőjét hasznosítja, vagy olyan kockázatos kimenetelű, hatású módszernek, amely megbolydítja a tektonikus lemezek dinamikáját?

Középületek energiahatékony felújítása  

A HVG Kiadó Zrt. építőipari szaklapja, a Bautrend immár harmadik éve szervez képzéseket a korszerű épületenergetikáról. Az elmúlt két évben a lakóépületek, idén azonban a középületek kerülnek sorra, a téma aktualitása mellet azért, mert itt jóval több megtakarítás érhető el, és a magas energiafelvételt tekintetbe véve a beruházás sokkal hamarabb megtérülhet. Jelentkezzen a képzéskre, hogy elsajátíthassa a középületek energiahatékony felújítására és üzemeltetésére vonatkozó korszerű ismereteket!

Erőművek végveszélyben 

Jelentős problémák vannak az energiahatékonyság terén - bár az üzleti szektorban némiképp javul a helyzet -, s mindezt bonyolítják még a szabályozás tisztázatlanságai, a támogatások körüli bizonytalanság és a finanszírozás gondjai. Megoldásra egyre kevesebb az idő.

Energiaellátás: Jön a hőszivattyús, tározós? 

A villamos energia felhasználása az elkövetkezőkben 10-15 százalékkal nőhet, nem kis részben a közlekedés villamos áram felhasználásának a növekedése miatt. Ha pedig több villanyra lesz szükség, akkor nem lesz elegendő csak energiaracionalizálási lépéseket tenni, szükség lesz több primer energiára is, melynek forrása a földgáz, az atomenergia s valamilyen szinten a megújuló energia lehet.

Energiahatékonyság: versenyre fel! 

Rendhagyó kettősség fedezhető fel a hazai piacon - állítja Kaderják Péter, a Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Központjának vezetője, mivel a felhasznált gáz mintegy felét üzleti körülmények között vásárolják meg, adják el, s már tapasztalni a valódi verseny jeleit. A piac másik, hatósági áras felén viszont továbbra is érzékelhető a torzulás: az egyetemes szolgáltatást igénybe vevőknél jellemzőbb az energiafelhasználás alacsonyabb hatékonysága. Velük ellentétben az üzleti szféra szereplői kihasználják az energiahatékonyságban rejlő lehetőségeket. A hazai feldolgozóipar a 2000-es évek közepéig évi 6-7 százalékos energiahatékonyság-javulást produkált.

Véleményezze Ön is a kormány elképzeléseit! 

Vitára kész állapotban van a Nemzeti Energiastratégia, amelyet nyilvános társadalmi véleményezésre bocsátnak. A következő egy hónapban lehetősége lesz mind az energiagazdaság szereplőinek, illetve a természet- és környezetvédelmi szervezetek delegáltjainak, és mindazok álláspontjának a befogadására, akik fontosnak tartják a stratégia véleményezését - jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára pénteken Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján.

Egy lehetőség az energiafogyasztás csökkentésére 

Az Energiatakarékossági hitelalap az energiafelhasználást csökkentő, környezetvédelmet szolgáló, illetve energiaimport függőséget mérséklő fejlesztések finanszírozására áll rendelkezésre.

Lengyelországban épül a világ legnagyobb biomassza-erőműve 

A francia energiaipari óriás, a GdF a világ legnagyobb biomassza erőművének megépítését tervezi a Lengyelországi Polaniecben. Az erőművet 2012 végén adhatják át - közölte a GdF lengyelországi vezérigazgató-helyettese, Robert Zadora.

Ahhoz, hogy az őszi fűtésszezon mindenhol elinduljon... 

Ahhoz, hogy az őszi fűtésszezon minden településen zavartalanul megindulhasson, már a következő napokban és hetekben véglegesíteni kell a kapcsoltan villamosáramot és hőt is termelő kogenerációs erőművekre vonatkozó jogszabályi környezetet. A szűk időintervallumra tekintettel a Magyar Kapcsolt Energia Társaság élt a felkínált konzultáció lehetőségével, és önálló javaslatcsomagot terjeszt a minisztérium illetékesei elé. - írja a szervezet közleményében.

A legjobb nyolc mellett Magyarország! 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával a RENEXPO megnyitásának napján, 2011. május 5-én került aláírásra a Makrovirka-projekt nevezése, amellyel Magyarország 27 uniós tagállam mellett az EU Bizottság NER 300-as pályázatán indul" - tudta meg az OGH Hírügynökség Dr. Nagy Józseftől, a projekt vezetőjétől. A projekt az uniós pályázaton a megújuló energiák hasznosításán belül a Megosztott megújuló energia - gazdálkodás (intelligens hálózatok), városi környezetben alkategóriában indul.

A föld alá tömik a gyárak füstjét 

Karbontárolás néven ismeretes az a technológia, mely kiválasztja az ipari üzemek füstjéből a szennyező részecskéket és a föld alá préseli, rendszerint olyan üregekbe, amelyekből már részben vagy egészben kitermelték a földgázt vagy az olajat. A technológia viták középpontjában áll, mivel túlságosan energiaigényes, nem vizsgálták meg kellőképpen a lehetséges szeizmikus (földrengést okozó) mellékhatásait, mint ahogy a szivárgás lehetőségét sem tudják kizárni. Hol tartanak e módszer hasznosításával az  energia- és gyáripari szektor vállalatai?

Biogáz üzem: már 15-20 engedély után 

A jogi és támogatási normák korszerűsítésére is következtetni lehet a Renexpon rendezett konferenciák és tematikus kiállítások jóvoltából, s meglehet, a biogáz felértékelődhet a közlekedés szereplői számára is.

Amikor nekünk fizet az áramszolgáltató... 

Saját telephelyen, például a házunk tetőszerkezetébe építve is megtermelhetjük az éves szükségletünket kielégítő villamos energiát napenergiából - vázolta az OGH Hírügynökségnek a sokak számára vonzó lehetőséget Pénzes László, a MEE-VET szakembere. „Egy átlagos éves lakossági fogyasztás 2500 kWh körüli, melyet 15-20 négyzetméter felületű napelemtábla már fedezni tud. Ennek bekerülési költsége 2-3 millió forint, de jó esetben pályázat is igénybe vehető hozzá, mellyel akár a beruházás 30-35%-a is megspórolható. Tapasztalataink szerint a beruházásokat inkább a fogyasztásnál kisebb termelésre tervezik, de bizonyos esetben előáll az a nem mindennapi helyzet, hogy nem a felhasználó fizet a villamosenergia-kereskedőnek, hanem még ő fizet felhasználónak a megtermelt energiáért."

Arab olajfüggőségben szenved az EU 

Eddig legalábbis vajmi keveset sikerült teljesíteni a megújuló energiák fokozatos bővítéséből. Az energiahatékonyság 20 százalékos javításából is csak 10 százalékot ért el az Unió. Május 2.-én és 3.-án hazánkban tartották az uniós tagállamok energetikai minisztereinek informális találkozóját, melynek házigazdája Fellegi Tamás energiaügyekért is felelős nemzeti fejlesztési miniszter volt. Az Európai Bizottság várhatóan még idén nyilvánosságra hozza az EU energia útitervét, ennek előkészítése zajlott a gödöllői kastélyban.

Támadják a nukleáris erőműveket 

Nyolc évvel a súlyos paksi üzemzavar után több mint 120 civil szervezet közös energiapolitikai állásfoglalást juttatott el Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek.

Hamarosan kész hazánk energia stratégiája 

A 2030-ig szóló energia stratégia napokon belül elkészül a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), május elején kezdődik a szakmai vita, majd a kormány tárgyalja, és a parlament a meghosszabbított tavaszi ülésszakán el is fogadhatja azt - mondta Bencsik János, az NFM államtitkára szerdán a Budapesti Műszaki és Gazságtudományi Egyetemen rendezett "Energikus város" című konferencián.

Energiastratégia: csak rébuszokban beszélnek róla 

"Magyarország energiapolitikai koncepciója -párhuzamosan az Európai Unió törekvéseivel- hármas célrendszerre épül, ezek az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság", hangsúlyozta Kovács Pál energetikai helyettes államtitkár 2011. április 1-jén, Budapesten, az Energia Dialógus című konferencián.

40 százalékkal olcsóbb fűtési módszert fejlesztettek ki 

Negyvenszázalékos költségcsökkenést, a széndioxid-kibocsátásban tízezer kilogramm megtakarítást is elér évente egy új fűtési megoldás. A villamos energia helyett a lényegesen olcsóbb földgázt használó, 165 százalékos hatásfokkal működő gázabszorpciós hőszivattyú a környezet hőjét hasznosítja. A holland Remeha cég Construma kiállításon bemutatott berendezése mínusz 20 fokos levegő energiáját felhasználva is képes 65 fokos meleg vizet készíteni.

Minden második amerikai ellenzi az atomerőműveket 

A japán katasztrófa eredményeként, nem meglepő módon csökkent az atomenergia használatának lakossági támogatottsága az Egyesült Államokban. Jelenleg minden második amerikai ellenzi az atomenergia használatát. - írja az ELTE TÁTK heti hírlevelében.

Európai atomvita: felvizezett stressz-tesztek 

Ahogy a Japánban hősies munkát végző mérnökök és munkások egyre inkább uralmuk alá vonják az elszabadult atomerőműveket, úgy csökken az európai atomerőművek bezárását követelők lendülete is. A múlt héten bejelentett biztonsági tesztek mégsem lesznek olyan szigorúak, és a tagállamok anyagi érdekeik mentén igen távol kerültek bármiféle közös állásponttól. 

Elfogyhat az olajuk: napenergiára váltanának a szaúdiak 

A nép ugyan zúgolódik, uralkodójuk, a 87 éves Abdullah bin Abdul Aziz nemrég 38 milliárd dollárt osztott szét, hogy elhallgattassa őket, de az ellenzék azt mondja: "Jogokat kérünk, nem ajándékot!" A fogyó olajkészletek ténye a világ legnagyobb olajexporőrének stratégiáját sem hagyta érintetlenül: a tikkasztó napsütés birodalmában nagyobb szerepet juttatnának a megújuló energiáknak, elsősorban a napenergiának. Az ország olajexportőrből a világ első számú napenergia-exportőrévé kíván válni.

Áramgyártó folyókat kutatnak Magyarországon 

Projektek megvalósítására vállalkozik az a szlovák-magyar közös kutató központ, amelyik uniós pénzen alakult meg és a vízenergia hasznosítására szakosodott.

Az épületek emésztik fel az energia nagy részét 

Ami Magyarország összes energiafelhasználását illeti, az épületek emésztik fel az energia 39-42%-át. Az energiahatékonyság tekintetében a szakemberek egyetértenek abban, hogy az energia felhasználást ezen a területen akár 50%-kal is lehetne csökkenteni. Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve szerint eközben 2020-ra már 14,65% kell hogy legyen a megújuló energiák részaránya az összes energiafelhasználás tekintetében - mondta el az OGH hírügynökség kérdésére  Varga István, a RENEXPO szakmai kapcsolatokért felelős igazgatója.

Gyarapodnak a kvótapiaci bevételek 

A kibocsátási engedélyek értékesítésének rendszere felviszi ugyan a fosszilis energiák árát, de a logikája az, hogy ezzel üzemanyag-takarékos járművek vásárlására készteti a polgárokat és a cégeket, energiatakarékos égők és eszközök beszerzésére a lakosságot. A szénégetés megsarcolása pedig arra kényszeríti az energiacégeket, hogy földgáz vagy szélenergia használatára térjenek át.

Energia-áremelést vált ki az emissziós kvótarendszer 

Az elmúlt két hétben számottevő előrelépések történtek afelé, hogy a világ minél több országát fedje le emisszió-kereskedelmi rendszer, mely megszabja az üvegházgáz-kibocsátás felső határát és beárazza az emissziót.

Van-e elég pénz a Nabuccóra? 

A Nabucco konzorcium tagjainak egyenként 1,7 milliárd euró bankgaranciát kell felmutatniuk és 400 millió euróval kell hozzájárulni magához a beruházáshoz - írja a Világgazdaság a csütörtöki számában az egyik tag, az RWE AG igazgatójára, Stefan Judischra hivatkozva.     
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Jogi kisokos

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.

Klímablog

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért 

A vállalatok még mindig nem fordítanak elegendő figyelmet a Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú céljainak teljesítésére.

Gazdaság

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog 

Szijjártó Péter: a kormány mentességet kért az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók alól.

Infokom

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo