Dízel cikkek


Dízelhiány jön

Dízelhiány jön 

Az IEA szerint 2027-ig feszes maradhat a dízelpiac, miközben csökken a globális olajkereslet.
Dízelkészleteket szabadítana fel Európa

Dízelkészleteket szabadítana fel Európa 

Washington nyomást gyakorol Európára.
Trumpnak újabb ötlete van, amitől ismét sokkot kap a világ, ha megvalósítja

Trumpnak újabb ötlete van, amitől ismét sokkot kap a világ, ha megvalósítja 

Egyre inkább szorgalmazzák az amerikai dízelexport betiltását.
Főnyereményhez jutott a Mol

Főnyereményhez jutott a Mol 

Új erőben a Mol.
Dízeles autója van? Így kaphat 20 ezer forintot

Dízeles autója van? Így kaphat 20 ezer forintot 

Automatikusan érkezik a támogatás.
Dízelautósok figyelem! Napokon belül érkezik a támogatás

Dízelautósok figyelem! Napokon belül érkezik a támogatás 

Megjelentek a részletek.
5 ezer forint jár a dízelautósoknak, a fuvarozóknak semmi: kiborultak a szakmai szervezetek

5 ezer forint jár a dízelautósoknak, a fuvarozóknak semmi: kiborultak a szakmai szervezetek 

Csalódással és értetlenséggel fogadta több hazai fuvarozószervezet, hogy havi 5 ezer forintos kompenzációban részesülnek a maximum 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai, a fuvarozók azonban nem kapnak kompenzációt.
A Mol-nak jót tesz a dízelválság

A Mol-nak jót tesz a dízelválság 

A dízelhiány nagy hasznot hoz a Molnak.
Izgulhatnak a dízelautósok a kutakon

Izgulhatnak a dízelautósok a kutakon 

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Magyarországon a múlt hónapban alacsonyabbak voltak az üzemanyagárak, mint egy évvel korábban

Magyarországon a múlt hónapban alacsonyabbak voltak az üzemanyagárak, mint egy évvel korábban 

Az üzemanyagárak alakulása 2026 júliusában.

A kerozin után a dízel lett a szűk keresztmetszet Európában 

Töltődnek a készletek.

Nem tud dízelolajat exportálni Oroszország 

Oroszország ideiglenesen felfüggesztette a dízelolaj exportját.

Magyarországon drágultak Európában a legkisebb mértékben az üzemanyagok 

Különböző stratégiák Európában az üzemanyagárak tekintetében.

Rekordszinten a dízelolaj ára Németországban 

Trumpot szidja Európa.

Felrobbantak a dízel árrések 

Kilőttek a dízel árrések Európában.

A dízel hajtotta a Mol profitját 

A finomítás és a fogyasztói szolgáltatások hajtották a működési profitot.

Minél nagyobb városban tankolunk, az ár annál alacsonyabb 

Az év első három hónapjában jelentősen ingadozott az üzemanyag kiskereskedelmi ára.

2 éves csúcson az európai gázár 

Megfogyatkozott az európai gáztartalék.

Megérkezett a kutakhoz a téli dízel 

Mol: november közepétől téli dízelt árulnak a kutakon.

Hova rohanjunk tankolni? Itt a legolcsóbb az üzemanyag  

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 594 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a régiós átlagértéknél.

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban 

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

Kevesebb üzemanyagot használtunk 

Ásványolaj szövetség: 1,9 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás az első negyedévben.

Látványosan visszaesett az üzemanyagfogyasztás 

Tavaly 11,1 százalékkal kevesebb motorbenzin és 18,4 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon.

Európa kifogyhat a dízelből  

Csökkentette jövő évi globális olajkereslet-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség.

Dízelautókat tilt ki két nagyváros  

Belgium két nagyvárosa Gent és Antwerpen kitiltja területéről a dízelüzemelésű autókat 2031-től.

A Bosch adna esélyt a robbanómotornak 

A Bosch főnöke a német kormányhoz fordult kérésével: ne csak az autók nitrogén-oxid-, hanem szén-dioxid-kibocsátását is utcai forgalomban, ne pedig csak tesztpadon mérjék.

A háztartások fűtése a legnagyobb szennyező 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Magyarországon közel 50 százalékban felel a légszennyezettségért a háztartási tüzelés, megelőzve ezzel a mezőgazdaság és a közlekedés környezetkárosító hatását.

Használt és benzines – erre hajt a magyar 

A felnőtt lakosság mintegy egytizede tervez személygépjármű vásárlást a következő 3 évben, ezek több mint háromnegyede várhatóan használt beszerzés lesz – a GKI felmérése szerint.

Folytatódik a dízelek mélyrepülése 

Az utóbbi években a dízel autók aránya Európa-szerte csökkent, és a hazai trendek is hasonlóan alakulnak. Adatok szerint 2012-ben az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi.

Úgy tűnik, a németek száguldozhatnak tovább 

A német konzervatívok ellenzik a sebesség korlátozását az autópályákon, sőt enyhítenének a károsanyag-határokon. A Zöldek a tüdőgyógyászokra hivatkozva veszélyesnek tartják a terveket.

Jövőre jön az e-Golf, annyiért mint a dízel 

A Volkswagen 2019 végére elektromos Golfot hoz forgalomba, ugyanannyiért, amibe a kocsi dízelmotorral kerül. A konszern vezérigazgatója szerint nem a földgáz- vagy az energiacellás meghajtás a megoldás, a jövő az elektromos autóké.

Kiszámolták, megéri-e a villanybusz 

Néhány évvel ezelőtt a Levegő Munkacsoport már kiszámolta, hogy jobban megéri villanybuszt venni, mint dízelt. Most ugyanerre a következtetésre jutottak az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség szakértői is.

A többség kitiltaná a szennyezőbb autókat a városokból 

Támogatja a megkérdezett európaiak nagy többsége, köztük a magyarok háromnegyede, hogy a levegőtisztaság védelmében tiltsák ki településükről a legszennyezőbb gépkocsikat. Ez az eredménye annak a kilenc országban végzett közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos közvélemény-kutató cégtől rendelt meg az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség.

Adtak egy pofont a környezetvédelemnek 

A német szövetségi kormány ma döntött arról, mi lehet tenni a városok levegőjét szennyező dízel-autókkal, de a felemás rendszabályok nem oldják meg a problémát – így az első kommentárok.

Kitiltották a dízelautókat Brüsszelből 

Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak.

Három éve robbant ki a dízelbotrány 

Három éve robbant ki Amerikában a dízelbotrány. Magyarországon mintegy 193 ezer új Euro 5 és Euro 6 osztályú dízelautó vásárlóját verték át a gyártók. Ezek azok az autók, amelyek használat közben a nitrogénoxidoknak az előírtnál legalább a kétszeresét engedik a levegőbe.

Már itthon sem kapós a dízel 

A magyarok elsősorban új, benzines autót vásárolnának, de már a hibridek is egyre népszerűbbek – derül ki az OTP Bank legfrissebb, autófinanszírozással kapcsolatos reprezentatív felmérésből. A vásárláshoz a fiatalabbak nagyobb arányban vennének fel hitelt, míg ötödük a teljes árat kölcsönből finanszírozná.

A dízel végórái 

Európa valamennyi országában kevesebb dízel-autót adtak el az első félévben, mint egy évvel korábban és a nagyvárosok dízel-tilalma e motorok halálát jelentheti.

Nem csak keleten veszik a használt német dízeleket 

Miután a használt dízel-autók Németországban csak rossz áron adhatók el, azokból évente százezerszám visznek ki Nyugat-és Kelet-Európába.

Dízelbotrány: letartóztatták az Audi egyik vezetőjét 

Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának elnökét a tulajdonos Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben.

Dízel, hibrid vagy elektromos? Így legyen zöld flottánk! 

A LeasePlan szakértői tanácsokat adtak arról, hogy milyen alternatív meghajtású járművekkel csökkenthetik károsanyag-kibocsátásukat, és ezzel együtt az üzemeltetési költségeiket a vállalatok.

A botrány ellenére úszik a pénzben a BMW 

A gyanú szerint a BMW is manipulálhatta dízelmotorjait, amit eddig tagadott. Az autókonszern tiszta nyeresége egyébként tavaly 8.7 milliárd euró volt, ebből minden szakmunkás csaknem tízezres prémiumot kap.

Évente egymillióan betegednek meg a dízelautók légszennyezésétől Németországban 

A dízelautók emissziójában található nitrogén-oxid 6000 ezer ember halálát idézi elő évente és egymillió ember betegszik meg tőle, jelentette be a német Szövetségi Egészségügyi Hivatal, hogy nyomást gyakoroljon a német autógyárakra.

Már csak a németek bíznak a dízelben 

A nagy német konszernek bíznak a dízel jövőjében, míg az EU ipari biztosa szerint a robbanómotorok korszaka lejáróban van, és 15 év múlva általában véget ér.

Újabb botrány: új dízelmodellek csaltak az emissziós teszteken! 

A Volkswagen-botrány után végképp nyilvánvalóvá vált, hogy a dízelautók több nitrogén-oxidot bocsátanak ki, mint a benzines gépjárművek. Ez azonban azt jelenti, hogy azokban az országokban, ahol az autókat az emissziójuk után adó terheli, kedvezőbb adósávba estek a szennyezőbb kocsik, vagyis kevesebbet fizettek a tulajdonosaik az államnak, mint kellett volna. Eközben új modelleknél is eltérést mutattak ki a laboratóriumi és a valós, közúti viszonyok közepette történt kibocsátás között.

Pánik a dízelpiacon, padlón az árak 

Egyre olcsóbb lesz használt dízelautót venni Németországban: a várható közlekedési tilalmak miatt az eddigiek után idén újabb, több, mint 10 százalékos árcsökkenésre lehet náluk számítani.

Magyarországon bukkanhatnak fel a betiltott német dízelautók 

Valós veszély, hogy szabályozás hiányában Magyarország a német városokból kitiltott dízelüzemű gépkocsik temetőjévé válik. Ugyanakkor most már Budapestről is érkezett olyan jelzés, hogy előbb-utóbb a magyar főváros is kititltaná a dízeles gépjárműveket.

Ezek az országok tiltják be a dízelautókat 

A nagyvárosok lakói világszerte fulladoznak a szennyezett levegőtől. A kormányok a Volkswagen-botrány kapcsán katalizálták a közvélemény dízelellenességét: egyre több ország jelenti be, hogy betiltja a dízel- és/vagy benzinüzemű autókat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Cégblog

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc 

Nagykanizsára érkezik, de országos terjeszkedésre készül az ismert lánc.

Gazdaság

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo