Jól jár velünk Ausztria

Az Európai Unió keleti bővítésének köszönhetően nőtt a foglalkoztatottság Ausztriában. A linzi egyetemen elkészített, a maga nemében egyedülálló tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen hatással van Ausztria exportjára a szomszédos új EU-tagországok növekedése.

A tanulmányból kiderül, hogy ha a szomszédoknál - Szlovákiában, Csehországban, Szlovéniában, vagy Magyarországon - egy százalékkal növekszik a GDP, akkor 0,68 százalékkal nő Ausztria kivitele. Az új EU-tagországokban - Máltát és Ciprust nem számítva - az egy főre jutó GDP évente átlagosan 8,2 százalékkal növekszik. Ez az elemzők számításai szerint azt jelenti, hogy az osztrák kivitel ezekbe az országokba 5,6 százalékkal 540,9 millió euróval bővül évente. Az elemzők szerint az export egy százalékos emelkedése viszont 6.500-10.000 új munkahelyet jelent.

Az Ausztriába irányuló magyar kivitel értéke 2005-ben 7,3 százalékkal, 2.989 millió euróra, a behozatalé 10,4 százalékkal, 3.529 millió euróra csökkent. Az export több mint felét képviselő gépek, gépi berendezések kivitele mintegy 30 százalékkal esett vissza, az élelmiszerek exportja több mint 14 százalékkal nőtt.

A GKM adatai szerint a Magyarországon befektetett osztrák tőke állománya mintegy 3,9 milliárd euró, az összes külföldi beruházás közel 9 százaléka. A Magyarországon nyilvántartott közel 25 ezer külföldi érdekeltségű vállalat több mint 20 százaléka osztrák.

Ausztria külkereskedelmi forgalmának dinamikája 2005-ben lassult: az export értéke 93,9 milliárd euró, amely 4,6 százalékkal, az importé 95,5 milliárd euró, amely 4,8 százalékkal haladta meg az előző évit. Az ország kivitelének 73 százalékát, a behozatal 74 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítja le.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo