Társadalom


Hat hét szabadság helyett 35 órás munkahét

Hat hét szabadság helyett 35 órás munkahét 

A többi szektorhoz hasonlóan a vendéglátóipar is átáll a 35 órás munkahétre Franciaországban, miután a kormány ajánlásának megfelelően az Államtanács megsemmisítette a 39 órás munkahét megtartásáról két munkáltatói szervezet és három szakszervezet között két évvel ezelőtt létrejött megállapodást - adta hírül csütörtökön a Le Figaro című francia napilap.
53 évesen megyünk nyugdíjba!

53 évesen megyünk nyugdíjba! 

A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint a kormány a nyugdíjrendszert előbb-utóbb összeomlással fenyegető demográfiai és egészségügyi mutatók tudtában dolgozott ki olyan módosításokat a nyugdíjrendszerben, amelyek több százezer embert érintenek hátrányosan. Erről Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Demeter Ervin fideszes képviselő beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint szükség van a nyugdíjreform folytatására. A Kormányszóvivői Iroda szerint a kabinet tervei között szerepel a nyugdíjba vonulás tényleges átlagéletkorának közelítése a törvényben meghatározott korhatárhoz. A szaktárca szerint a Fidesz nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy nem ismeri a kormány által készített előterjesztést a nyugdíjrendszer 2008 után esedékes változásairól.
Állami elismerések

Állami elismerések 

Siklós Csaba, Egyed László, Rajki Zsuzsanna, Takács Ildikó, Gáspár Mátyás, Kiss Márta, Schmideg Iván, Szakál László, Nyevrikel Emília kapott kitüntetést a GKM-ben.
Szülinapi logót kap az EU

Szülinapi logót kap az EU 

Egy fiatal lengyel tervező nyerte azt a logópályázatot, melyet a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulójára hirdetett meg a Bizottság - írja az Euvonal.hu.
Szlovákia Magyarország mellett

Szlovákia Magyarország mellett 

A magyar szintre javította Szlovákia szuverén deviza- és hazai kötvényadósi, valamint devizabankbetéti osztályzatait a Moody's Investors Service, a szilárdan végrehajtott szerkezeti reformokra, valamint a gazdaság dinamizmusára hivatkozva.
Megbocsátunk Gyurcsánynak?

Megbocsátunk Gyurcsánynak? 

A Medián a parlamenti bizalmi szavazás előtt telefonos felméréssel, az azt követő hétvégén pedig a rendszeres omnibusz-felmérés keretében vizsgálta az esemény lehetséges hatásait a közvéleményre.
EMU: távolságtartó nyolcakkal

EMU: távolságtartó nyolcakkal 

Az egy Szlovéniát leszámítva inkább romlik, mint javul az esélye a kelet-közép-európai uniós országoknak, a nyolcaknak a gyors EMU-tagságra.
Adót márpedig fizetni kell

Adót márpedig fizetni kell 

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége a budapesti vállalkozók nevében elhatárolódik a Vállalkozók Pártja felhívásától, amely szerint a vállalkozók ne teljesítsék adófizetési kötelezettségüket - áll az BKIK elnökség határozatában.
Szlovákia beengedi őket

Szlovákia beengedi őket 

Szlovákia megnyitja munkaerő-piacát a román és bolgár munkavállalók előtt a két ország 2007-ben esedékes EU-csatlakozása után - döntött a szlovák kormány.
"A bomba ketyeg"

"A bomba ketyeg" 

A társadalom egésze számára eddig példa nélküli kihívást jelent Európa elöregedő népessége, "de ez olyan kihívás, amellyel meg kell birkóznunk és amellyel most kell megbirkóznunk" - vélte csütörtökön kiadott állásfoglalásában az Európai Bizottság.

IAA-tanácskozás Pesten 

Budapestre érkeztek a reklámügynökségek, a hirdetők, a média közös szervezetének, a Reklám Világszövetség végrehajtó bizottságának és igazgatóságának a tagjai.

Csak minden harmadik 

Tovább csökkent a bliccelők aránya a hazai autópályákon. Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. kimutatásai szerint a jogosulatlan úthasználók aránya a magyarországi gyorsforgalmi úthálózaton 2006 első félévében 3-3,5 százalékra csökkent a múlt év hasonló időszaki 4-4,5 százalékról.

Évi kétmilliárdnyi csúszópénz a vámosoknak 

Egy román cégek körében végzett felmérés szerint a román vámosokhoz évente összesen mintegy 8,3 millió eurónak megfelelő csúszópénz áramlik, annak érdekében, hogy a határon a különböző formalitások lebonyolítása minél zökkenőmentesebb legyen.

Mibe kerül nekünk a depresszió? 

A depresszió évente 118 milliárd euróba kerül Európában - közölte hétfőn felmérésnek eredményét a svéd Karolinska Institut.

Ki akarja, hogy Orbán kérjen bocsánatot? 

Az alábbi nyilatkozat szerint a Klub Rádió nem terjeszt és nem kezdeményezett semmiféle nyílt levelet, amelyben az aláírók "elfogadhatatlannak tartjuk, hogy alkotmányos alapjogokat mellőzően zsarolják a parlamenti képviselőket és a magyar választópolgárokat" és felszólítják "Orbán Viktort, a nagyobbik ellenzéki párt elnökét, hogy hagyjon fel a kormány legitimitásának megkérdőjelezésével, továbbá 24 órán belül kérjen bocsánatot az ország békeszerető többségétől."

200 ezerrel kevesebbet keresnek 

Alulfizetettek az osztrák nők a férfiakhoz képest: a foglalkoztatotti státusban dolgozó nők táborának bruttó átlagbére országosan több mint 700 euróval (kb. 196 ezer forint) kisebb a férfiakénál.

Itt a Lamperth-gate? 

A Magyar Rádióhoz eljutatott hangfelvétel szerint az önkormányzati és területfejesztési miniszter arról beszélt, hogy az új területfejlesztési törvény " kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban."

Figyelik, ha pénzt utal 

Ha valaki banki átutalást indít másik európai országba, vagy pénzt küld egy külföldön tartózkodó rokonnak, akkor használnia kell a SWIFT-kódot. A nemzetközi banki átutalások adatait egy belga cég kezeli, amit a G10-ek központi bankjai és az Európai Központi Bank felügyel. Júniusban derült ki, hogy az amerikai kormány a terrorszervezetek folyószámlái utáni kutatásra hivatkozva 2001. óta betekint az adatokba.

Testvéri állások? 

A multik jobb kondíciókat kínálhatnak a szomszédos országokban munkát vállaló vezetőknek, mint az itthoniaknak - vélik a Neumann Internationalnél.

Végső figyelmeztetés 

Az Európai Bizottság a jövő héten végső figyelmezetésben fogja részesíteni Franciaországot, mivel még mindig hatályban van az "érzékenynek" tekintetet gazdasági ágazatokra vonatkozóan a külföldi tőkerészesedést 11 százalékban korlátozó törvény - közölték bizottsági források pénteken.

Van B-terv is? 

A tagállamok bel- és igazságügy miniszterei megállapodtak, hogy megvizsgálják annak a portugál javaslatnak a lehetőségét, amely a jelenlegi információs rendszer (SIS) kibővítésével, mégis lehetővé tenné, hogy az új tagállamok az eredeti határidőre csatlakozzanak a schengeni övezethez.

Elméleti repülés a tananyag? 

A légierő létrejöttéről tartott előadást a Mindentudás Egyetemén a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora. Most azonban az elméleti repülést kell oktatni.

Határtalan igazság! 

Immár közel egy éve érvényben van Magyarországon az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy a közokiratba foglalt követelések az Európai Unió egész területén érvényesek, így közvetlenül végrehajthatók legyenek. Tehát a pórul járt vállalkozó a hosszadalmas és költséges pereskedés helyett alig néhány hét alatt hozzájuthat jogos követeléséhez. Igaz, ma még csak a nem vitatott pénzkövetelésekre vonatkozik a jogszabály, árura vagy ingatlanra nem.

Még 150 milliárd eurót kap 

Tizenhat évvel az ország újraegyesítése után továbbra is elmaradott állapot jellemzi Kelet-Németországot - tűnik ki abból a jelentésből, amelyet a kormány október harmadika, azaz a német egység napja alkalmából hozott nyilvánosságra.

Szlovákiának még 24 év kell? 

Szlovákia várhatóan 2030-ban éri utol az uniós tagországokat a gazdaság teljesítményét illetően. Az átlagbéreket havi átlagban 1955 euró körül várják az elemzők.

Mi lesz az utasok adataival? 

Ellentmondásos jelentések érkeztek a légi utasok adatainak a terrorizmus elleni harc keretében történő átadásáról, az Egyesült Államok és az Európai Unió között folyatott tárgyalásokról. A feleknek szombatig kellett megállapodniuk a kérdésben.

A magyar férfi legalul 

Az Európai Unió tagállamai között Magyarországon a legrosszabbak a 65 év feletti férfiak egészségi kilátásai: az EU statisztikai hivatala által pénteken ismertetett jelentés szerint átlagban a 65. év elérése után már csak 6,1 év vár rájuk jó egészségben, miközben a "régi" EU-tagok átlaga 10,1 év. Nem sokkal jobb a 65 év feletti magyar nők helyzete sem: ők a finnek után másodikak e listán, 7,2 évvel.

Bokros: magunkkal szemben védett meg 

Magyarország pénzügyi zsákutcába, csődbe jutott volna, ha nem tagja az Európai Uniónak - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója, a rendező Globális Tudás Alapítvány kuratóriumi elnöke az "Európa 2007" konferencia megnyitóján pénteken Budapesten.

Fejtő: világforradalom közeleg... 

A szociáldemokrácia azok pártján legyen a jövőben, akiknek nincs pártjuk, például a szegényekén - mondotta volt Fejtő Ferenc könyvének bemutatóján.

"Nem magyar, de beteg" 

Csütörtök délelőtt vesztett a lengyel zloty az euróval szemben, valamelyest magával húzva a többi térségi valutát is, miután a Lengyel Nemzeti Bank elnökének nyilatkozata ismét kétségeket ébresztett a lengyel euró-konvergencia iránt.

Szlovákul, románul is kell tanulni? 

Unió ismereteket, és európai történelmet is kiemelten kellene tanítani az iskolákban, és nagy súlyt kellene fektetni legalább két idegen nyelv, minél fiatalabban elkezdett megtanulására is - vélik az európai parlamenti képviselők.

Mennyivel növeli a prostitúció a GDP-t? 

Miközben Magyarország az új, kedden elfogadott konvergenciaprogramban a lehető legpontosabban igyekszik betartani az EU statisztikai szabályait, egy másik EU-állam, ráadásul az eurózóna tagja, Görögország a jelek szerint továbbra is próbálkozik a "kreatív könyveléssel": legalábbis számos brüsszeli megfigyelő ennek jeleként értékeli a görög statisztikai hivatal vezetőjének, Manolisz Kontopirakisznak a bejelentését arról, miszerint felülvizsgálják az ország hazai össztermékének (GDP) nagyságát, abba belevéve a szürke gazdaság becsült adatait is.

Írország is bezárulhat a románok előtt 

Írország lezárhatja munkaerőpiacát a román és bolgár munkavállalók előtt.

Csányi vagy Demján? 

A GfK Sztár Monitor 2006 tavaszán kezdte a hazai sztárok és hírességek ismertségét, valamint népszerűségét mérni. Az első négy hullám adataiból kiderült, hogy a férfiak és nők médiapreferenciái befolyásolják azt is, mely sztárok, ismert személyiségek vonzzák figyelmüket. A hölgyek körében főként a televízióban feltűnő bulvárhírek szereplői, míg a férfiak körében a gazdasági élet hírességei a legismertebbek.

A korrupció a legnagyobb gond 

Az Európai Bizottság elfogadta végső jelentését Románia és Bulgária EU-csatlakozásáról, s ennek végkövetkeztetése: mindkét ország 2007. január 1-től megkaphatja az EU-tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket - jelentette be kedden délután Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke.

Provokáció nyomtatásban 

Nem kevesebbet, hanem többet kapnak az önkormányzatok - cáfol a PM egy hamisítvány nyilvánosságra hozatala okán.

Bezárul az EU kapuja 

Románia és Bulgária jövő év eleji csatlakozása után egy időre megszűnne a tagfelvétel az Európai Unióban - nyilatkozta Barosso, az EB elnöke.

Az államcsőd egyet jelent a vállalkozói vagyonvesztéssel 

Az adómegtagadó magatartást és az arra való felhívást visszautasítja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - jelentette meg a szervezet közleményében.

Vígasztaló adatok 

A csütörtöki kormánybukás után hétfőn már erősítették a zlotyt az új adatok, amelyek a lengyel gazdaság folytatódó erőteljes növekedését jelzik.

Egész oldalas hirdetésben ismerte be a kormány 

Jövőre a cseh állami költségvetés hiánya 173,5 milliárd korona (1680 milliárd forint) lesz a tervezett 88 milliárd (850 milliárd forint) helyett és az idei 74,4 milliárd után. Mindezt fizetett egész oldalas újsághirdetésekből tudhatta meg pénteken a cseh közvélemény.

A magyar lobbi elengedhetetlen 

Az Európai Parlamentben két Magyarország, vagy egy szerepel-e a jövőben - vetette fel belpolitikánk brüsszeli leképezésének problémáját Tabajdi Csaba.

Dupla annyi támogatás? 

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy növeljék duplájára a kis- és középvállalatoknak juttatható csekély összegű állami támogatások összegét.

Cangások a GKM-ben 

Díjak tömegével jutalmazta a gazdasági tárca a kerékpározás népszerűsítését végző és ennek megfelelően pályázó intézményeket, szervezeteket.

Békés fesztivál a körúton 

Képzőművészek alkotásaival "töltik fel" a Nagykörút üres üzleteinek üres kirakatait: az őszi fesztivál kezedére eszerint már béke költözik a forgalmas főútra.

Oktatóprogram és bemutatója 

Az oktatást versenyképesebbé tételét segítő eszközt tesztel a suliNova, mely az IBM, az Oracle és a Kürt Rt. részvételével konferencián ad elő e programjáról.

Korlátozhatják a keleti munkaerőt? 

A Romániából és Bulgáriából érkezők nagy-britanniai munkavállalásának lehetséges korlátozására tett utalást a brit belügyminiszter.

Lángoló rendőrautó a Szabadság téren 

A több órán tartó tüntetés erőszakba csapott át: a Szabadság téren hétfőn éjjel a rohamrendőrök vízágyús teherautóját is felgyújtották. A rendőrség nem mozdul.

Ostromállapot az MTV székházánál 

Több ezer ember gyűlt össze hétfő este a Szabadság téren és a Parlament előtt. A köztévé előtt a tömeg többször is megpróbált betörni az épületbe, amely bejáratát pajzsos rendőrök őrizték. A rendőröket kövekkel és botokkal támadó tömeg egy pillanatra úgy majdnem bejutott az épületbe, de ekkora a rendőrség már vízágyút vitt az épületbe.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo