Az irányított légibombák lényege, hogy a hagyományos, repülőgépről indított, szabadesésű bombákat olyan rendszerekkel alakítják át, amelyekkel jóval pontosabban és nagyobb távolságból képesek célba találni. A bombákra szárnyakat és vezérlőmodulokat szerelnek, így azok nem egyszerűen lezuhannak a célpontra, hanem több tíz kilométert siklanak a levegőben, miközben folyamatosan korrigálják a repülési útvonalukat.

A pontosságot műholdas navigáció biztosítja. Ukrajna és Oroszország is ilyen rendszereket használ, de míg Ukrajna főként a GPS-re, addig Oroszország egyre inkább a saját fejlesztésű GLONASS rendszerre támaszkodik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hordozó repülőgépeknek már nem kell közvetlenül a cél fölé repülniük. A bombákat sok esetben 50-70 kilométeres távolságból indítják, így a repülőgépek gyakran a légvédelem zónáin kívül maradhatnak.

A háborúban a legnagyobb változást nem a drága, gyárilag fejlesztett precíziós bombák hozták, hanem a régi szovjet FAB-bombák átalakítása. Ezekre a hagyományos bombákra úgynevezett UMPK-modulokat szerelnek rá, amelyek szárnyakat és navigációs rendszert tartalmaznak. Ennek köszönhetően a korábbi szabadesésű bombákból viszonylag olcsón, nagyobb hatótávolságú siklóbombák lettek. Maga az ötlet nem orosz fejlesztés, a technológia alapja nyugati rendszerek logikájára épül. Oroszország előnye inkább abban van, hogy nagyon gyorsan és nagy mennyiségben kezdte gyártani ezeket a modulokat, majd tömegesen alkalmazta őket a fronton.