Gömbsátor-kínálat

Gömbsátorban beszélgethetnek Európáról azon ifjak, akik a Sziget fesztiválon valamelyest komolyabb programokra, illetve Göncz Kingára és Bajnai Gordonra is kíváncsiak.

A Sziget Fesztiválon is folytatódik a Nagy EUtazás. Az Unió húsz hivatalos nyelvén elérhető EU-totó és a többi interaktív játék résztvevői pecséteket gyűjthetnek "útlevelükbe". A legszorgalmasabb játékosok sorsoláson vehetnek részt, melynek fődíja egy brüsszeli tanulmányút.

Az Európai Parlament megismertetése és hasznos gyakorlati információk átadása a célja az EU-gömbsátor szervezőinek, mely immár másodszor jelenik meg a Szigeten. Az EP támogatásával megvalósuló "Beszélgessünk Európáról - középpontban az Európai Parlament" rendezvénysorozat 2006. augusztus 9. és 15. között kerekasztal-beszélgetésekkel, játékokkal és nyereményekkel várja a Sziget-lakókat. Az EU-gömbsátorban európai parlamenti képviselőkkel, továbbá Göncz Kinga külügyminiszterrel és Bajnai Gordon fejlesztésekért felelős kormánybiztossal beszélgethetnek az érdeklődők. Augusztus 12-én 13 órától lesz az az EU-fórum, amelyen a résztvevők a Magyar Televízió kamerái előtt kérdezhetik Becsey Zsolt, Gurmai Zita és Szent-Iványi István európai parlamenti képviselőket. A téma Európa jövője, valamint olyan, fiatalokat érintő kérdések, mint például a külföldi továbbtanulás és a nemzetközi roaming díjak alakulása.

Augusztus 11-én 15 órától Göncz Kinga külügyminiszterrel beszélgethetnek az EU-gömbsátor látogatói a formálódó külügyi stratégiáról és arról, hogy mit tesz a Külügyminisztérium az állampolgárokért. Augusztus 14-én délután Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos lesz az EU-gömbsátor vendége; az esemény középpontjában az új Magyarország fejlesztési terv áll.

A cafebabel.com európai on-line folyóirat szervezésében augusztus 11-én, pénteken civil szervezetek képviselői mondják el véleményüket a fiatalok európai közvélemény formálásában betöltött szerepéről. A cafebabel.com vasárnapi előadásán rangos vendégek - többek között Balázs Péter volt EU biztos és Bozóki András volt kulturális miniszter - vitáznak Európa jövőjéről.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo