Kezdődnek a megszorítások

Létszámstop léphet életbe az Európai Bizottság intézményeinél, ha a tagállamok kormányai elfogadják a 2007-es büdzsé lefaragását.

Az Állandó Képviselők Bizottságának ülésén 1,8 milliárd euróval csökkentették az EB tervezett jövő évi költségvetését. A COREPER összesen 130 millió eurót kíván lefaragni az Unió adminisztrációs költségeiből, a Bizottságot ebből 56 millió eurós megtakarítás érinti.

A Bizottságnak valószínűleg le kell mondania az EU újbóli bővítésének évére, 2007-re, tervezett 800 új eurokrata alkalmazásáról. Egyes források ugyanis arra figyelmeztetnek, ha elfogadják a tervezett lefaragásokat, 2007-ben nem tudnak majd új személyzetet felvenni. Más források úgy vélik, hogy bizonyos intézményekben, ahol a tagállamok kormányai képviseltetik magukat (pl. a Tanács), posztok fognak megszűnni, miután a hivatalnokokat nyugdíjazzák.

Róma, Madrid, Varsó

A létszámstop Lengyelországot is felháborította, hiszen ezen állásokat a Bizottság korábban az új tagállamoknak irányozta elő, ezzel biztosítva a megfelelő nemzeti arányokat az uniós intézményekben. Róma és Madrid is Varsó mellé állt a lefaragások kérdésében, miután 600 millió euróval csökkenteni kívánják a legszegényebb régióknak juttatandó forrásokat is.

"Néhány tagállam valószínűleg aludt a COREPER ülések alatt, és csak a megszorításoknál ébredt fel"- mondta a megbeszélésekről közeli értesülésekkel rendelkező forrás. A lefaragások komolyan érinthetik még a külügyekre, a kutatásra és a kommunikációra szánt kiadásokat is.

"Jó Napot és Viszlát"

Parlamenti hivatalnokok szerint nem lesz túl sok értelme a Parlament és a finn elnökség közötti tárgyalások első fordulójának "A pénteki egyeztetések nem jelentik a megbeszélések kezdetét. Feltehetően csak egy "Jó napot!" és egy "Viszlát" fog elhangzani - mondta az egyik EP-tisztségviselő. - A Tanács nem akarja meghallani a Parlamentet." A Parlamentnek jóvá kell hagynia a 2007-es költségvetési kiadásokat a folytatáshoz, bár a képviselők legtöbbjét megdöbbentette az adminisztrációra, regionális segélyekre, oktatásra és kutatási projektekre szánt pénzek megkurtítása.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo