Friss cikkeink


650 milliárd forint területfejlesztési forrás lesz elérhető

650 milliárd forint területfejlesztési forrás lesz elérhető 

A következő hetekben 650 milliárd forint területfejlesztési forrást nyit meg a kormányzat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális programokért felelős helyettes államtitkára. Várhatóan még a héten véglegesítik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) régiókra vonatkozó éves fejlesztési kereteit.
Ilyen lesz az új húszezres

Ilyen lesz az új húszezres 

A Magyar Nemzeti Bank 2015. december 14-től megújított húszezer forintos bankjegyeket hoz forgalomba. A jelenlegi húszezer forintos bankjegyek 2016 végéig használhatók a készpénzforgalomban, bevonásuk pontos időpontjáról az MNB később ad tájékoztatást.
Már csak 5 napja van az astrásoknak a váltásra

Már csak 5 napja van az astrásoknak a váltásra 

Gőzerővel folyik a csődbe ment ASTRA Biztosító ügyfeleinek átszerződtetése más biztosítókhoz. z ügyfeleknek szeptember 30-ig kell dönteniük arról, hogy élnek-e az ASTRA által felajánlott lehetőséggel. Eközben a biztosító már közel 4 milliárd forinttal adós ügyfeleinek.
Jól fut a Nike

Jól fut a Nike 

Jó lett a Nike eredménye. A várt 1,19 dolláros egy részvényre jutó profit helyett 1,34 dollárt láthattunk a kimutatás legeslegalján, mivel nagyon jók lettek a kínai értékesítések (+30%)!
Nyolchavi bér kártérítésként: átírják a Munka Törvénykönyvét

Nyolchavi bér kártérítésként: átírják a Munka Törvénykönyvét 

Várhatóan november végére kerül a parlament elé a munka törvénykönyvének (Mt) módosítása. Munkavállalói és munkáltatói oldalról is tettek javaslatokat, amelyek beépülhetnek a jogszabályba. Változhatnak az állami cégekre, a kollektív szerződésekre, illetve a munkavállaló kárfelelősségére vonatkozó előírások is.
Így nem lépnek le az alkalmazottak

Így nem lépnek le az alkalmazottak 

Válassz okosan, motiváld hatékonyan, válj el szépen – nagyjából így foglalható össze, mitől tekinthetjük sikeresnek egy kolléga karrierjét a cégünknél. HR szakértő segít, mit tegyünk, hogy csökkenjen a fluktuáció.
Mire jó az e-mail lista a Facebook hirdetésnél?

Mire jó az e-mail lista a Facebook hirdetésnél? 

A kampányok során törekednünk kell rá, hogy több platformon érjük el az érdeklődőket. Ehhez ad kiváló segítséget a Facebook azzal, hogy a már meglévő adatbázisainkat feltölthetjük a hirdetési fiókunkba.
A jogban is a migránsokat keresik

A jogban is a migránsokat keresik 

Ahogy a közösségi média hírfolyamából, úgy a jogi adatbázisok keresési tendenciáiból is lehet következtetni a közéleti eseményekre. Az utóbbi hetek belpolitikai történései is leképezhetők a felhasználók új Jogtár-használati mintáin keresztül.
DiCaprio leszámolt a fosszilis energiával

DiCaprio leszámolt a fosszilis energiával 

Leonardo DiCaprio is azon befektetők között van, akik mintegy 17 ezer milliárd font értékben kivonják tőkéjüket a fosszilis energiahordozók piacáról.
"A korrupció mindig hiba a rendszerben"

"A korrupció mindig hiba a rendszerben" 

Nem igazán pozitív a kép a hazai vállalkozásokról és a vállalkozók lehetőségeiről egy friss kutatás szerint. Pedig a szabályok betartása nélkül hosszú távú, nemzetközi siker elképzelhetetlen – vélik a Prezi és a Ustream vezetői.

Társadalmi profit = üzleti profit? 

A Magyar Adományozói Fórum október 1-jén a Samsung Electronics Magyar Zrt. székházában tartja meg „Társadalmi profit = Üzleti profit?” című éves szakmai konferenciáját, amely a fiatalok foglalkoztatását segítő vállalati támogatási programok megoldásait és az ezekhez kapcsolódó tapasztalatokat, illetve a vállalati támogatások nem pénzbeli erőforrásainak felhasználási lehetőségeit állítja fókuszba.

Spórol és értéket is növel a szigetelés 

Megfelelő hőszigetelés nélkül nemcsak a fűtési vagy hűtési kiadások nőnek, de a fokozott hőveszteség korlátozhatja egy épület használhatóságát, és negatív hatást gyakorolhat az ott dolgozók, illetve élők egészségére is. Nem véletlen, hogy számos újonnan nyíló pályázat a hőtechnikai tulajdonságok fejlesztésére kínál majd forrást, de más pénzcsapok megnyílásának is alapfeltétele a tervezett épületek megfelelő energetikai teljesítménye.

Késhetnek a a források az intézményrendszer megbolygatása miatt  

Az MFB újonnan felállítandó 400 hitelpontjára bízná a 2014-2020-ig tartó hét éves ciklus 729,6 milliárd forint európai uniós gazdaságfejlesztési támogatáshoz kapcsolódó kkv hitelkeret elosztását a kormány. A VÁFISZ üdvözli, hogy koncepció született a kérdés kezelésére, ugyanakkor kételyeit fejezi ki a megvalósítás mikéntjével kapcsolatban.

Jót is tehet a környezetvédelemnek a VW botrány 

Bekeményít az Unió a Volkswagen kibocsátási botránya miatt - tehát végső soron még az is lehet, hogy a folyamatok felgyorsítása révén hosszabb távon jót tesz a környezetnek a most napvilágra került csalás.

Többeknek juthat lehetőség a törvényváltozás után 

Sok tekintetben könnyebbé válik a közbeszerzési eljárásokban való ajánlattétel, illetve részvételre jelentkezés 2015. november 1-től, így várhatóan jelentősen bővül a résztvevő gazdasági szereplők köre, és ennek következtében a verseny. A főbb változások érintik többek között az üzleti titok, a kizáró okok és alkalmassági követelmények, valamint azok igazolásának szabályozását. – foglalja össze a Szecskay Ügyvédi Iroda.

4 milliárdba fájt az elmúlt években a feketemunka 

Mintegy 4 milliárd forint bírságot szabtak ki szabálytalan foglalkoztatás miatt 2011 óta az adóhatóság revizorai és a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Uniós pénzek: nem akárkinek 

Szűkítésre kerül az elkövetkező időszakban az uniós források elosztása. Glattfelder Béla a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint elsősorban az olyan vállalkozások számíthatnak támogatásra, amelyek exportorientáltak és munkahelyeket teremtenek. Kiemelt szerepet élveznek a szabad vállalkozási zónák, a külföldi turistákat kiszolgáló létesítmények, illetve az autóipari, elektronikai gyártó cégek – hangzott el a Piac&Profit konferenciáján.

Idő kell az EKB-nak a lendület visszanyerésére 

Ha a dolgok mélyére nézünk, akkor azt látjuk, hogy a német megbízhatóság, kiszámíthatóság már régen a múlté, és ez transzformálódik át a cégekre, és épül be azok részvényeinek árába.

Kinek jó a határozott idejű munkaviszony? 

A határozott idejű munkaviszony elsősorban a munkáltató érdekeit szolgálja, ezért a jog fokozottan védi a munkavállalót, és számos rendelkezés korlátozza a határozott idejű munkaviszony „szabad” alakítását.

Készüljünk a pénzszerzésre! 

Lassan már egy éve az uniós pályázatokra várakozva élnek a hazai vállalkozók, de előbb-utóbb tényleg elindul a pályázati dömping. Ha pályázatokról van szó, nem tekinthetünk el az önerő-finanszírozás problémájától. Akinek nincs elég saját forrása, fel kell készülnie a banki finanszírozás bevonására. Erre általánosan két banki termék tűnik igen alkalmasnak: a Széchenyi Kártya, illetve a 2,5 százalékos MNB NHP. Mindkét területen vannak újdonságok, amelyekről fontos tudni az érintetteknek.

Kocsi helyett is szolgáltatást vásárolunk 

Komoly tartalékok vannak még a hazai flottalízingpiacon, mivel a lízingelt flotta komoly költségcsökkentő tényező lehet, de a fókusz az eszközről egyre inkább a szolgáltatásokra és az élményre helyeződik.

Bérelt lakással is elbánhat az időjárás 

Magyarországon a lakások több mint kétharmadának van biztosítása, de ez az arány hosszú távon javulhat, ami egyúttal növekedést hozhat a lakásbiztosítási piacon. Rövid távon azonban egyelőre stagnálás várható – közölte egy friss kutatásra hivatkozva a K&H biztosítója, amely az év első nyolc hónapjában 582 millió forintot fizetett ki lakásbiztosításokra, az átlagos kárösszeg pedig 43 600 forintot tett ki. A társaság szerint a bérelt lakásban élő fiataloknak is érdemes biztosítást kötniük.

Már most kellett a vésztartalék az arktiszi génbankból 

Először kértek ki magvakat a norvég Spitzbergák föld alatti vésztárolójából, mert a szíriai polgárháború miatt károkat szenvedett a közel-keleti magbank – jelentette be a norvég tárolót üzemeltető Global Crop Diversity Trust.

Kihívások a külgazdaságban 

Külgazdasági kihívások címmel szervez szakmai rendezvényt a Joint Venture Szövetség (JVSZ). A brunch keretében szakértők járják körül az aktuális témákat.

„Próbáljuk megoldani mások problémáit” 

A fogyatékkal élők társadalmi integrációjával foglalkozik Szabó Zoltán József és Szabó Alexa, az Értéksziget webáruház alapítói. Tudják, miről beszélnek, maguk is érintettek. Vállalkozásuk nemcsak a családnak nyújt megélhetést, másoknak is segít.

Mi a gond a mérnökökkel? 

Jelenleg is 4 ezer nyitott mérnöki pozíció van az országban, amelyek betöltésével a termelés milliárdokkal növekedhetne. A munkaadók sokszor mégis irreális elvárásokat támasztanak, míg a végzős mérnökhallgatók sok esetben nyelvtudással sem rendelkeznek – közölte az EJMSZ.

A vasárnapi vásárlók harmada teljesen eltűnt 

A plázákat érintette legsúlyosabban a vasárnapi zárva tartás. Vagy be kellett zárniuk, vagy csak a mozi miatt tartanak nyitva – félházzal. Aki nyitva tart, az a mozi mellett csak a vendéglátósok miatt teszi, a vasárnapi vásárlók harmada pedig eltűnt a házakból – derül ki a Népszabadság körkérdéséből.

Tények és tévhitek a Növekedési Hitelprogramról 

A válság kitörése óta az NHP jelenti az első reális lehetőséget a kisvállalkozásoknak arra, hogy kitörhessenek a szűkös anyagi lehetőségeikből. Azonban még mindig, két évvel az indulás után sok kérdés és tévhit kering a programmal kapcsolatban. Szakértőnk írása segítségével megválaszolunk néhányat!

Hogyan éljünk a növekedési adóhitellel? 

A 2016-tól igénybe vehető növekedési adóhitel első pillantásra nagyszerű lehetőségnek tűnik a beruházást tervező vállalkozásoknak, csakhogy szigorú feltételeknek kell megfelelniük, ha élni szeretnének a lehetőséggel. Ezeket mutatjuk be.

Még egy hétig igényelhetjük vissza a külföldi áfát 

Még mindig ritkán igénylik vissza a más EU-országi tartózkodással kapcsolatos számlák áfáját a magyar cégek, inkább bruttó költséget könyvelnek, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A magyar cégeket leginkább az tartja vissza, hogy a visszaigénylés folyamatát drágának és bonyolultnak tartják, nincsenek tisztában azzal, hogy a belföldön letelepedett adóalany a magyar adóhatósághoz egyszerűen, elektronikusan benyújtott kérelem segítségével, díjmentesen igényelheti vissza ezt az áfát.

Nem szabad kihagyni a bankkártyás fizetést 

Szinte sehol sincs akkora zűrzavar a fejekben, mint az online fizetési lehetőségek területén, és azon belül konkrétan a bankkártyás fizetésnél. Ezért szakértő partnerünk cikkében igyekszik bemutatni a bankkártyás fizetés előnyeit egy webshop esetén.

38 milliárd a fiatal gazdáknak 

Több mint háromezer fiatal gazda összesen 38 milliárd forint támogatást nyert el induló gazdaságának fejlesztéséhez a Fiatal gazda programban ötödik alkalommal kiírt pályázat keretében.

Nincs csatorna? Nincs CSOK 

Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) igénylésének - egyebek mellett így módosította a kormány a lakásfinanszírozási rendeletét, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Nincs pénze? Akkor legyen jófej! 

Most amikor a magyar cégek jelentős része küzd szakemberhiánnyal, különösen fontos, hogy megtartsuk azokat a munkavállalókat, akik már bizonyítottak. Megmutatjuk, hogy mik azok a dolgok, amelyeket a felmérések szerint a legtöbbre értékelnek a dolgozók.

Van élet az onlineon túl - megmutatjuk, hol 

Lassan annyira népszerű lesz a digitális világ, hogy a ló túloldalára esünk és azt hisszük, a valamire való hirdetés csak online lehet. Pedig a fizikai világ bőven tartogat még lehetőségeket a kkv-knak is.

Ész nélkül hirdetni a Facebook-on is csak pénzkidobás 

Sokan tapasztalták már azt a jelenséget, hogy az első hirdetések elindítása után, hosszú távon csökken a céges profiljuk látogatóinak aktivitása, mivel ahogy abbahagyják a hirdetést, a posztok elérése a töredékére csökken. Szakértőnk ennek a jelenségnek ered a nyomába.

Magyar vállalatokat is érint az új nemzetközi szabályozás 

A nemzetközi vállalatóriások adóoptimalizálása régóta fontos kérdés a fejlett és fejlődő országok adóhatóságainak, amelyeknek azonban a közelmúltig korlátozott eszközeik voltak az adózási szempontok alapján felállított nemzetközi struktúrák feltárására. A közelmúltban azonban az OECD állt a nemzetközi kezdeményezés élére, amelynek egyik legfontosabb célja az adóhatóságok számára olyan eszközök biztosítása, amelyek a transzparencia növelésével lehetővé teszik a kizárólag adózási célokat szolgáló struktúrák azonosítását és a ténylegesen indokolt adófizetési kötelezettség meghatározását. Hogyan érinti ez a világban és Magyarországon működő cégeket a gyakorlatban?

Talán van remény a jávai orrszarvúnak 

Ma van az orrszarvúk világnapja. Az orvvadászat, az élőhely pusztulás, az éghajlatváltozás és a feketekereskedelem miatt fokozott veszélyeknek kitett rinocérosznak jelenleg már csupán néhány faja él Afrikában és Ázsiában. Közülük a kritikusan veszélyeztetett jávai orrszarvúról nemrégiben biztató híreket kapott a WWF. Az indonéziai Ujung Kulon Nemzeti Park kameracsapdái három borjút rögzítettek három különböző térségben 2015 áprilisa és júliusa között.

Mikor használhatjuk a szomszéd telkét? 

Előfordul, hogy egy telek birtokosának a szomszédos telket átjárás céljából vagy más célból használnia kell. Természetesen a jogszabályok nem engedik, hogy a szomszéd telkét szabadon, bármely célra igénybe vegyük, hacsak ő maga hozzá nem járul ehhez. Azonban vannak esetek, amikor jogszabály biztosítja a szomszéd telek használatát. Milyen esetekben és hogyan? Szakértőnk segít!

