Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Csalódtak a nagyok a régióban - Mi jöhet ez után?
Jóval kevesebb az intézményi befektető a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), sokat fogyott az alapkezelői, vagyonkezelői megbízások száma és volumene is a magyar tőkepiacon, aminek szerepe van a Budapesti Értéktőzsde forgalmának két év alatt bekövetkezett 60 százalékos visszaesésében is. Az új piaci helyzetben a költséghatékonyság kerül a középpontba, amely átformálja a piaci kapcsolatokat.

Díjeső a Franchise Szövetségnél
Január 24-én sor került a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gálaestjére. A gálavacsora a hazai franchise szektor legrangosabb eseménye amely minden év elején kerül megrendezésre. A Díjkiosztó Gálán ünnepélyes keretek között számos díj kerül kiosztásra a hazai franchise szakma képviselőinek.

Ingyenes e-számlázási lehetőség Komárom megyei cégeknek
A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK) az országban elsőként ingyenesen hozzáférhető módon lehetővé teszi tagjainak az elektronikus számlák fogadását - jelentette be a szervezet elnöke.

Több mint háromszáz milliárdnyi hamis árut foglaltak le tavaly
Az illetékes amerikai hatóságok közzétették a 2012-es évre vonatkozó eredményeiket. E szerint 1,26 milliárd dollár értékű hamis árucikket foglaltak le, több mint 22 ezer szállítmányt állítottak meg és több mint 600 illegális weboldalt zároltak.

Magyar házak a világ legkedveltebb szállodái között
Az év elején két nemzetközi turisztikai portál is díjazta a hazai szálláshelyeket. A TripAdvisor a világ 25 legjobb szállodája közé választotta a Four Seasons Hotel Gresham Palace-t; míg a HolidayCheck.de szerint a világ 99 legkedveltebb szálláshelye között van a Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz.

Százmilliós fejlesztés a Neuzer esztergomi gyárában
Az esztergomi Neuzer Kft., az ország legnagyobb, magyar tulajdonú, független kerékpárgyára 110 millió forintból korszerűsítette üzemét, a cég a beruházásokhoz közel 40 millió forint támogatást kapott az Európai Uniótól és a magyar államtól.

SZJA igazolások: az ördög a részletekben….
Már csak alig egy hétig, január 31-ig van idejük a vállalkozásoknak a személyi jövedelemadó bevallásokhoz szükséges igazolások elkészítésére. A dokumentumok helyes kiállításához - különösen az olyan speciális foglalkoztatási formák, mint a munkavállalók külföldi kiküldetése esetében - a vállalatoknak idén számos új szabályt kell figyelembe vennie. Tudatos kiküldetési politikával, a feladatok komplex megközelítésével a cégek sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat.

A Coop Üzletlánc lett az Év Hazai Franchise Hálózata
A Magyar Franchise Szövetség által szervezett díjátadó gálán vette át a Coop Üzletlánc a 2012-es Év Hazai Franchise Hálózatának járó elismerést. A szakértőkből álló bírálóbizottság, az élelmiszerlánc nagyarányú hálózatbővítésével és példátlan fejlesztéseivel indokolta a kiskereskedelmi hálózat kitűntetését.

Lehet még kevesebbet költeni
Egyre meredekebben zsugorodik a kiskereskedelem: novemberben az éves visszaesés 4,1 százalék volt, a 2012-es esztendő első 11 hónapjában 2 százalékkal csökkentek az eladások a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Csúcsra jár az adóhivatal: sorban kaszálják a cégeket
Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van jelenleg folyamatban, amelynek révén 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt.
Kell az energiaital a nemzet trafikjaiba
A nemzeti trafikhálózat hosszútávon csak akkor lehet nyereséges, ha a trafikosok a dohánytermékek mellett energiaitalt és kaparós sorsjegyet is árusíthatnak a Nemzeti Dohányboltok Szövetsége szerint.
Elfogadható eredmények és vegyes kilátások
Elfogadható eredmények és vegyes kilátások jellemzik eddig a gyorsjelentési szezont. Összességében úgy tűnik, hogy a meghatározó iparágakban növekedést mutatnak az előrejelzések.
Egyszerűsíti az adózást az online piactér
Adózási szempontból sok a kivétel és a specialitás a magyar mezőgazdaságban, ami gyakran még a leggyakorlottabb könyvelőket is nehéz feladat elé állítja. Az adózási rendszer áttekintésének egyszerűsítésére hozta létre fejlesztését a Magro.hu online mezőgazdasági piactér, amely olyan megoldást fejlesztett a gazdák és a felvásárlók számára, amely már a kereskedés első fázisában nyilvánvalóvá teszi a szereplők adózási státuszát és a fizetendő adót.
Egyes ágazatokban már élénkülhet a vállalkozások hitelezése
Eltérő várakozásokkal vágnak neki a pénzintézetek az idei évnek. A Takarékbank tapasztalatai alapján a pályázati forrással támogatott beruházások finanszírozása és a rövid lejáratú források iránt nőtt a kereslet, nem minden bank látja azonban ilyen derűsnek a helyzetet..
Változtak a könyvvizsgálati kötelezettségek
Az idén tovább emelkednek a határértékek, amelyek fölött könyvvizsgálati kötelezettséget írnak elő a jogszabályok. Érdemes azonban alaposan átgondolni a hatásokat mielőtt egy cég az új szabályok alapján lemondana a könyvvizsgálatról.
A síszezonban a kisbusz a menő
A kisbuszok kihasználtsága idén februárban is maximum közelében alakul majd az autókölcsönzőknél a síszezonnak köszönhetően, a szezonban cégek és magánszemélyek is szívesen veszik igénybe a kölcsönzők szolgáltatásait.
Egy a nemzet és a pálinkaverseny
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter módosította az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről szóló korábbi (2010 novemberében kiadott) rendeletét.
Tíz millió eurót kapott a Volksbank kkv hitelezésre
Refinanszírozási keretmegállapodást kötött a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyarországi Volksbank Zrt. (Volksbank), melyet Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója és Axel Hummel, a Volksbank vezérigazgatója írt alá.
Mini Shanghaj lenne a legszegényebb járásokból?
Tavaly nyáron jelentette be a kormány, hogy különleges gazdasági övezeteket hozna létre a legszegényebb kistérségekben. Fél évig maradtak adósok a részletekkel, de január végén megtudhattuk, hogy hol és milyen feltételekkel indulhatnak a szabad vállalkozási zónák.
Eljárás indult Magyarország ellen a telefonadó miatt
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság csütörtökön a tavaly nyáron bevezetett telefonadó miatt.
Egyszerűsítette pályázati feltételeit az MNV
Egyszerűsítette az MNV a pályázatokhoz szükséges tulajdonosi hozzájárulások kiadását, és jelentősen csökkentette a szükséges dokumentumok számát is, amivel hatékonyabbá válhat az uniós források felhasználása.
Kevesebb eva és társasági adó folyt be a tervezettnél
Lényegesen kevesebb egyszerűsített vállalkozói adó folyt be a költségvetésbe tavaly, az NGM szerint az eva bevételek csökkenését a kiva és a kata ellensúlyozza majd. Ugyanakkor csökkentek a társasági adóból és a különadókból származó bevételek is.
Ma akár emelkedhetne is a BUX
A rövid technikai indikátorok alapján emelkedhet a BUX, s azt mondjuk, hogy ma szinten maradó kereskedés mellett talán egy kis emelkedést fel tud majd mutatni.
Változtak a számviteli szabályok
Már a 2012-es beszámolóikban is előnyösen alkalmazhatják a január 1-jével megváltozott számviteli törvény egyes új passzusait a hazai vállalkozások, hívja fel a figyelmet a MAZARS nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.
Kkv-k! Idén is támogatás eszközbeszerzésre és ingatlanfejlesztésre!
Az Új Széchenyi Terv keretében még decemberben megjelent a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című (GOP-2012-2.1.1/B kódszámú) pályázati kiírás. Támogatható eszközvásárlás, ingatlan-beruházás, marketing. A benyújtási határidő 2013. február 28.
A már törölt adatokat is ellopják
Az elmúlt napokban derült fény egy legalább 5 éve húzódó óriási kiberkémkedési műveletre, amelynek célpontjai főként diplomáciai, kormányzati és tudományos kutatást végző szervezetek voltak. A Vörös október kártevő egyik ijesztő tulajdonsága, hogy a fertőzött géphez csatlakoztatott USB meghajtókról a már törölt fájlokat is ellopja.
Mit vesz a neten a magyar?
Miért rendelünk külföldről? A magyarországi vásárlók számára is az ár és a termékek elérhetősége a döntő, csakúgy, mint a régió többi országában – derül ki a PayPal fogyasztói kutatásából, amit Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában végzett 12.000 vásárló megkérdezésével.
28 millió állást söpört el a válság
A globális gazdasági válság kitörése óta 28 millió állás szűnt meg a világ fejlettebb régióiban, a magyar lakosság húszszorosára tehető az állástalanok száma és a trend a jelek szerint idén is folytatódik. Magyarországon sem lesz jobb a helyzet idén.
Az állam építi ki az e-útdíj redszert
Lesz e-útdíj, a pénztárgépeket bekötik a NAV-hoz. A költségvetésbe idén be fognak folyni azok a bevételek, amelyeket e forrásból várnak, az idei büdzsé éppúgy megáll majd a lábán mint a tavalyi és az az előtti - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után.
Új szolgáltató központ nyílik Budapesten
A Systemax EMEA (európai, közel-keleti és afrikai piacokért felelős) Páneurópai Technológiai Termékcsoportja új szolgáltató központot nyit Budapesten- jelentették be ma a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a cég képviselői. Az új létesítmény, amely Budapest központjában, a Corvin sétányon található, a társaság páneurópai terjeszkedését hivatott támogatni, és megnyitására a tervek szerint 2013 tavaszán kerül majd sor. Az alkalmazotti létszám év végéig várhatóan eléri a kétszázat.
Az exportáló cégenek nagyobb az esélye a profitra
Az exportáló vállalatok a hazai piacon maradó cégekhez képest harmadával nagyobb valószínűséggel növelik nyereségüket – derül ki a Regus globális felméréséből. Habár világszinten Kína a legvonzóbb régió a külföldön terjeszkedő vállalatok számára, Európa és Észak-Amerika továbbra is népszerű.
Érdemes a kkv-knak keletre kacsintani
Hozzánk, vagy az EU átlagához képest is két-háromszor nagyobb növekedési rátával kecsegtetnek Közép-Ázsia országai. Eddig ismert piacainkon a kereslet stagnál, ezért a magyar kkv-k fejlődéséhez kulcsfontosságú lenne új exportpiacok feltárása. Az ehhez segítséget nyújtó pályázat kerete lassan kimerül, ennek újbóli kiírását szorgalmazzák a piaci szereplők.
Tegnap volt egy kis jojó Európában
Először egy később cáfolt pletykára jelentősen beleadtak a piacokba, majd a vártnál sokkal jobb ZEW gazdasági hangulat index lökött az árfolyamokon. Olyan iparágakban lehetett jelentősebb javulást látni, amelyek fontos alkotóelemei a gazdasági fellendülésnek. Ilyen például az ipari-, mérnöki tevékenység, vagy a vas- és acélipar.
Vállalkozások! Egy héten belül be kell fizetni a NÉBIH felügyeleti díját!
2013. január 31. a befizetési határideje a 2012. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének. A fizetési értesítő a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapjának bevallási felületén érhető el. Az eddigi tapasztalatok alapján különösen fontos, hogy utalás előtt ellenőrizzék a bankszámlaszámot, valamint, hogy a 2013. évre vonatkozó díj bevallására csak áprilistól lesz lehetőség.
Túl a mélyponton a vállalatfelvásárlási piac
A világ legnagyobb vállalatai az elmúlt két évben rendbe rakták mérlegeiket, csökkentették hiteleiket és növelték nyereségüket, vagyis megteremtették a későbbi vállalatfelvásárlások feltételeit. Nem meglepő ezután, hogy a növekedés első jeleire a kedvezőtlen felvásárlási hangulat villámgyorsan megváltozott, és a KPMG Global M&A kiadványa szerint minden szektorban erősödött a felvásárlási szándék.
Akvizícióval erősített a Nefton
Komoly piaci térnyerést tervez az idén a Netfone, amely stratégia részeként megvásárolták a Hucom Telekom CPS divízióját. A tervek megvalósításához a tőkét a Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. tavalyi 1,5 millió eurós befektetése biztosítja.
Jól beépültünk a világgazdaságba
Kilencedik helyen végzett Magyarország a Globalizációs Indexen, a régióban hazánk integrálódott leginkább a világkereskedelembe. Az Ernst & Young rangsorának élén Hong Kong, Szingapúr és Írország áll.
Kevesebb kütyüt vásárolunk
A GfK Kereskedelem és Technológia adatai szerint mind az IT szektor, mind a háztartási kis- és nagygépek, de a nyomtatók és multifunkcionális irodaeszközök piaca is zsugorodott 2012 első tíz hónapjában. Kivételt talán csak a legmodernebb technológiát képviselő tabletek és e-könyv olvasók szegmense jelent, ahol az általános keresletcsökkenés ellenére is egyaránt bővült az eladás és a forgalmazott érték.
Vállalati hitelezés: még két szűk esztendő jöhet
Míg a régióban 2012-ben már megindult a vállalati hitelezés növekedése, addig Magyarországon tavaly is folytatódott a vállalati hitelállomány 2008. óta tartó csökkenése – mondta Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.
Erzsébet magasan vezeti a TOP-listát
A 2013-as cafeteria toplistát az egy évvel ezelőtt bevezetett Étkezési Erzsébet-utalvány és a SZÉP Kártya különböző alszámlái vezetik a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. kutatása szerint. A munkáltatók többsége a dolgozók étkezését, pihenését, egészségmegőrzését és rekreációját támogatja a béren kívüli juttatásokkal.
2013-as adójogszabály változások
Szakember legyen a talpán, aki követni tudja az adózási szabályok folyamatos változását. Márpedig újdonságokból akad bőven; az újév is hozott jó néhány változást, amelyeket minden vállalkozásnak alkalmaznia kell gazdasági elszámolásában. Az adózási szabályok pontatlan, vagy téves alkalmazása negatív adóhatósági szankcióval járhat adóhatósági ellenőrzéskor. Ennek elkerülésében próbál segíteni Sibinger Márta, a Saldo Zrt. Tanácsadó igazgatója.
A védjegy tényleges használata nélkül elvész az oltalom
Háttérbe szorultak a nemzeti védjegyek a közösségi szintű bejelentésekkel szemben, az uniós piacon több fontos részletet is érdemes szem előtt tartani.
Visszafogott emelkedésre számíthatunk ma
A tegnapi „ünnepi” hangulat után ma visszatérnek a tőzsdék a rendes kerékvágásba. A zárást kivéve a magyar piacon is egész nap kivárós kereskedés volt. Zárás előtt nem sokkal még alacsony forgalom és csökkenés volt látható, de a legvégén megjött a vételi kedv, és jelentőset emelt a záróárakon.
Idén felhősödés várható a kkv szektorban
Hiába költséghatékony, helyfüggetlen és folyamatosan támogatott informatikai megoldások az úgynevezett felhő-alapú szolgáltatások, a magyar kis- és középvállalkozások töredéke él csak velük - derül ki az eNET-Telekom legfrissebb, kkv-k körében végzett felméréséből.
Vállalkozók figyelem! Fontos határidő február elsején!
A gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint a cégtörvény módosítása miatt a legtöbb cég esetében kötelező cégmódosítást kell lefolytatni. Aki elhalasztja a határidőt, akár 900 ezres bírságot is kaphat, a legrosszabb esetben a cég is törlésre kerülhet!
Kiéleződhet a harc a tehetséges munkaerőért
Minden korábbinál fontosabbá válik a cégek személyisége, a digitalizálás a HR munka összes területén megjelenik, a tehetséges munkavállalókért vívott harc még élesebb lesz és elkerülhetetlenné válik a megváltozott munkaképességűek munkába állását gátló mentális akadályok lebontása.
Közvetlen pénzátutalás mobiltelefonok között
A hétfőn Münchenben megnyíló Digital-Life-Design konferencián René Schuster, a spanyol Telefónica német leányvállalata az O2 vezérigazgatója új, mobiltelefonok közötti közvetlen pénzátutalást bonyolító funkciót mutat be.
Díjazzák az újdonságokat!
Az Üzletfejlesztési Díj célja a figyelmet ráirányítani a leginnovatívabb vállalkozásokra, minden cég számára lehetővé tenni a tanulást és versenyképességének növelését, objektív visszajelzést adni, illetve szerepet vállalni a közösségépítésben.