Járműbemutatóval és konferenciával köszöntötte a 100 évvel ezelőtt készült motorvonatot és a fél évszázados motorkocsit a MÁV. Megemlékeztek arról is, hogy a gépi vontatású vasút 1846. július 15-én indult meg Magyarországon a Pest és Vác közötti 33 kilométer hosszúságú vonalon. Magyarország akkor a kilencedik ország volt Európában, ahol a gőzvontatású vasút megjelent. Évfordulós a magyar vasút egy másik, egykor nagy népszerűségnek örvendő járműve is: 50 éves lett a MÁV öttengelyes, 100 kilométer/órás maximális sebességű motorkocsija. Ezt a jármű-típust eredetileg a mellékvonalak kiszolgálására tervezték, szolgálatát mégis nagyrészt a MÁV fővonali, illetve gyorsvonati szolgálatban töltötte. Sőt az akkori időkben - a mai IC- szolgáltatás előképeként - ritkán megálló, nagyvárosok között közlekedő vonatokat is továbbított. Az ABb motorkocsik közül néhány a GYSEV vonalain is teljesített szolgálatot, 1956 és 1958 között az ABb-ből 18 darab, majd 1958 és 1959 között a jármű utódának tekinthető Bb sorozatjelzésű motorkocsiból 22 darab szolgált a MÁV-nál.
Vonatmúlt
A gépi vontatású vasút 1846. július 15-én indult meg a Pest és Vác közötti vonalon. A MÁV konferencián köszöntötte saját múltját.
Véleményvezér
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot
A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába
Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb
A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség.
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni
Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.