Nagyon megy a turizmus, de meddig? 

A nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül Magyarországon regisztrálták a második legnagyobb növekedést a külföldi turisták számában 2015 első felében. A nyári szezon valószínűleg rekordot döntött az ágazatban – kérdés meddig marad így.

Így írták át a közbeszerzési törvényt 

A közbeszerzési törvény módosításáról döntött az Országgyűlés. Az új jogszabály rövidebb eljárási határidőket és új értékelési szempontokat fogalmaz meg, amivel a politikusok szerint teljesen új alapokra helyezik a közbeszerzés szabályait, növelve az átláthatóságot és a versenyt.

Kinek éri meg a korlátlan fogyasztás? 

Korlátlan fogyasztási lehetőséggel csábítják vendégeiket az all you can eat éttermek. A rendszer lényege, hogy egy fix ár befizetése után ki-ki annyit fogyaszt az ételekből, amennyit csak szeretne. A kérdés, hogyan éri meg a tulajdonosoknak.

Hárommillió autósnak kellene otthon maradnia 

Minden év szeptember 22-e az európai autómentes nap. Magyarországon – a 2014-es adatok alapján - 3 millió 107 ezer autó tulajdonosa lehetne környezettudatos, ha nem ülne kocsiba ezen a napon.

Itt a lista: ezek a legnépszerűbb ipari OKJ-s képzések 

A Perfekt Zrt. 2015 első féléves adatai alapján összeállította a legnépszerűbb ipari OKJ-s szakképzések toplistáját. Az adatok alapján az ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő, valamint a targoncavezető képzésekre jelentkeztek a legtöbben.

Húzóterményünknek árt leginkább a klímaváltozás 

A magyar mezőgazdaság húzótermékét, a kukoricát érinti legérzékenyebben a klímaváltozás szakértők szerint. A gazdáknak változtatniuk kell a termelés módján, ha nem akarnak a vesztesek közé kerülni.

Forintosították az autóhiteleket 

Az Országgyűlés döntött a devizában felvett autóhitelek forintosításáról, amit az augusztus 19-i árfolyamon hajtanak végre. A hitelösszegeket a svájci franknál 287,20 forintos, az eurónál pedig 309,20 forintos árfolyamon rögzítik a bankok a 2015. december 1-jei fordulónappal.

Új világ jön holnaptól 

Ma van az MNB ülése, ahol nem várható változást az alapkamatban (1,35 százalék), holnaptól pedig új világ jön. A 2 hetes betét helyett a 3 hónapos betét lesz a fő instrumentum a központi banknál, miközben az ÁKK szűkíti a 3 és 12 hónapos diszkontkincstárjegyek kibocsátását.

Amire az induló vállalkozásoknak nagyon kell figyelni 

Az immateriális javak és tárgyi eszközök leltárát a számviteli politikában rögzített időszakonként, legalább 3 évente kell elvégeznie a vállalkozásoknak, de az induló vállalkozásoknál már a kezdő beruházások után mindenképpen szükség van az eszközök leltározására.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A dm egyéni példákkal inspirál másokat is önkéntes cselekvésre

A dm egyéni példákkal inspirál másokat is önkéntes cselekvésre 

A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

Költségkímélés

Egymásra licitálnak a bankok: ajándékpénzzel vadásznak a vállalkozókra

Egymásra licitálnak a bankok: ajándékpénzzel vadásznak a vállalkozókra 

Egyre több kedvezményt – köztük díjmentes számlavezetést – kínálnak az induló vállalkozásoknak szóló számlacsomagoknál a pénzintézetek.

Pénzszerzés

Pogátsa Zoltán: Egy elamortizálódott országot hagyott maga után a Fidesz

Pogátsa Zoltán: Egy elamortizálódott országot hagyott maga után a Fidesz 

A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. 

Adózás

Több százezren nem fizettek még a NAV-nak

Több százezren nem fizettek még a NAV-nak  

Több mint 3,5 millió autóstól várta az adóhatóság a gépjárműadó befizetését az államkasszába.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo