Illatosabb a magyar

Egyre több dezodort használ a magyar lakosság, tavaly május és az idén április között 4 százalékkal nőtt az izzadásgátlók forgalma az előző év azonos időszakához viszonyítva - állapítja meg az ACNielsen.

Az ACNielsen kutatása szerint egy lakosra 2,1 darab dezodor jutott a szóban forgó elmúlt tizenkét hónap során, míg az előző évben csak 1,9 darab. Összességében a bolti eladások értéke meghaladta a 10 milliárd forintot.

A női termékekre jut a mennyiségi forgalom 58, férfiakéra pedig a 42 százaléka. A férfiak körében jobban elterjedt az aerosolos és a stift, mint a nőknél. A nők viszont jóval nagyobb arányban használják a golyós és a krém dezodorokat - áll a közleményben. Összességében legnépszerűbb továbbra is az aerosolos dezodor, amelyre az összes értékesített darab több mint fele jutott.

A dezodorok fogyasztói átlagára általában csökken, ami részben a promócióknak köszönhető. Egy darab aerosolos átlagosan 478 forintba került idén március-áprilisban, míg egy évvel korábban 529 forintba. Egy-egy stiftet átlagosan 605 forintért lehetett megvenni, míg 2005 azonos időszakában 639 forintért. A vizsgált termékek közül csak a pumpás testpermetek ára volt magasabb, mint tavaly: 1.260 forintra nőtt az előző évi 1.196 forintról.

A beszerzés helye a hipermarketre és a drogériára koncentrálódik. Előbbiben vásárolják az összes dezodor 38, utóbbiban 31 százalékát. A kereskedelmi márkák ebben a kategóriában az átlagosnál kisebb szerepet játszanak. Mindössze 7 százalékot vittek el a mennyiségi eladásokból március-áprilisban; 2 százalékponttal többet, mint a múlt évi hasonló periódusban.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo