Hat pontba szedve foglalta össze a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a kormány pénzügyi egyensúlyjavító csomagja parlamenti elfogadásáról, kihirdetéséről alkotott véleményét. A VOSZ ezen reagálását megküldte szerkesztőségünknek is, alább ezt ismertetjük.
1. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége üdvözli, hogy a Magyar Köztársaság elnöke aláírta az államháztartás és a költségvetés egyensúlyának gyors megteremtését célzó törvényeket. Reményeink szerint az elfogadott és kihirdetett törvények többsége jó alapul szolgálhat a hosszú távú, az ország sorsát jelentősen javító reformintézkedések megvalósításához.
2. A törvények aláírása indokolt, hiszen a külföld bizalmának megtartása és a forint stabilitásának megőrzése volt a tét. A VOSZ nem befolyásolta a törvénykezés és a kihirdetés folyamatát. A szövetség nem kérte a törvényjavaslatok halasztó hatályú normakontrollját és nem szorgalmazta a joganyag ismételt parlamenti vitáját és új szavazás kitűzését. Meggyőződésünk, hogy a pénzvilág és külországi gazdasági partnereink többsége jóváhagyólag nyugtázza a törvényhozás döntését.
3. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ugyanakkor ismételten hangsúlyozza, hogy elutasítja a jogállami követelményekkel össze nem egyeztethető megoldások alkalmazását. A szövetség nem fogadhatja el és nem is fogadja el azt a feltételezést, hogy a magyar vállalkozások döntő többsége tevékenységének eredményét eltitkolja, s erre hivatkozva a végrehajtó hatalom (a kormány) a "kollektív bűnösség" elvét gyakorlattá fejlesztve - a bizonyítási teher megfordításával és az ártatlanság vélelmének figyelmen kívül hagyásával - sejtéseken és feltételezéseken nyugvó adóelvonási gyakorlatot érvényesítsen. Nem támogatjuk a jogbizonytalanságot eredményező intézkedések bevezetését és fenntartással fogadjuk a nem kiszámítható gazdasági irányváltások megtételét, (például az általános forgalmi adókulcs gyakori változtatását). Vitatjuk annak igazságosságát és jogosságát, hogy a vállalkozásoknak az adórendszerbe történő évközi radikális beavatkozással visszamenőlegesen is hátrányt szenvedjenek el. Az érvényes legkisebb havi munkabér (minimális bér) összegének kétszeresére emelt járulékalap esetében a korrekt végrehajtás érdekében további egyeztetések szükségesek, amelyek javíthatnak az intézkedés hatékonyságán és színvonalán. A szövetség elutasítja az úgynevezett elvárt adó jogintézményének bevezetését. Az adónem létét, jogrendünkbe való illeszthetőségét a VOSZ a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához benyújtott beadványában kérdőjelezi meg. (A nem EU-konform - árbevétel alapú - iparűzési adó alkalmazása mellett elfogadhatatlan számunkra egy újabb, nem a gazdasági teljesítményen, hanem bizonytalan feltevésen nyugvó adónem bevezetése.)
4. A VOSZ szorgalmazza, hogy az elkövetkező négy évben a kifizetett nettó bér és a bruttó bérköltség jelenlegi aránya fokozatosan javuljon a nettó bér javára. Munkaerő-piaci szempontok miatt is kiemelt figyelmet érdemel a szakmunkások bérfelzárkóztatásának gyorsítása, valamint az, hogy az értéktermelő munkavállalók esetében az élőmunka terhek (adók, járulékok) ne emelkedjenek tovább.
5. Kiemelt célként fogalmazzuk meg, hogy Magyarországon az adóterhelés általános szintje a 2011-2012-es évekre egyezzen meg a régió átlagos adószintjével, azaz az "adók versenyében" a jó középmezőnyhöz tartozzunk.
6. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - kritikai észrevételei fenntartása mellett - érdekelt a társadalmi béke fenntartásában, Magyarország új gazdasági pályára állításában. Az érdekkörébe tartozó vállalkozások többsége tudomásul veszi, hogy az átmenet időszakára áldozatvállalásra is szükség van. Világosan ismernünk kell a közkiadásokból való részesedés arányait, a többletterhek vállalásának célját és időtartamát, valamint azt: milyen garanciális elemek biztosítják, hogy a költségvetési és az államháztartási egyensúly hosszabb távon fennmarad. A célok és garanciaelemek megfogalmazásához illetve elfogadásához elengedhetetlen a kormány és a gazdaság résztvevői közötti bizalom megerősítése, a szociális párbeszéd folytatása.