Dízelbotrány: letartóztatták az Audi egyik vezetőjét

Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának elnökét a tulajdonos Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A müncheni ügyészség közleménye szerint Rupert Stadlert bűncselekmény nyomai eltüntetésének veszélye miatt kellett előzetes letartóztatásba helyezni A társaság ellen szabálytalan motorvezérlő rendszerrel felszerelt dízelautók európai értékesítése miatt folytatnak eljárást. Rupert Stadler május végén került a gyanúsítottak közé, akiknek száma így húszra emelkedett. Köztük van az igazgatótanács egy tagja, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra. Nála és Rupert Stadlernél házkutatást is tartottak. Csalással és hamis állítások okirati hitelesítésében való közreműködéssel gyanúsítják őket.

Az Audi autókat is gyártó VW-csoport botránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a társaságot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. A szoftver csak ekkor kapcsolta be az egyébként kötelezően előírt gázszűrőt, ami a valós fogalomba kerülve már kikapcsolt. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán, így forgalomba kerülhettek a valójában rendkívüli mértékben szennyező dízelmotorok.

Nem rázta meg a céget

Diákok jöttek rá a világméretű csalásra
Három egyetemista véletlenül fedezte fel, hogyan hamisította a Volkswagen kocsijai károsanyag-kibocsátásának mértékét. Professzoruk a világ 100 legbefolyásosabb embere közé került.
A botrány kirobbanása egy svájci és két indiai egyetemistának köszönhető, akik a West Virginia Egyetemen tanultak. Marc Besch, egy svájci Opel-kereskedő fia, társaival eredetileg csak azt akarta tanulmányozni, miként sikerült a VW-nek olyan környezetbarát dízel-kocsikat építeni, amelyekről a cég reklámjai szóltak. A diákok valódi forgalomban is meg tudták mérni az autók károsanyag-kibocsátását. Itt derült ki, hogy az valójában 20-35-szöröse annak, amelyeket az ellenőrzött körülmények között zajlott teszteken mértek. Egy év múlva a svájci Besch készített egy hosszabb tanulmányt a kérdésről, a dolgozatát ismertették egy amerikai konferencián – ez indította el a vizsgálatokat és mindent, ami utána következett.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a VW szoftver segítségével manipulálta a tesztek eredményét. Mint kiderült, az Audinál titokban egy egész “dízel-munkacsoport” is működött, amelynek a feladata a csalószoftver folyamatos fejlesztése volt. Ez annyira sikeres volt, hogy egyes új dízelmodellek a benzines típusoknál is kevésbé légszennyezőnek bizonyultak a teszteken, ilyen volt például az Audi Q2, és a VW Golf modelljei. Ezek kilométerenkénti nitrogén-oxid kibocsátása kevesebb, mint 80 milligramm volt a tesztek során, de a valóságban ennél 12-szer nagyobb volt a szennyezés.

A Győrben motorgyárat működtető Audi tavaly 60,128 milliárd euró (19240 milliárd forint) árbevételt ért el, ami 1,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az adózás utáni eredménye 2,07 milliárd euróról 3,48 milliárd euróra emelkedett. A kiszállított járművek száma 0,6 százalékkal 1 867 738 darabra emelkedett. Annak ellenére, hogy a dízelbotrány 2015-ös kezdete óta az Audi - részben a német közúti közlekedési hatóság (KBA) utasítására, részben önként - több mint 200 ezer autót hívott vissza szervizre a károsanyag-kibocsátást szabálytalanul befolyásoló megoldások miatt.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo