Gazdaság


A CÉH szövetségei 

Az összehangolt csapatmunka, az emberi tényező fontosságát nemcsak a sportban, hanem a vállalkozásban, a cégépítésben is elsődleges fontosságúnak tartja a volt kosárlabdás, majd kosárlabdaedző építőmérnök, Tóth Attila, aki már akkor vállalkozott, amikor még nem igazán volt piacgazdaság Magyarországon

Ezüstérmes a Microsoft Magyarország Kft 

Rangsorolták egy felmérés eredményeként a cégeket, aszerint rangsorolva őket, hogy melyek minősülnek a legjobb munkahelynek. Több magyar cég is előkelő helyen végzett a nemzetközi összemérésben.

Drágulási győztes: Budapest 

Összehasonlítva Közép-Kelet-Európa három fővárosát, kitűnik, hogy a legdrágább Varsó, ahol a legmasabb bérleti díjak elérik az évi 338 eurót négyzetméterenként, Prága a legolcsóbb, ahol hasonló kategóriáért 270 eurót kell fizetni évente, melyet Budapest előz meg évi 286 euróval. A magyar fővárosban evesebb új épületet adnak át 2004-ben, ezek legtöbbjét már az elkészülés előtt kivették.

Kiosztották a 2003. évi Magyar Innovációs Nagydíjat 

Az évente egyszer kiadott Magyar Innovációs Nagydíjat az a Magyarországon bejegyzett társaság vagy egyéni vállalkozó kapja, amely (aki) a díjátadást megelőző évben nagy, illetve a legnagyobb jelentőségű innovációt valósította meg, és ennek révén kiemelkedő hasznot ért el. A Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriuma első ízben 1993. januárjában hirdette meg az Innovációs Nagydíj Pályázatot.
Leszálló ágon a személyi kölcsön

Leszálló ágon a személyi kölcsön 

Minden tizedik magyar felnőtt hitelt törleszt, azaz ugyanannyian, mint hat évvel ezelőtt. Azonban míg korábban a személyi kölcsön dominált, addig a lakosság most inkább lakásra és autóra vesz fel hitelt, és többen használják ki folyószámlájuk hitelkeretét is - állapítja meg a GfK Piackutató Intézet.

Rekord késztermékkészlet növekedés 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 48,0. Az indexsorok szezonális kiigazítása után a februári index értékét (47,8) márciusban 0,2 százalékponttal kisebb csökkenés követi. Az év első hónapjára még jellemző enyhe növekedést (50,2) az elmúlt két hónapban csökkenés követte a később jelentkező szezonális hatás eredményeként.

Wienerberger: az idei építési engedélyek száma 22 százalékkal nőtt 

A téglaipar jeles vállalata szerint nem kell tartani az építési piac szűkülésétől, a tavalyi lakásépítési boom pedig jelentős eladási és jövedelemnövekményt eredményezett a vállalatnak. Az idén elkezdődő, illetve folytatódó beruházásokkal piacvezető szerepét erősítheti a Wienerberger Téglaipari Rt.

Lakáshitel-kamatverseny: előnyben az Erste és Postabank 

Továbbra sem változtatja meg a fontosabb lakáshitelek kamatait az Erste Bank és a Postabank, csak az egy éves kamatperiódusra folyósított támogatott hitelek esetében kell áprilistól többet fizetni.

Ismételt MKB I. Kötvény kibocsátás 

Az pozitív eredményeinek és az ügyfélérdeklődésnek köszönhetően a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. az MKB I. Kötvény ismételt kibocsátásáról döntött.

Az IKB Leasing beszáll az önerőbe 

Vállalkozások használhatják ki az IKB Leasing Hungária 20 millió euró összegű hitelkeretét, melyet a társaság az SME Finance Facility keretében a CEB/KfW-től kapott.

Tiltakozó kamara az áfa-visszaigénylési tilalom miatt 

A telefonhasználatra jutó áfára teljes körű visszaigénylési tilalma ellen tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A Piac & Profithoz eljuttatott közleményből kitűnik, a kormányzati intézkedés 17 milliárd forinttal szűkítené a gazdaság erőforrásait.

Kitüntették a BB vezérét 

Magyar Gazdaságért Díjjal tűntette ki Dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter Richard Pelly-t, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatóját.

A háztartások lakásfenntartási kiadásai 1996-2002 

A lakásfenntartás a magyar háztartások kiadásai között az élelmiszer után a második legnagyobb, az összes személyes célú kiadás majdnem ötödét kitevő tétel. Az élelmiszerhez hasonlóan a különböző jövedelmi szinteken élők lakásfenntartási költségei közötti különbségek is viszonylag alacsonyak, köszönhetően a fogyasztás alapvető szükségletet kielégítő jellegének.

Több lesz az adóadminisztráció 

A közösségen belüli termékbeszerzésekre is érvényesül majd az önbevallás rendszere, így az üzleti célú vásárlások utáni áfát már nem szükséges ténylegesen megfizetni, mivel ugyanabban a bevallásban szerepeltethető levonható adóként is. A PricewaterhouseCoopers azonban jelzi, az adminisztrációs kötelmek száma nőni fog.

Az innovációs járulék 

2004. január 1-jétől új kötelezettség, az innovációs járulékfizetés terheli a gazdasági társaságokat, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény (a továbbiakban: ATV) alapján.

LLP: csúcson a magyar leány 

Az üzleti és pénzügyi szoftvermegoldások forgalmazójaként ismert London Logic Csoport (LLP) 2003-as árbevétele elérte a 6,6 millió eurót, a hét közép- kelet európai országban jelen levő multi budapesti leányvállalata mutatta fel a legnagyobb forgalmat: 2,4 millió eurót.

Kiszámíthatatlan az új lakások piaca 

A tavalyi, több hullámban előrehozott lakossági vásárlások után bizton számítani lehetett arra, hogy az új lakások iránti kereslet idén csökkenni fog. Abban azonban szinte teljes körű a bizonytalanság, hogy mikortól kap újból lendületet a piac.

Februárban csökkentek az ipari termelői árak 

2004 februárjában az ipari termelői árak 0,2%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest. Az árváltozás a belföldi értékesítési árak 0,6%-os növekedésének és a forintban mért exportértékesítések árszintjének közel 1%-os mérséklődésének eredőjeként alakult ki - tette közzé a KSH.

Webszerkesztők figyelmébe! 

A www.piacesprofit.hu pályázatot hirdet on-line gazdasági újságjánál webszerkesztői állás betöltésére. Várjuk azokat a fiatalokat, akik rendelkeznek már webszerkesztői vagy napilapos újságírói gyakorlattal, jól beszélnek angolul és/vagy németül, és az üzleti szféra sem áll távol az érdeklődési körüktől. Gazdasági főiskolai vagy egyetemi végzettség nem feltétel, de előny!

A megtakarítási hajlandóság a fejlett gazdaságokban is csökken 

A gazdaság növekedését viszonylag stabilnak – 3-3,5 százalékosnak – könyveli el a lakosság, s egyebek között az ebből fakadó kiszámíthatóság miatt kezdte el csökkenteni megtakarításait. De ez nem magyar sajátosság, hasonlóan történik máshol is a világban. Ausztráliában mínusz 2 százalékkal számoltak.

Élénk gazdasági növekedés 

Az év első hónapját élénk gazdasági növekedés jellemezte. Az ipari termelés 7,2%-kal, az építőipari 11%-kal, az export 18%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a KSH.

Áprilisi adónaptár 

Ne tévessze meg, hogy az adózással kapcsolatos teendők zöme, ugyanaz, mint tavaly. VAnnak kivételek, és az ismétlés sem árthat!

Határhidak fából, acélból 

Nemzetközi és helyi közlekedési „nagyhét” zárult március 26-án: a kormányfő Brüsszelben tárgyalt az észak-déli autópályáról, a gazdasági miniszter a szlovák miniszterelnök-helyettessel hídépítési programról döntött, s mindeközben átadták rendeltetésének az egyik legforgalmasabb vasútvonal felújított szakaszát.

Kockázati elem az olaj árának emelkedése 

A kiadáscsökkentő intézkedésekkel 2004-ben sikerül 5 százalék alá szorítani a deficitet, év közben azonban – a májustól változó import áfa elszámolások miatt – jelentősebb egyensúlyromlást mutathat az egyenleg – került ki a Ecostat hírleveléből. A fő inflációs kockázati elemet az olaj árának emelkedésében látja a gazdaságelemző cég.

Indul Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása 

Az óbudai Zsigmond tértől Csepelre vezet majd az a csőrendszer, amely Észak-Buda összes szennyvizét a 4-5 év alatt megépülő központi szennyvíztisztító telepre szállítja. A több mint 100 milliárd forintértékű beruházás Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi projektje. De a természet közbe szólt, a geológiai viszonyok nem teszik lehetővé, hogy a Csepelen keletkező szennyvizet is ide szállítsák, ezért azt ugyancsak a Duna alatt Érdre szivattyúzzák majd át. Mindeközben privatizálják és fejlesztik a csepeli kikötőt, kialakítják a Városliget XXI. századi megfelelőjét, teletűzdelik a szigetcsücsköt toronyházakkal.

1 százalék cserearány-romlás 

2004 januárjában a kivitel volumene 18%-kal, a behozatalé 12%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az exportárindex mintegy 3, az importindex közel 5%-os forintárszint-növekedést mutat, ezáltal a kül­ke­res­kedelmi forgalom kismértékű, 1% körüli cserearányromlás mellett bo­­nyolódott le.

Egy százalék kamatcsökkentés =14-15 milliárdos vállalati jövedelemtöbblet 

Szavazatvásárlási szünet, amerikai és európai konjunktúra következik, kidolgozható a hosszú távú gazdaságpolitika, előkészíthető, elindítható a nagy elosztó rendszerek reformja. A kamara elégedett azzal, hogy a kormány takarékossági intézkedései csak a költségvetés kiadási oldalát érintették, bár fájlalja, hogy elodázódnak állami beruházások.

Repülőtér tervek az üzleti szférának 

Pénzzel is hajlandó támogatni a gazdasági tárca a hazai kereskedelmi légiforgalom fejlesztését: számos honi település határában záros határidőn belül landolhatnak az üzleti élet szereplői, illetve a turisták. Több helyen az infrastruktúrát úgy is értik, hogy logisztikai és ipari parki beruházásokkal egészítik ki a légi kikötőket.

KRESZ-változás áprilistól és májustól 

Az építő és tüzelőanyagot szállító tehergépkocsik is behajthatnak a lakó-pihenő övezetekbe, a triciklik – ha nem áruszállításra használatosak – pedig mehetnek gyorsabban is a 40 km/óra sebességnél. Az új KRESZ szabályok a buszsáv használatára is feljogosítják a betegszállítókat, a megkülönböztető jelzés nélkül haladó mentőket, tűzoltókat.

6 százalékos a munkanélküliség 

A 2003. decembertől 2004. februárig terjedő időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 901 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 6,0% volt - tette közzé a KSH.

Világszerte csökkennek a vállalati nyereségadók 

Továbbra is a csökkentés maradt a meghatározó tendencia a társasági adózásban világszerte – derül ki a KPMG 69 országban végzett éves felméréséből. Miközben több uniós tagállam is mérsékelte a vállalati nyereségadót, a legnagyobb mértékben a csatlakozás előtt álló Lengyelország és Szlovákia csökkentette a társasági adót. Magyarország Írország után a második legalacsonyabb adószintet tudhatja magáénak a fejlett államok között, a szakértők szerint azonban ez nem javít reálisan az ország versenyképességén.

Több papírmunkára kötelezi az EU a cégeket 

Az adminisztráció növekedését ellensúlyozza majd, hogy megszűnnek az áruszállítással járó határellenőrzések. Az európai uniós csatlakozás a vállalkozások nagy részének jelentős mértékben megnöveli a papírmunkáját, hiszen negyedévenként esedékes lesz összesítő nyilatkozatot készíteni. Másként adóznak majd a csomagküldő szolgálatok is, akkor mindenképpen, ha 35 ezer eurót meghaladó értékben adnak el termékeket két hónap leforgása alatt.

Májustól csökkenhet a teljes hiteldíj 

Az uniós csatlakozásunk után már engedély sem kell ahhoz, hogy új pénzügyi közvetítők lépjenek be a magyar piacra. Teszik is ezt azért, mert a hitelezési jövedelemből részesedni akarnak. Ehhez azonban kedvezőbb ajánlatokat kell tenniük a piacon ma is tevékenykedő pénzügyi vállalkozásokénál. Várható az is, hogy a nyugat-európai autógyártók maguk nyitnak kereskedelmi telepek Magyarországon, s elhozzák magukkal a finanszírozó szervezeteiket is.

12,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés 

Az építőipari termelés volumene 2004 januárjában kiigazítatlan adatok szerint 11,4%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 12,9%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés januárban az előző havinál 1,7%-kal magasabb volt.

Futóműgyártás Oroszországban 

Oroszországi piaci jelenlétének erősítésére készül a győri Rába Rt. Partneréül a RusPromAvto Holdingot választotta, s tervezik a futóművek helyi közös gyártásának elindítását.

A jegybanki alapkamat 12,25 százalékra mérséklődött 

A múlt év novemberében 12,5 százalékra emelt jegybanki alapkamatot 12,25 százalékra mérsékelte március 22-én a Monetáris Tanács. A gazdaság élénkülésével magyarázott döntést igen sokan várták, már csak azért is, mert az utóbbi egy-két hónapban tartósnak bizonyuló tendenciákat lehetett tapasztalni, a külföldi befektetők bizalma pedig fokozatosan helyreáll.

Szálloda-felmérés: eltérő árak ugyanazért a hotelszobáért 

A szállodák más-más árakon kínálják szobáikat a különböző értékesítési csatornákon, a kevésbé fejlett piacokon – így Magyarországon és Csehországban is – kisebb az eltérés.

Meddig maradhatnak a gigantikus hozamok? Aki most államkötvényt vesz, csak nyerhet 

Az állampapírpiacot felbolydító tavaly év végi forintválság elülni látszik, azonban az irreálisan magas kamatok, illetve hozamok megmaradtak. Kérdés, hogy ez az állapot fennmaradhat-e tartósan, vagy belátható időn belül visszatér a racionalitás a piacra.

Boom az internetes bankolásban 

A lakossági netbanki ügyfelek száma 41 százalékkal, a vállalati ügyfeleké pedig 74 százalékkal nőtt egy év alatt, derül ki a GKI, a Westel és a Sun Microsystems közös hazai felméréséből.

Sivatagi biznisz: az adatbázisokban történő részvétel kevés 

Nemegyszer heroikus küzdelmet kíván az üzletemberektől az iraki üzlet. S bár a külügyi és a gazdasági tárca a magyar vállalati közreműködők érdekében (is) hozta létre tavaly tavasszal az iraki újjáépítési irodát, túlságosan sok siker eddig nem övezte a kezdeményezéseket. Ám vannak lehetőségek, annak ellenére, hogy a projektcsomagok nagyobbrészt amerikai irányítás alatt vannak, s a magyar cégek még nem jutottak be a bűvös körbe.

Jó tendenciák sok talánnal 

Az olajár magas szintjét vélelmezi a Kopint-Datorg Rt. előrejelzése, 27,5 dolláros (Brent) éves átlaggal számolnak. Az OPEC március végi kitermelési kvótákról szóló döntésétől sok függ természetesen, de az sem lehetetlen, hogy 30 dollár felett marad tartósan az ár, ami – az autósok kedélyállapotának romlásán túl – az infláció alakulását is befolyásolja Magyarországon.

Érvényes a bélyegzője? 

A betéti társaságok és egyéni vállakozók bélyegzőinek nagy része nem alkalmas az új jogszabály feltételeinek. A személyi jövedelemadóról szóló 1995 évi CXVII. törvény 46. § (2) bekezdésének „b” pontja szerint a bt-k bélyegzőjén a cégjegyzékszámnak, az egyéni vállalkozóknak a vállakozási igazolvány számnak is szerepelnie kell.

Harmadával növelte exportját a magyar Henkel 

A magyar Henkel forgalma 2003-ban elérte az 56,8 milliárd forintot, ami éves szinten 13,5 százalékos bővülést jelent. Az árbevétel közel felét kitevő export 30 százalékkal, 25,2 milliárd forintra bővült.

Házi áramgyárak 183 millió eurós beruházással 

Szokatlanul nagy összegű beruházás indult el Magyarországon, egy német családi vállalkozás szabadalmaztatott eljárással készülő napelemeket, energiatárolókat gyár és fejleszt tovább a Bicske melletti leendő üzemében. A 183 millió eurós befektetéstől Csillag István gazdasági miniszter azt nem várja, hogy a honi felső tízezren kívül mások is vásárlói lesznek a „házi áramgyárnak”, de azt igen, hogy a német vállalkozás jól hasznosítja a szakképzett munkaerő és a jó közlekedési viszonyok előnyeit.

Likviditásmenedzselés állami segédlettel 

Az idén egymilliárd forint kamattámogatást állított Lánchíd Faktoring Programja mögé az állam. A cégek likviditási problémáinak orvoslásához, forgóeszköz-finanszírozási lehetőségeik bővítéséhez alkalmazható módszer előmozdította a kisebb vállalkozások beszállítói pozícióinak javítását. A megint növekvő tendenciájú körbetartozás feszültségeit is tompíthatták azon cégek, amelyeknek a követeléseit, vagy azok egy részét ebben a konstrukcióban megelőlegezték.

Elemzők az euró bevezetéséről: 2009-2010 

A Reuters által megkérdezett elemzők a 2008-as dátumhoz képest egy-két éves csúszást tartanak reálisnak az euró magyarországi bevezetésére vonatkozóan, mert a következő két évben az államháztartási hiány és az infláció jelentősen meghaladhatja a célzott szinteket.

Richter Rt.: önkéntes árstop 

A Richter Rt. nem drágítja vény nélkül kapható patikaszereit, bár joga lenne hozzá. Az önmérséklet gyakorlására akkor kerül sor, amikor az egészségügyi kormányzat árbefagyaszó politikáját hirdetett meg.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo