"Egyik sem szolgálja Magyarország érdekeit"

Az Európai Bizottságnak a borpiaci reform ügyében letett egyik javaslata sem szolgálja a magyar bortermelők érdekeit - jelentette ki Ficsor Ádám, a mezőgazdasági minisztérium szakállamtitkára kedden Brüsszelben.

Magyarország elfogadja azt, hogy szükség van bizonyos változtatásokra a szőlő- és borágazat közösségi szabályozásában, ugyanakkor a Bizottság által letett javaslatok közül egyik sem olyan, hogy kielégítően véghezvigye a reformfolyamatot, egyúttal megfelelően szolgálja a magyar bortermelők érdekeit - közölte a minisztériumi tisztségviselő magyar újságírókkal az EU-tagállamok mezőgazdasági minisztereinek tanácskozása után. Az egész napos miniszteri tárgyalás után Gráf József agrárminiszter négyszemközt tárgyalt Marianne Fischer-Boellel, a Bizottság mezőgazdasági biztosával, Ficsor Ádám tájékoztatása szerint a majdan vidékfejlesztésre fordítandó uniós támogatásokról.

Óriási érdekellentétek feszülnek a tagállamok között, egyrészt a bortermelő országok - ide tartozik Magyarország is - és a nem bortermelő országok között, egyszersmind a bortermelő országok csoportján belül. A tervezett - az elképzelés szerint 2008-ban beinduló - uniós borpiaci reform lényege, hogy megszüntessék az egyre növekvő túltermelést és versenyképessé tegyék az európai bort az egyre erősödő konkurenciával - a tengerentúli borokkal - szemben. A Bizottság egyik javaslata szerint öt éven belül 400 ezer hektáron vágnák ki a szőlőtőkéket. Mint azt Ficsor Ádám kifejtette, Magyarország számára elfogadhatatlan az a felfogás, amely a szőlőterületek kivágását tartja a strukturális válság legfontosabb kezelési módjának. Mint mondta, a kivágási támogatások legföljebb szerkezetátállítási támogatásokkal karöltve, a reform egyik elemeként jelenhetnének meg.

Elemi - a déli országok álláspontjával ellentétes - magyar érdek az is, hogy az EU engedélyezze a bor alkoholtartalmának cukor hozzáadásával való növelését - mondta Ficsor Ádám, megjegyezve, van esély rá, hogy Budapest elegendő támogatót sorakoztasson föl maga mögé ebben a kérdésben. A szakállamtitkár elmondta még, Magyarország az ülésen kérte, hogy a borpiaci reform öltse keretszabályozás formáját úgy, hogy menürendszerben soroljanak föl a túltermelés ellen ható minél több lehetséges intézkedést - a borfelesleg lepárlásától a kivágásig -, s a tagállamok maguk dönthessék el, ezek közül az adott évben melyiket alkalmazzák.

Ficsor Ádám ígéretet tett arra, hogy a kormány az uniós borpiaci reform ügyében továbbra is folyamatosan konzultál a hazai érintettekkel, a "termékpálya szereplőivel".

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo