Mindezt Mladjan Dinkic pénzügyminiszter mondta a Financial Times-nek adott interjújában. Dinkic annak ellenére nyilatkozott így, hogy az EU és déli szomszédunk között folytatott együttműködési tárgyalásokat idén májusban befagyasztották, mert Belgrádnak nem sikerült kézre kerítenie és Hágába juttatnia Ratko Mladicot.
Júliusban Kostunica miniszterelnök a tábornok elfogására vonatkozó újabb terveket ismertetett az EU és az ENSZ képviselőivel, de Carla del Ponte főügyész inkább kézzelfogható eredményekre lett volna kíváncsi ezek helyett.
Dinkic pénzügyminiszter szerint máris csökkent a Mladic-ot bujkálásában segítők száma és reményei szerint kézre kerítésével hamarosan ez az akadály is elhárul az EU tárgyalások további folytatása elől.
Szerbia is?
Annak ellenére, hogy egyes háborús bűnösök elhúzódó kiadása miatt európai és transzatlanti kapcsolatai nem alakulnak a legmegfelelőbben, Szerbia politikai és gazdasági értelemben 2012-ben készen fog állni arra, hogy az EU tagjává váljon.
Véleményvezér
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot
A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába
Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb
A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség.
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni
Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.