A tavalyi Genfi Autószalonon debütált Opel Insignia Grand Sportot hatalmas várakozás előzte meg, a szakma és a vásárlók is mihamarabb szerették volna megismerni a gyökeresen átalakult középkategóriás slágermodellt. Mivel a több százezer példányban értékesített, Év Autójának is megválasztott Insignia rendkívül vonzó, ám kissé nehéz és passzentos belterű autó volt, a második, még tisztán Opel fejlesztésű nemzedék vadonatúj padlólemezre épült: a tömegéből közel két mázsát leadott, utastere pedig jelentősen tágasabb lett. A formája pedig egész egyszerűen lenyűgöző, a dizájnerek kitettek magukért. Az Insignia Grand Sport az ötajtós változat (négyajtós már nincsen), a talán még szebb kombit pedig hagyományosan Sports Tourernek nevezték el.
A kecsessége nem csak látszat
Az Insignia Grand Sport gyönyörű, atletikus és kecses. A teljes hossza alig haladja meg az előző generációét, a tengelytávja viszont 92 milliméterrel bővebb, a teteje 29 milliméterrel alacsonyabb, a nyomtávja szélesebb. A kocsi sziluettje elegáns, kupés; ezt hangsúlyozza az ablakok felső krómozott kerete is. Markánsak és szép kidolgozásúak a fényszórók, amelyek a mélyebben ülő hűtőmaszkkal együtt szélesre húzzák az autó frontját. Mindezzel harmonizál a letisztult far a kettős szárnymotívumot mutató karcsú LED-es lámpákkal.
A nyúlánk Insignia Grand Sport alaktényezője 0,26, így osztálya egyik legjobbja. Az autó belül is letisztult, igényes. A vízszintes tagolású, ezért karcsú és széles hatású műszerfal követi az Opel dizájnfilozófiáját, és egyszerre adja a könnyedség és a nagyság érzetét. Gombokat alig találunk rajta, csupán a hangerőszabályzó és a klímaberendezés kezelőszervei maradtak – igaz, a klíma főkapcsolója a menüben van. A fő műszercsoport félig digitális, és ennek megfelelő mértékben konfigurálható; az Opelnél egyelőre nem kapható virtuális műszerfal, mint a konkurensek prémiumkategóriájában, de ez nem hátrány. Elmaradott viszont az infotainment rendszer: gyenge grafikájú kijelzőt kapott, lassan reagál az érintésre, és egyes menüpontjaiban rém nehézkesen használható.
A kényelmi és biztonsági szolgáltatások skálája persze teljes, a városi vészfékező rendszertől a sávtartón és az adaptív tempomaton át a mögöttes forgalomra figyelmeztető rendszerig és szélvédőkijelzőig minden kapható az autóhoz, de működésük messze nem olyan kifinomult, mint a német prémiummárkák limuzinjaiban. Többet kapunk viszont kellemes tapintású felületekből, minőségi anyagokból és míves kidolgozásból. Az ergonómia is remek, nagyon jó az üléspozíció, kézre áll és príma fogású a volán, a váltókar viszont kicsit hosszú utakon jár.
Az Insignia Grand Sporthoz szinte kötelező megrendelni az AGR-minősítésű első üléspárt, amelyek a legjobbak között vannak az autóiparban. Elektromosan állítható oldal- és combtámaszt, továbbá masszázs-, memória- és szellőzőfunkciót is kínálnak. A test minden részét támasztják, hosszú távon sem fárad el bennük az ember. Hátul sem rossz ülni, a szélső székek is fűthetőek. Az Insignia Grand Sport helykínálat tekintetében fejlődött a legtöbbet, elképesztően nagyvonalú hátsó lábteret és vállteret kínál. A kupés tetővonal miatt a fejtér ellenben csak 185 centiméteres magasságig kielégítő. Nagyon praktikussá teszi a pakolást a magasra nyíló ötödik ajtó; igaz, a raktér mérete elmarad attól, amit egy közel ötméteres kocsitól várnánk. Alaphelyzetben 490, bővítve 1450 liter befogadóképességű.
Az Insignia Grand Sportot jó vezetni, de nem felhőtlen élmény, a váltóbot ugyanis néha-néha megakad a kulisszájában, a kelleténél valamivel nagyobb a gördülési zaj, a futómű pedig nagyon rosszul tűri az úthibákat. Keresztbordákon és kátyúkon áthaladva akkorákat üt, hogy beleremeg a karosszéria és az ember gerince. Kanyarokban viszont nagyon stabil.
Ez a modell az egyik legszebb ma kapható középkategóriás kocsi, amely az alapmotorral is nyugodt szívvel ajánlható. Ára felextrázva is könnyen 10 millió forint alatt tartható.
Hazai modell
Tesztautónkban szentgotthárdi gyártású, 1,5 literes közvetlen befecskendezéses benzines turbómotor dolgozott, amely az Insignia modellpaletta bázismotorjaként jelenik meg. 140 és 165 lóerővel kapható, a mi autónkat az erősebb mozgatta, mégpedig meglepő intenzitással. Nem kell félni a még a leméretezés érájában született négyhengeres erőforrástól, megfelelő dinamikával viszi a sokat fogyott kasztnit, ráadásul rendkívül kulturált darab. Finoman, rezzenéstelenül jár, és a jól beosztott fokozatokkal rendelkező kézi váltóval kedvezően is fogyaszt. Országúton gond nélkül hét liter alá vihető az étvágya.
