Friss cikkeink

Takarítórobot, napenergia: mi lesz a magyar otthonokban?
A magyarok körében kisebbségben vannak azok, akik az innovatív háztartási megoldások, többek között a napenergia-ellátás vagy akár a takarítórobotok elterjedését pár éven belül reálisnak látják - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A felmérés szerint a megkérdezettek 40 százaléka gondolja úgy, hogy a következő években mindennapos lehet a napenergia a magyar lakásokban, a távvezérelhető okos otthonok elterjedésére pedig rövidtávon csak a magyarok ötöde számít.

A betegségek és kártevők terjedését is segíti a globalizáció
Úszó veszélyforrás: kártevőkkel és betegségekkel fertőzöttek a teherszállító konténerek. Amíg egy olajszennyezést mindig kiemelt médiaérdeklődés kísér, közben a természeti „szennyezések” , amelyek komoly és főleg hosszú távú veszélyt jelentenek, nem részesülnek kellő figyelemben.

Egészségügy: saját zsebből töltjük be az űrt
Az összes hazai egészségügyi ráfordításon belül fokozatosan csökken a közfinanszírozás súlya, és belép helyére a magánköltés. Ezzel párhuzamosan bővül a magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtók száma és a számlásan kínált szolgáltatások köre. Egészségügyi reform nélkül azonban a fejlődés lassú.

A nőket a szín, a férfiakat a teljesítmény vonzza
A 25 év alatti női vezetők elsősorban a szín és a praktikusság alapján választanak autót, míg a fiatal férfiak számára a motor teljesítménye a legfőbb szempont, mivel ők státuszszimbólumként tekintenek az autójukra. Többek között ezek derülnek ki az AAA AUTO statisztikáiból. A társaság azt javasolja, hogy a kezdő vezetők legfeljebb 1,2 literes motorral rendelkező autót vásároljanak.

A pálmaolaj miatt irtjuk az „erdei embereket”
Augusztus 19-én van az orangutánok világnapja. Nevük maláj és indonéz bahasa nyelven is azt jelenti „erdei ember”. A csak Szumátrán és Borneón előforduló, kritikusan veszélyeztetett fajok élőhelyét az éghajlatváltozás mellett az erdőirtások és a főképpen pálmaolaj termelését szolgáló mezőgazdasági tevékenység veszélyezteti.

Nem keres sokat az olimpikonok többsége
Irdatlanul sok időt, költséget és a többi mellett pénzügyi fegyelmet igényel, hogy az ember eljusson arra a szintre, ahol olimpiai játékosként lehetőséget kap a világhírnévre. A részvételt azonban kevés sportoló tudja vagyonná konvertálni.

Tovább vastagodhat a boríték a hó elején
A bérek további növekedésére számítanak az elemzők, akik úgy látják, a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje. A versenyszférában és a közszférában egyaránt gyors tempóban emelkedtek a bruttó átlagkeresetek, a vállalkozások esetében 5, az államigazgatásban pedig 7,3 százalékos volt az éves növekedés.

A kényszer hajtja a cégfelvásárlásokat
A válság után újra fellendült a befektetési kedv, az akvizíciós étvágy, a trend pedig várhatóan folytatódik, hiszen sok likvid tőke halmozódott fel a vállalkozásoknál. Az M27 ABSOLVO az elmúlt 2 év M&A tranzakcióit vizsgáló elemzése szerint a régiónkban felvásárlók 56 százalékát teszik ki tőzsdén jegyzett vagy pénzügyi befektetői, magántőke-háttérrel rendelkező cégek, melyeket alapvetően a növekedési kényszer motivál. Ha organikusan ez nem megy, vagy nem elég gyorsan, akkor pedig vásárolnak.

Már hivatalos: gyerekkel és nővel könnyebb eladni
A fényképek sok szempontból forgatták fel teljes mértékben az életünket, de természetesen a marketingben is főszerepet kapnak! Segítünk, hogyan használjuk a képeket úgy, hogy megsokszorozzuk a hatásukat!

Fennakadásokat okozhat az adóbevallási hercehurca
Jelentősen bonyolódik a befektetési szolgáltatókat is érintő ellenőrzött tőkepiaci ügyletek adóbevallási procedúrája augusztus elsejétől, amely megfelelő informatikai háttér nélkül komoly fennakadásokhoz vezethet a szolgáltatóknál - hívta fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária adótanácsadó.
Bátrabban nyúltunk a SZÉP-kártyához
Idén július végéig több mint 10 százalékos növekedést mutat a SZÉP-kártya költések összege az előző év azonos időszakához képest, a kártyakibocsátók adatai szerint a nagyobb összegeket a nyári szezonban költik el a kártyabirtokosok, a legnépszerűbb a vendéglátás alszámla - derült ki a kártyakibocsátók adataiból.
Uniós pénzből indul az új kockázati tőkealap
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program eddig is megcímkézett 30 milliárd forintos forrásából állami kockázati tőkealapot hoz létre a kormány a tudás- és technológia intenzív vállalkozások finanszírozására, illetve a hazai innovációs ökoszisztéma fejlesztésére - derül ki a Magyar Közlöny egyik friss kormányhatározatából.
Csak nem tudja elengedni a KDNP a vasárnapi boltzárat
A kisebbik kormánypárt vezetője, Semjén Zsolt nemcsak visszahozná, de ki is terjesztené a vasárnapi boltzárat – derült ki egy napilapnak adott interjúból. A kormány az elmúlt napokban kezdte lebegtetni a kiskereskedelmi nyitva tartás újabb szabályozását – ami sokba kerülhet az országnak.
A tengerpartról is aláírhatók a szerződések
Érvényes, bizonyító erejű és elfogadott július 1-től az unió egész területén az elektronikus aláírás a hatályba lépő jogszabály-módosításoknak köszönhetően. A technológia fejlődésével pedig akár egy okostelefonon keresztül is hitelesíthetőek iratok vagy szerződések. Újabb lépést tettünk afelé, hogy a főnök elhagyhassa az irodát.
A szakemberhiány csak a kisebb gond
Három szempontból vettük górcső alá a magyar építőipar helyzetét. Egyrészt arra voltunk kíváncsiak, milyen állapotban van az a gazdasági környezet, ahonnan megrendelést remél az ágazat, másrészt mennyire segítik a növekedést tőke- és hiteloldalról a pénzintézetek. Illetve, ha ez a két feltétel adott a válság utáni fordulathoz, akkor vajon van-e elegendő munkaerő a tartós fellendüléshez?
Megváltoztak az adózói minősítés feltételei
Az adózás rendjéről szóló törvény idei legfontosabb újdonsága az adózói minősítés bevezetése volt: az adóhatóság megbízható, illetve kockázatos kategóriába sorolta az adózókat. A nyári adócsomagban ezeket a szabályokat pontosította.
Már most fullon van a Balaton
Bár az államalapításunk ünnepe ebben az évben nem hoz magával hosszú hétvégét, még így is rengetegen töltik wellnessezéssel, kikapcsolódással augusztus 20-át. A legtöbb kimozdulni vágyó ezúttal is a Balaton partjáról szeretné végignézni a tűzijátékot – derül ki a trivago.hu felméréséből.
Függőleges erdő? Az olaszoknak bejött
Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket Milánó zöld ikertornyai. A Bosco Verticale (vagyis: Függőleges Erdő) a terveknek megfelelően „működik”. A 110, illetve 76 méter magas tornyokra összesen egyhektárnyi erdőt telepítettek.
6 dolog, amit érdemes tudni az utazási szerződésről
Legtöbben a nyári szabadság alatt vesznek részt szervezett utazásokon, amelyek kapcsán utazási szerződést kötnek. Az utazási szerződés a szerződés egyik sajátos típusa, melyet egyik oldalon az utazásszervező/utazásközvetítő, a másik oldalon az utasok kötnek. Melyek az utazási szerződés jellemző vonásai, mit érdemes tudni az ilyen szerződésekről?
Azért veszik, mert olcsó, nem azért mert jó
Elsősorban az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak a magyar fiatalok, és kevésbé törődnek a gazdasági és társadalmi hatásokkal – derült ki a HENT és a TÁRKI közös kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt esik a választás a hamisított termékekre, a büntetések pedig kevés visszatartó erővel bírnak.
Kiknek ad pénzt az Uber?
Négyezer ötletből választotta ki az Uber azt a négyet, amelyet mentorálással és anyagilag is támogat. Valamennyi kezdeményezés a technikai fejlődést állítja egy-egy jó ügy szolgálatába.
Jogi ügy lesz a sajtbureszből
Több magyar cég is ügyesen reagált Kenderesi Tamás úszó "sajtbureszes" megszólalására a közösségi médiában. A marketingesek emelik kalapjukat, a Magyar Olimpiai Bizottság viszont jogi lépéseket fontolgat.
Nagyban megy a panamázás
Offshore entitásokban parkoltatni a vagyont önmagában nem törvénysértő tevékenység, ha a tulajdonos a hazájában adózik ezen eszközök után is. Csakhogy a vagyonosok épp az adók elkerülése végett parkoltatják pénzüket adóparadicsomban. Nagy biznisz, az ezeket működtető szervezetek is hatalmas franchise hálózatok. Meglepő személyek is érintettek.
Radikális változások jöhetnek a cafeteriában
A nyári adótörvények módosításai a béren kívüli juttatások rendszerét sem hagyták érintetlenül. Az RSM Hungary szakértője szerint a jogszabályváltozások miatt radikálisan alakulhat át jövőre a cafeteria rendszere, a változások legnagyobb vesztesei az önkéntes pénztárak lehetnek.
Hiába öntik vödörrel a pénzt
Bár a jogalkotók mind a vidékfejlesztési programmal, mind a sertéshús forgalmi adójának csökkentésével az élelmiszeripar fellendítésén dolgoztak, úgy tűnik igazi áttörés még nem született. Árbevétel és alkalmazotti létszám tekintetében is stagnálás jeleit mutatja az ágazat - írja az Opten közleménye.
Új szabályok vonatkoznak a tőkepiaci jövedelemre
Változtak az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemre, valamint az értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték adózására vonatkozó szabályok - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A gázártól függ az újabb rezsicsökkentés
Seszták Miklós lát lehetőséget egy újabb rezsicsökkentésre. A nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban azt is elmondta, hogy nem zár be a Déli pályaudvar.
Szombaton fontos változás jön a trafikokban
Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Ipari és mérnöki cégek veszélyben
A Kaspersky Lab az ipari és a mérnöki szektor ellen elkövetett támadások új hullámát fedezte fel több országban világszerte. Adathalászó emaileket és vírus alapú kereskedelmi forgalomban levő kémcsomagot használva a kiberbűnözők értékes üzleti adatokra vadásznak áldozataik hálózatain.
Még nem késtünk le a Pokémon őrületről
Milliók hajkurásszák a pokémonokat, a kis képzeletbeli lényeket az okostelefonjaikon: az idei nyár nagy őrülete még egyáltalán nincs lecsengőben. Ezért mindenkinek érdemes megfontolnia, hogyan csatlakozhat rá a Pokémon Go-mániára, hogy ezzel is növelhesse forgalmát. Adunk néhány filléres tippet!
Lélegzethez jutnak az állattenyésztők
A takarmányárak növekedése az állati termékek felvásárlási árainak csökkenésével együtt súlyos veszteséget okozott az állattenyésztőknél. A világszinten jó terméshozamok ezt a trendet megfordíthatják, így a következő hónapokban már az állattenyésztők is fellélegezhetnek.
Teleportálással kísérleteznek a kínaiak
A kvantumszámítógépek percek alatt törik majd fel a ma elterjedt titkosítási módokat, ezért új, ennek megfelelő titkosításon dolgoznak. A gond ma, hogy megfelelő távolságra juttassák el a titkos kulcs párok tagjait. Kínai kutatók most már az űrből próbálkoznak. A technológia tulajdonképpen információk teleportálását jelenti.
A hőség kinyírja az olimpiát
A globális felmelegedés miatt az északi félteke legtöbb városa alkalmatlanná válhat arra 2085-re, hogy nyári olimpia házigazdája legyen, köztük van Isztambul, Madrid, Róma, Párizs és Budapest, amelyek pályáztak vagy pályáznak a 2020-as vagy a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, vagy Tokió a 2020-as játékok helyszíne – állapították meg amerikai tudósok.
Az igazán kreatív emberek 9 legjellemzőbb tulajdonsága
Bár a kreativitás elvileg vonzó tulajdonság, a kreatív embereket gyakran különcnek, furcsa figurának könyvelik el. Ez annyiban nem alaptalan, hogy sokszor néhány dologban valóban mások, mint az áltag emberek. Ha megértjük őket, megismerjük legjellemzőbb tulajdonságaikat, nem csak hatékonyabban dolgozhatunk velük, de tanulhatunk is tőlük.
Udvarias lesz a behajtó, etikus lesz a végrehajtás
Húszéves hiányt pótol a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) nemrégiben hatályba lépett etikai kódexe, amely tartalmazza többek között a tisztességes eljárás, a megértő, semleges, udvarias magatartás, a megvesztegethetetlenség és a politikai megnyilvánulásoktól való tartózkodás követelményét.
Kevesebb selejtet hozhat a digitalizáció
Az ipari gyártók a digitalizációtól elsősorban a termelés jobb nyomon követhetőségét, a tervezés hatékonyságának növelését és a termelési hibák csökkentését várják – derült ki a Siemens Zrt. megbízásából a hazai közép- és nagyvállalatok körében végzett kutatásból.
Kell az EU az agráriumnak is
Egyértelműen szüksége van a magyar agráriumnak az unióra, hiszen ide irányul az export jelentős része. A fejlesztési pénzekre is nagy az igény, bár a szektor szereplői kicsit csalódtak az új rendszerben.
Új autóbuszt gyártanak majd Debrecenben
Új autóbuszok gyártását kezdheti meg Debrecenben az ITK Holding Zrt. annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet az EvoBus Hungária Kft. közreműködésével kötöttek. Az 50 millió eurós beruházással 350 új munkahely jön létre a cívisvárosban.
Így érhetünk el igazán fontos embereket
Az üzleti életben rengeteg felesleges időt pocsékolunk el azzal, hogy sokszor el kell mondanunk ugyanazt. Részletesen kifejtjük az ajánlatunkat a titkárnőnek, hogy egyáltalán esélyünk legyen eljutni a döntéshozó helyetteséhez és így tovább. A siker egyik kulcsa – különösen az értékesítésben, de akár egy jobb megjelenési lehetőség megszerzésénél is –, hogy a megfelelő emberrel beszélhessünk. A döntéshozókat elérni azonban egyáltalán nem könnyű. Adunk néhány tippet, amivel könnyebb lesz.
A céges rendezvények titkai, azaz 6 + 1 tanács, mielőtt hozzákezdene a szervezéshez
Legyen szó akár elegáns ügyféltalálkozóról, laza csapatépítő tréningről vagy egy több száz fős szakmai konferenciáról, a céges rendezvények szervezése bizony alapos körültekintést igényel. A harkányi Dráva Hotel Thermal Resort sokéves tapasztalata alapján összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amelyekre érdemes odafigyelni a céges események szervezése alatt.
Szeretik a lízinget a cégvezetők, csak nem értik
Bár a vállalkozások elsősorban a hiteltermékekre gondolnak, ha forrásra/finanszírozásra van szükségük, valójában számos esetben lízingkonstrukciókat alkalmaznak – derül ki a Magyar Lízingszövetség megrendelésére készült GfK-kutatásból. A 300 millió forintnál nagyobb árbevételű cégek 30 százalékának van lízingszerződése, az alacsonyabb árbevételű cégeknél ez alacsonyabb, de a Lízingszövetség szerint növekedhet az arány a jövőben.
Fél a béremeléstől a kormány?
A munkaerőhiány egyre nagyobb nehézségeket okoz a magyar gazdaságnak. Több ágazatban már nem találnak munkaerőt, miközben a béremelések terén tűzoltás folyik. A kormányzat a munkáltatókat próbálja megnyugtatni egy járulékcsökkentési ígérettel, amely révén szerintük nőhetnek a bérek. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy milyen eszközök lehetnek a kormány kezében, és megoldás lehet-e az, ha csökkentenék a munkáltatók terheit.
Valaki mégis akarja a vasárnapi boltzárat
Lobbicsoportokat sejt azok mögött a törekvések mögött Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, amelyek célzott bér- és adóemelésekkel megnehezítenék a kiskereskedelmi vállalatoknak a vasárnapi nyitva tartást. Többféle elképzelés is kering.
Liszt van, csak ember nincs a kenyérhez
Bár a termés rosszabb, mint várták, lesz elég jó minőségű liszt a Pékszövetség elnöke szerint. A munkaerőhiány a komolyabb gond ezen a területen is. A Pékszövetség védjeggyel védi majd a magyar termékeket.
Közel ötezren a feketefoglalkoztatók listáján
Júliusban 4823 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján. Ez azonban nem jelent ugyanennyi szabálysértőt, mert egyesek többször is "kiérdemelték", hogy a listára kerüljenek.
Csak a szoftvereseknek marad az adókedvezmény
Nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt július 1-től jelentősen szűkítette a parlament a szellemi alkotások adókedvezményére vonatkozó szabályokat. Míg a változások hátrányosan érintik a védjegyek, filmjogok és know-how-k hasznosításán alapuló, adótervezési célzattal működtetett struktúrákat, addig a szoftverfejlesztők továbbra is lényegében változatlan tartalommal élvezhetik a korábbi kedvezményeket.
Gyógyír káoszmegelőzésre
Még mindig nagyon sok vállalkozás nem készít stratégiai tervet. Álmaik vannak, de terveik hosszabb – 3-5 éves – távra nincsenek, nem hogy konkrét akcióik, a mindennapi feladatok szintjére lebontott elképzeléseikkel. Olyan utat kell építeni, amely az ötleteiktől a megvalósult céljaikig vezeti végig a vállalkozást. Szakértőnk segít!
A nagy bevételű cégeknél látna szívesen online kasszát a vásárló
A magyar lakosság jelentős többsége támogatja a szürke- és feketegazdaság elleni kormányzati akciókat, ügyvédekre, a fogorvosokra és a plasztikai sebészekre terjesztenék ki például az online kasszát - derül ki a Nézőpont Intézet Gazdaságfehérítési Kerekasztalának legfrissebb közvélemény-kutatásából.