Külügyminisztert szeretnének

A német Marshall Alapítvány által júniusban folytatott felmérés szerint az európaiak 65 százaléka támogatja, hogy a 25 tagállam közös külügyminisztere képviselje az egységes kontinens külpolitikai érdekeit.

Az Európai alkotmány elfogadásának egyik legfontosabb következménye lenne az EU külügyminiszteri posztjának létrehozása - a kezdeményezés azonban a sikertelen francia és holland népszavazások miatt jelenleg parkolópályán van. A felmérés szerint az ügy legnagyobb támogatói a spanyolok voltak (az ott megkérdezettek kb. kétharmada), míg a brit és szlovák állampolgárok lelkesedtek legkevésbé az ötletért (52 illetve 48 százalék).

Azonban míg a külügyminiszteri hivatal felállítását erősen támogatják az európaiak, jóval inkább megoszlik a véleményük a tömb katonai szerepvállalásáról - átlagban kis többségre tehető a támogatók aránya (51 százalék), de a vélemények országonként erős szóródást mutatnak.

A felmérés más kérdéseire adott válaszukban a megkérdezettek 62 százaléka gondolta, hogy a további bővítés segíti a béke és biztonság fenntartását, és 63 százaléka szerint további országok felvétele a szervezet nemzetközi súlyát is erősíteni fogja.

Transzatlanti viszonyok

A felmérés szerint az öt évvel ezelőtti terrortámadások óta az európaiak már nem fogadják el fenntartások nélkül az Egyesült Államok vezető helyzetét a világpolitikában: 64 százalékról 37 százalékra esett a nagyhatalom törekvéseit támogatók aránya.

Bush elnök külpolitikáját is egyre többen utasítják el: míg korábban az európaiak fele, most közel háromnegyede ellenzi az elnök céljait, de ez az érték a 80 százalékot is meghaladja Franciaországban, Németországban és Spanyolországban. A felmérést kilenc európai uniós tagállamban, országonként mintegy ezer ember megkérdezésével folytatták le.

Jogi Fórum - az első magyar jogi portál

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo