Így lett sikeres az Apple vagy az Ikea

Vajon mi a közös az Apple alapítójában Steve Jobsban és a Tesla megálmodójában, Elon Muskban? Hogyan lehetett az, hogy Walt Disney, már az első miki egér rajzfilm sikere után egész szórakoztató iparágban gondolkozott? „Ők az úgynevezett erős jövőképpel rendelkező vezetők, akik másként néznek a világra. A sikeres vezetés azonban nem csak néhány kiválasztott kiváltsága, igenis tanulható” - mondja Aaron K. Olson, az Aon Global Talent Management vezetője, a Northwestern Egyetem tanszékvezetője, aki a napokban Budapesten mutatta be “Leading with Strategic Thinking” – (Stratégiai gondolkodással vezetni) című könyvét.

Olson és szerzőtársa B. Keith Simerson húsz év vezetői tanácsadás és kilenc országból érkező, több mint háromszáz cégvezetővel készített interjú alapján alakította ki az eredményes vezetés jellemzőit. A sikeres vezetők négy típusát vázolják fel.

1.A jövőképpel rendelkező vezetők

Aaron K. Olson négy típusra osztja a sikeres vezetőket. Az első, amilyen Jobs, Musk és Disney mellett a showkirálynő Oprah Winfrey is: a jövőképpel rendelkező (vízionárius) vezetők. Róluk leginkább azt mondják a munkatársaik, hogy olyanok, mintha látnák a jövőt és megéreznék a változásokat. Ezek a vezetők folyamatosan nézik a trendeket és jó megfigyelők. „Az Ikea sikerét is egy ilyen apró észrevétel hozta meg – mondja Olson. A vezetők azt látták, hogy több dolgozójuk leszereli az asztal lábát, hogy az beférjen a vásárlók autójába. Muszáj az asztalokat a lábakkal összeszerelve árulnunk? – kérdezték maguktól. Nem – jött a válasz azonnal és előálltak a lapra szerelt bútorelemeket tartalmazó, lapos dobozok árusításának ötletével. Ez a megfigyelés végül az Ikeát a világ vezető bútoráruházává emelte.”

Máshogyan kell irányítani egy kreatív csapatot és máshogyan azokat, akiknek útmutatásra van éppen szükségük
2. Irányító vezetők

Utasító vezetési stílussal juttatta a csúcsra és irányította húsz éven át a General Electric (GE) céget Jack Welch. Az irányító vezetőket úgy jellemzik munkatársaik, hogy magabiztosak és meghatározók. „Ez a régi típusú vezetés – mondja Olson, körülbelül olyan, mint amikor a csatamezőn utasítják a tisztek a katonákat. Ez ma már nem jellemző. Gyakran előfordul, hogy a cégvezetőknek különböző típusú csapatot kell létrehozniuk és ennek megfelelően kell változtatniuk a vezetési stílusukon. Máshogyan kell ugyanis irányítani egy kreatív csapatot és máshogyan azokat, akiknek útmutatásra van éppen szükségük. A vezetőnek folyamatosan alkalmazkodniuk kell ehhez az állandóan változó helyzethez.”

  A szerző tanácsa magyar kkv vezetőknek a videón

Elismerni a nem tudást – ez a siker kulcsa
Steven D'Souza, a madridi IE és a London Business School tanára a tudást nevezte a világ leggyorsabban elfogyó áruféleségének. Sokan megijednek akkor, amikor valami ismeretlennel találkoznak, márpedig a mai, gyakran változó körülmények között ez rendszeresen előfordul. Számos dologra soha nem is fogjuk tudni a választ.  Mit kezdjünk ezzel? Itt olvashat róla.
3. Támogató vezetők

A mások kibontakozását segítő vezetők azon dolgoznak, hogy munkatársaik megvalósíthassák az ötleteiket. Érzékelő és bátorító – ez a két szó illik a leginkább rájuk. „Sok ilyen vezető dolgozik a 3M cégnél, ahol a termékek állandó fejlesztése miatt nagy kreativitásra van szükség” – mondja Olson. Ezt a támogató vezetési típust formázta meg Robin Williams, amikor az 1989-ben készült Holt költők társasága c. amerikai filmben tanárként megpróbálja felkelteni a diákok érdeklődését az angol költészet iránt és arra bátorítja őket, hogy járjanak nyitott szemmel a világban és változtassák meg a dolgokat maguk körül. A legtöbb coach, mentor, tanár vagy edző is ezzel a vezetési stílussal dolgozik

4. Együttműködő vezetők

Az együttműködésen alapuló vezetői stílus legismertebb képviselője Nelson Mandela dél-afrikai köztársaság elnök volt. A faji megkülönböztetés ellen küzdő, évtizedekig fogságban ülő Mandela 1994-es megválasztása után ezzel a nyerő-nyerő helyzetre törekvő vezetési stílussal hozta egyensúlyba országát. Megnyerő és megbízható – így jellemzik őket, de az is igaz, hogy a tapasztalatok alapján ritka az ilyen cégvezető, aki a munkatársakkal mélyebb kapcsolatot épít ki, akinek az mások igazi megértése a fontos, közös érdeklődést keres velük és ha kell, képes megosztani az erejét is.

A legfontosabb, hogy a cég vezetője tudjon és akarjon változni
A vezetés tanulható

„Minden vezetőnek van valamilyen vezetési stílusa – folytatja Olson, de ezen lehet változtatni. Mi például az egyetemen és az Aonnál is arra törekszünk, hogy megismertessük a cégvezetőkkel ezt a négy vezetési stílust, hogy felismerjék és mindig a megfelelőt alkalmazzák az adott helyzettől függően.

A szerző szerint ahhoz, hogy a cégvezetők jól tudják alkalmazni ezeket a vezetési stílusokat és változást érjenek el, három dologra van szükségük: legyen jó önismeretük (enélkül hova is vezetnének?), figyeljenek a beosztottjaikra, vagyis hallgassák meg, hogy a munkatársak mit várnak el tőle, mint vezetőtől és annak megfelelően cselekedjenek úgy, hogy közben bevonják kollégáikat is a munkába. De ami ennél is fontosabb – mondja Olson, hogy a cég vezetője tudjon és akarjon változni.

Minden helyzetben igaz, hogy a vezetők legfontosabb képessége az alkalmazkodó képesség. Van olyan vezetői stílus, amelynek mentén jól tud működni egy vezető, de a helyzet változhat és kívánhat más vezetői stílust ahhoz, hogy egy vállalkozás ebben az új helyzetben is meg tudja őrizni sikerességét. Ilyenkor kérdés az, hogy a vezető képes –e tudatosan felismerni az igényeket, tanulni és változtatni a vezetői stílusán.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo