A tavasszal és nyáron több száz meleg-rekordot is megdöntő hőség és aszály az Egyesült Államokban felvetette a kérdést, hogy vajon ilyen állapotokra kell-e berendezkednie a társadalomnak? Azokban a régiókban, ahol a villamosenergia-hálózat nagy mértékben hagyatkozik vízerőművekre, az erősödő és hosszabbodó nyári aszályok veszélyeztetik a kiszámítható áramellátást.
De nemcsak a víz hiánya problematikus, hanem a tikkasztó hőmérséklet. A betonból és fémből épült erőművek és hálózatok is védtelenek tudnak lenni a nap olvasztó sugarai, vagy a globális felmelegedés miatt intenzívebb trópusi viharok és hurrikánok szorításában. A nyár ezen túlmenően az erdőtüzek miatt is veszélyes az energetikai infrastruktúrákra. (És akkor még szó sincs a közlekedésről: Washingtonban júliusban ugyanazon a napon beragadt a megolvadt repülőtéri aszfaltba egy repülőgép, egy vonat pedig kisiklott a hőségtől elferdült sínek miatt.)
A melegnek köszönhetően a hálózatoknak 7-8 %-kal csökken az energiatovábbító képessége. Holott éppen a nyári szezonban lenne nagyobb igény a villamosenergiára: a nyugati országokban a háztartásokban mindenütt megtalálhatók a légkondicionálók vagy a szobák levegőjét mozgató ventillátorok.
A Kaliforniai Természeti Erőforrások Ügynöksége (CNRA) és a Kaliforniai Energia Bizottság tanulmányban mérlegelték a melegebbé és szárazabbá váló állam energia-jövőképét. Mivel magasan fekvő létesítmények adják a vízerőmű-kapacitás 75 %-át, szinte biztosan az energiatermelés csökkenésére lehet számítani a télen egyre kisebb hómennyiség miatt. Kalifornia átlaghőmérséklete 2000 és 2050 között 2,7 Celsius fokkal emelkedik.
Természetesen az aszályos régiókban a nagy számú napsütötte órák úgyszólván tálcán kínálják a lehetőséget a decentralizált, önellátó áramtermelésre, hogy a háztartások napenergiával oldják meg a melegvíz-bojler és egyéb elektromos eszközeik működtetését. Az energiahiánytól megdrágul az elektromos áram fogyasztása, ami gyakorlatilag minden termék árára hatást gyakorol. Az egyik megoldás a léghűtéses rendszerekre irányuló kutatás-fejlesztés fellendítése lehetne.
Egyes erőművek -mint például a washingtoni Pepco- pedig arról készítenek megvalósítási tanulmányt, hogy megéri-e a föld alá fektetni az áramvezetékeket (korábban azért tartózkodtak e megoldástól, mert nem volt kifizetődő). A trópusi viharokból és hurrikánokból eredő hatalmas károk és kárösszegek viszont újra felvetették ezt az alternatívát, ami különösen az óceán-menti régiókban lehet célravezető. Attól függően mekkora hányadát helyezik a talajba, Washington D.C-ben, 1,1-5,8 milliárd dollárba kerülne a hálózat átalakítása.
