Dupla annyi támogatás?

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy növeljék duplájára a kis- és középvállalatoknak juttatható csekély összegű állami támogatások összegét.

Az Európai Közösséget létrehozó szerződés szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. A csekély összegű (ún. de minimis) támogatásokat azonban, a csoportmentességi rendelet szabályozza, amelyeket az abban foglalt feltételek teljesülése esetén nem kell bejelenteni az Európai Bizottságnak.

A Bizottság brit, német és francia nyomásra vizsgálta a kis- és középvállalatoknak juttatható csekély összegű támogatás mértékét. A jelenlegi szabályok szerint a tagállamok három éven belül maximum 100.000 eurót juttathatnak egy-egy vállalatnak, melyet a Bizottság most 200.000 euróra emelne. A hitelgaranciák vonatkozásában a javaslat kiköti, hogy a garancia mögötti hitel összege nem haladhatja meg az 1,7 millió eurót.

A tagállamok október 20-ig nyilváníthatnak véleményt a javaslatról.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo