Társadalom
Ez volt az utolsó figyelmeztetés
Az Európai Unió utolsó figyelmeztetésben részesítette szerdán Magyarországot, mielőtt az Európai Bíróság elé citálná a dohánytermékek reklámozását tiltó uniós jogszabály nem megfelelő alkalmazása miatt.
A vállalkozók nem kollektív bűnösök!
Vitatja annak igazságosságát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, hogy a vállalkozásoknak az adórendszerbe történő évközi beavatkozással visszamenőlegesen is hátrányt okozzanak. Hat pontban foglalta össze a VOSZ a kormány egyensúlyjavító csomagjáról alkotott véleményét.
Jobb, ha kevesbbet keresünk?
A Nemzeti MédiaAnalízis 2005.IV-2006.I. negyedéves adatai szerint Magyarországon egyértelműek a társadalmi nemekkel kapcsolatos elvárások: míg a férfiak feladata a család anyagi biztonságának megteremtése, addig a nőkre otthon számítanak. Honfitársaink többsége úgy látja, a család lemondással jár, a munkát pedig inkább tartják pénzkereseti forrásnak, mint hivatásnak.
Készül nyugdíjas éveire?
A Generali-Providencia Zrt. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Széchenyi István Szakkollégium közreműködésével felmérést készített arról, hogy a magyar, aktív korú népesség hogyan készül nyugdíjas éveire. A kutatás eredményeit bemutató eseményen Paál Zoltán, a Generali személybiztosítási területért felelős igazgatósági tagja elmondta, hogy ez a kutatás tíz évvel a magyar nyugdíjrendszer reformja után rendkívül időszerű, mivel egyre több jel utal a jelenlegi nyugdíjrendszer tarthatatlanságára. A felmérés a 18 és 60 év közötti lakosságot reprezentáló minta személyes megkérdezésével zajlott, amit mikrovállalkozói almintával egészítettek ki.
"Egyik sem szolgálja Magyarország érdekeit"
Az Európai Bizottságnak a borpiaci reform ügyében letett egyik javaslata sem szolgálja a magyar bortermelők érdekeit - jelentette ki Ficsor Ádám, a mezőgazdasági minisztérium szakállamtitkára kedden Brüsszelben.
Nyaralni megy az EU
Szórakoztató uniós beszélgetéseket visz házhoz - azaz a nyaralóhelyekre - a Miniszterelnöki Hivatal EU kommunikációs főosztálya.
Elégedetlen a bankokkal
Az Európai Bizottság versenyellenes jelenségeket tapasztal a bankok viselkedésében Európában, elégedetlen azzal, hogy a bankok nem működnek együtt a a bizottság versenyügyi vizsgálatával, és folytatja az eljárását a hitelkártyacégek ellen.
A magyarok nem is keresnek olyan rosszul?
Az Európai Unió statisztikai hivatalának felmérése szerint több mint tizenegyszeres különbség is előfordul az Unió tagországaiban a törvényileg megállapított minimálbérek között.
Kezdődnek a megszorítások
Létszámstop léphet életbe az Európai Bizottság intézményeinél, ha a tagállamok kormányai elfogadják a 2007-es büdzsé lefaragását.
A világ legnagyobb játéka Budapesten
Szombat és hétfő között - a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére - Budapesten rendezik meg a Vállalati Világjátékokat (World Corporate Games), a világ legnagyobb amatőr sportfesztiválját - közölte a Magyar Turizmus Zrt. hírlevelében.
Ötezer orvos vándorolt ki
Lengyelország uniós belépése óta több mint 5 ezer orvos vándorolt ki az országból, keresett munkát más uniós tagországban - írja pénteki számában a Gazeta Wyborcza, megjegyezve, hogy ez egyre nagyobb szakorvos hiányt idéz elő.
Génmódosított? Mehet!
2006. május 22-én az EU tagországok agrárminisztereinek részvételével tartott ülésen végre döntés született egy, a génmódosított növények (GM) termesztéséhez való jogot érintő, már régóta sok vitát kavaró kérdésben.
Budapest szereti rendőreit?
A fővárosiak többsége úgy érzi, hogy jobban dolgoznak a rendőrök, javult a rendőrség munkája az elmúlt öt évben - állapította meg a Studio Metropolitana elemzése.
Nekünk számít legjobban
A GfK Csoport által a Wall street Journal európai kiadásának készített felmérésből kiderül, hogy ötből négy európai és amerikai szükségből vásárol ruházati termékeket, négyből három pedig a kínálkozó akciókon felbuzdulva.
Bízunk hatóságainkban
Az európaiak jól tájékozottak a madárinfluenzával kapcsolatosan, és bíznak a feltartóztatás érdekében az EU és a nemzeti hatóságok által tett intézkedésekben - állapítja meg az EB által nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás.
Hova jár szívesen a magyar?
A lakóhely közeli, hagyományos bolttípusokat és szaküzleteket továbbra is fontosnak tartják a magyar vásárlók, különösen a friss élelmiszerek beszerzésénél. A csomagolt élelmiszerek vásárlásánál a modern bolttípusokat (hiper- és szupermarket, diszkont) részesítik előnyben. Többek között ezt tárta fel az ACNielsen piackutató vállalat "Shopper Trends" című felmérése.
A dolgozó repül, a kezesség marad
Nem szűnik meg a kezesség a közszféra leépítésre kerülő dolgozói lakáshiteleinél, a közös megegyezés és lemondás esetén pedig egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetni.
Szerdán kiderülnek az új roamingdíjak?
Az Európai Bizottság a héten szerdán teszi közzé a külföldi mobiltelefon-használatért felszámított úgynevezett barangolási (roaming)-díjak csökkentését célzó új irányelv részleteit. Bár a szakma kézzel-lábbal tiltakozik a tervezett intézkedések ellen, arra lehet számítani, hogy a roaming-díj nagyjából a felére mérséklődik.
Figyelmezették Magyarországot
Az Európai Bizottság történelmi lépést tett akkor, amikor néhány nappal ezelőtt elfogadta és a magyar kormány számára elküldte azt a "hivatalos figyelmeztető levelet" (Letter of Formal Notice), amely a magyarországi környezetvédelmi termékdíj törvény egyes passzusainak diszkriminatív jellegére utal.
A VOSZ olimpiát akar
A VOSZ támogatni kész a Budapesti Olimpiai Mozgalmat, mert az olimpia mozgósítani képes az ország alkotó erejét.
Tőzsdei megemlékezés
Két percig csend lesz a Budapesti Értéktőzsdén is, a hazai tőkepiac így emlékezik meg a tavaly július 8-án Londonban elkövetett terrortámadás áldozatairól.
Mi még támogatjuk
A tavaszi Standard Eurobarométer felmérés szerint a polgárok körében nőtt az EU-tagság támogatottsága és javult az EU megítélése. A bővítést azonban kevésbé támogatja a közvélemény.
Tervezz születésnapi logót!
"Boldog születésnapot az EU-nak!" Ez a mottója annak a pályázatnak, amit ma írt ki a Bizottság, az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Szociális és Gazdasági Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága. A képzőművészet és grafikus szakos hallgatók, valamint a 2006-ban végzett hivatásos tervezők olyan pályázaton vehetnek részt, amely a Római Szerződés 50. évfordulójának - amit jövőre ünneplünk - hivatalos szimbólumát hivatott kiválasztani.
25 százalékos kezelési költség!
Kudarcot vallott a Financial Times (FT) című tekintélyes gazdasági újság csütörtöki értékelése szerint az Európai Unió azon kísérlete, hogy megadóztassa az európai polgárok adóparadicsomokban fialtatott pénzét.
Bianco optimizmus - félelemmel
A családok 22 %-a kisebb, 18 %-a jelentős gazdasági visszaesést valószínűsít. A jelenlegi helyzet fennmaradására a családok 16 %-a számít - mutatta ki az Ecostat.
Nem bízunk a részvényekben
A GfK Befektetési barométer 2006 tavaszán továbbra is óvatosnak mutatja az európai magánbefektetőket.
6100 milliárdot kapunk
A 2007-2013-as időszakban 308 milliárd eurót (86 ezer millirád forintot), az EU-költségvetés 35,7 százalékát fordíthatja a régiók fejlesztésének támogatásra az Unió, miután az Európai Parlament kedden jóváhagyta az erről szóló jelentéseket.
Szlovákia sem?
Kedden gyengült a szlovák korona árfolyama az euróhoz képest a napközben elért legmagasabb szinthez képest, amit az új kormány gazdasági programjával kapcsolatos bizonytalanság és a Standard & Poor,s-nak az euróövezethez való szlovák csatlakozás időpontjával kapcsolatos megjegyzése okozott.
Az nem pénz!
Finnországban - értéktelenségükre hivatkozva - az emberek eldobálják az egy és két eurócentes érméket, finn nemzeti bank ezeket az érméket jobbára csak gyűjtőknek nyomta.
A bizalom emelkedett
Az euróövezetben kissé javult júniusban a gazdasági összhangulat, de a részmutatók vegyes képet mutatnak, derült ki az Európai Bizottság pénteken közreadott, legújabb felméréséből.
Mire költik az adónkat?
A Trasparency International korrupció-ellenes nemzetközi szervezet magyarországi munkacsoportja az Európai Bizottság (EB) Magyarországi Képviselete által szervezett konferenciánál szélesebb körű egyeztetést javasol.
Drága küzdelem
A márciusi pénzmosás elleni konferencián a pénzügyi szektor kockázatkezelő szakemberei értekeztek a pénzmosás elleni küzdelem legújabb trendjeiről. A szakmai rendezvény elsősorban a közép- és kelet-európai régióra fókuszált.
Gond van a privatizációs törvénnyel
Az Európai Bizottság felkérte Magyarországot, hogy módosítsa a privatizációs törvényt, mert szerinte az nem egyeztethető össze az európai joggal. A testület úgy véli, hogy a törvény indokolatlanul korlátozza a tőke szabad áramlását és a letelepedéshez való jogot, mivel a szavazatelsőbbségi részvények (aranyrészvények) révén az államot különleges jogokkal ruházza fel harmincegy privatizált társaságban.
Olcsóbbak lesznek az autók?
Tíz éven belül a regisztrációs adót felváltaná az éves, uniós útadó, amely a gépkocsi szennyezési szintje szerint változna, és így ösztönözné a "tiszta" autók vásárlását. Ez a lényege az Európai Bizottság új javaslatának, melyről az Európai Parlament a következő plenáris ülésen folytat majd vitát.
Diszkriminál a kormány?
A kormány a gépjárműadó rendszerének átalakítását tervezi, melynek megfelelően a személygépkocsik és motorkerékpárok jövő évtől a teljesítményük után adóznak úgy, hogy az adó mértéke az első forgalomba helyezést követő évek számától függően csökken.
Tisztelt Ász!
Június 11-én ismét megrendezésre került a Tisztelt Ász társasági teniszverseny. Az élen exminiszterek és parlamenti képviselők végeztek.
Hárommiliót kereshet egy szakszervezeti vezető
Ausztriában havi 11 060 euró (kb. 2,9 millió forint) lehet ezentúl a szakszervezeti szövetség (ÖGB) vezetőinek a fizetési maximuma, azaz a parlamenti képviselők fizetésének a 140 százaléka.
Egy hét alatt el lehetne intézni...
A kis- és középvállalkozások (kkv) az európai gazdaság motorjai, működési feltételeik javítására az Európai Unió hangsúlyt helyez - mondta Kovács László Európai Bizottság vám- és adóügyi biztosa pénteken, a "Kis- és középvállalkozások jelentősége Európa versenyképességében" címmel rendezett információs napon, Budapesten.
Ha abbahagyja, fizetnek!
Az EU radikális reformokat készül bevezetni a borszektorban, melynek célja az óriási túltermelés letörése. A Bizottság szerint a mélyreható reform egyensúlyt teremt a piacon, növeli a versenyképességet, megvédi a vidéki térségeket, és egyszerűbbé teszi a szabályokat mind a termelők, mind a fogyasztók érdekében.
A mobilszolgáltatóknak nem tetszik
A július közepén bemutatásra kerülő módosított brüsszeli szabálytervezet értelmében a mobiltelefonnal külföldön folytatott helyi beszélgetések díja 50-70 százalékkal csökkenhet, de néhány centtel az otthoni belföldi beszélgetési díjtételek felett marad. A mobilszolgáltatók inkább maguk döntenének a díjakról.
Karthago és berberek
Tunézia az elmúlt években egyre kedveltebb célpontja lett a magyar turistáknak. Izgalmas tengerpart, ókori emlékek, színes bazárok, sivatagi kirándulások és a híres tunéziai konyha - minden igényt kielégítenek. Tunézia ráadásul nem tartozik a drága turistacélpontok közé és csak kétórás repülőútra van Budapesttől.
Azok kapnak, akik vállalják a nyilvánosságot
Az Európai Bizottság közzétenné az EU strukturális alapjaiból támogatottak adatait, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Üres uszodák, befejezetlen hidak
Az Európai Számvevőszék éles kritikával illette a Bizottságot a Romániába és Bulgáriába áramló EU-s pénzek ellenőrzésének hiánya miatt. Egy most közzétett jelentés szerint az EU adófizetők pénzéből épült beruházások felét egyáltalán nem vagy csak részben használták az eredetileg megjelölt célokra.
Magyarországon még a fiatalok sem!
Magyarországon a 16-24 éves lakosság 34 százaléka nem rendelkezik alapvető számítógépes ismeretekkel az Európai Unió statisztikai hivatala által kedden Brüsszelben kiadott adatsor szerint, míg uniós átlagban ugyanez az arány 10 százalékos.
Mi kéthetente...
A gyermekes háztartások a teljes hazai ruházati piac bevételének mintegy 38 százalékát, a cipőpiaci bevételeknek pedig 41 százalékát adják. A GfK Hungária FashionScope kutatásának adatai szerint a gyermekes háztartások 2005-ben gyakrabban vásároltak ruházati cikket, mint egy átlagos háztartás.
Autóipar Zemplénben?
Beszállítók beszállítóinak címzett előadásokkal konferenciát szerveznek Zemplén fővárosában, Sátoraljaújhelyen. A cél: egymillió autó gyártóinak kiszolgálása.
Mi történhet személyes adatainkkal?
Az információs technológia és a telekommunikációs hálózatok fejlődése egyre inkább lehetővé teszi, a biztonságpolitikai kihívások pedig megkövetelik az európai állampolgárok személyes adatainak növekvő méretű tárolását és kezelését Európában.
Nem számít a távolság a kihallgatásnál
Egy finn kisváros bíróságának kérésére, az Unió jogsegély egyezményének keretében két magyar tanút hallgattak ki egy büntetőügyben úgy, hogy nem kellett elhagyniuk Magyarországot. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon június 13-án lebonyolított kihallgatás szakmai alapja az a távmeghallgatási rendszer volt, amelyet a hazai bíróságok számára a közelmúltban fejlesztett ki egy magyar informatikai cég.