A diákok kétharmadát nem zavarná a szlovák padtárs

A Kurt Lewin Alapítvány (KLA) és a Centrum Pre Vyskum Etnicity a Kultúry (CVEK) szlovák civil szervezetek felhívással fordulnak más magyar és szlovák civilekhez, hogy csatlakozva kezdeményezésükhöz határozottan utasítsák el a rasszista, szlovák- és magyarellenes megnyilvánulásokat. A két kutatóintézet többéves közös munkája jó példa lehet a szomszédos országok közötti együttműködésre.

"A Kurt Lewin Alapítvány több éve folytat szociológiai kutatásokat diákok körében a különböző nemzetiségek és etnikai kisebbségek iránti attitűdökről. Három éve a megkérdezett középiskolások reprezentatív mintájának 64,9% minden ellenvetés nélkül el tudta fogadni, hogy egy szlovák fiatal Magyarországra költözzön lakni." - mondja Ligeti György a kutatás vezetője.

A KLA tavalyi vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy a megkérdezett mintegy ezer-ötszáz középiskolás kétharmadát nem zavarná szlovák padtárs, s tíz százalék kifejezetten örülne neki. "Mindezen eredmények fényében különösen elkeserítő, hogy néhány szélsőjobboldali gondolkodású ember mindkét ország közhangulatát meg tudja mérgezni" - folytatja Ligeti. A KLA ezért tartja fontosnak a figyelem felhívását a kölcsönös tolerancia értékeire. A tapasztalatok szerint az elmúlt mintegy nyolc évben szinte egyáltalán nem fordultak elő szlovák- vagy magyarellenes megnyilvánulások a két országban, sőt a szimpátia - ha lassan is - de nőtt.

"A két civil szervezet azért tartja fontosnak a felhívásukat, mert a civilek azok, akik mintaként szolgálhatnak az egész társadalom számára. Az NGO-knak lehet komoly szerepük abban, hogy az emberek ne csak tétlenül szemléljék azt, ami körülöttük történik, hanem szólaljanak meg, s saját környezetükben tegyenek is valamit egy toleránsabb, demokratikusabb világért" - mondja dr. Michal Vasecka szociológus a CVEK vezetője.

A szervezetek elérhetők a www.kla.hu és a www.cvek.sk honlapokon.

A KLA független, közhasznú civil szervezet. Partnereivel való szoros együttműködésben hozzá kíván járulni a demokratikus társadalom megerősödéséhez, azon belül is a tolerancia növeléséhez és a sztereotípiákon alapuló gondolkodás visszaszorításához. A Kurt Lewin Alapítvány programjai a média, az oktatatás és a társadalomkutatás területén szolgálták céljai elérését. A CVEK a széles értelemben vett kisebbségi kultúra területén folytat kutatásokat Szlovákiában, s járul hozzá a kisebbségi kultúrák elfogadásához, a különböző etnikumok társadalmi integrációjához.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo