Az utóbbi időszakban Oroszország új generációs hibridekkel is kísérletezik, amelyek már a bombák és a robotrepülőgépek közötti átmenetet jelentik. A lényeg, hogy kisméretű sugárhajtóművekkel szerelik fel a bombákat, így azok olcsó, tömegesen gyártható robotrepülőgéppé válnak, amelyek a bombáknál nagyobb hatótávolságukkal lehetővé teszik a hordozó repülőgépek számára, hogy az ukrán légvédelem hatókörén kívülről mérjenek csapást. Az egyik ilyen rendszer az UMPB D-30SN, amelyet az amerikai SDB orosz megfelelőjének tekintenek. Ebben az esetben a 250 kilogrammos robbanófej és a szárnyak már egyetlen aerodinamikus testbe vannak integrálva. Hatótávolsága elérheti a 80-90 kilométert, az újabb UMPB-5 változatoknál pedig a kis sugárhajtóművek miatt akár 150-200 kilométerre is nőhet. A Grom-E1 a hibridek nehezebb változata A H-38-as rakéta technológiájára épül, kihajtható szárnyakkal és sugárhajtóművel rendelkezik. A fegyver tömege 594 kilogramm, ebből 315 kilogramm maga a robbanófej. Nagy magasságból indítva akár 120 kilométeres hatótávolságot is elérhet, ezért elsősorban logisztikai központok és mélyebb hátországi célpontok ellen alkalmazzák, bár viszonylag kis számban gyártják. A Grom-E2 ennek a hajtómű nélküli változata. A hajtómű helyére plusz robbanóblokk került, így a robbanóanyag tömege 480 kilogrammra nőtt, ugyanakkor a hatótávolság körülbelül 65 kilométerre csökkent.
A legkülönlegesebb fejlesztések közé tartozik a PBK-500U Drelj kazettás siklóbomba is, amelyet páncélozott járművek, radarok és légvédelmi rendszerek ellen terveztek. A bomba a célterület fölött 15 önirányító allőszert bocsát ki, amelyek ejtőernyővel ereszkednek le, majd hő- vagy radarjel alapján keresik meg a célpontokat. Hatótávolsága 30-50 kilométer, legnagyobb veszélye pedig az, hogy egyetlen csapással nagy területet képes lefedni. A fronton eddig inkább ritka, kísérleti jellegű alkalmazásokról számoltak be.
