Dízel cikkek
Óvatos előrendelések: nincs még ára a Tesla elektromos kamionjának
A Tesla szerint az elektromos kamionoké a jövő a logisztikában. A Wal-Mart áruházlánc és a J.B. Hunt szállítmányozási vállalat több példányt is rendeltek a Tesla új elektromos teherautójából. A többi nagy márkanév azonban a kivárás taktikájához folyamodott: csak egy-egy példányt szereznek be, hogy meglássák, beválnak-e.
Behajtási díjjal szorítják ki a dízelautókat Londonból
Újra rájár a rúd a dízelautókra. Közel 7500 forintos díjat kell fizetniük a legszennyezőbb kocsiknak, ha be akarnak hajtani London belvárosába. 2019-re „ultraalacsony kibocsátású” zónává akarják változtatni London belső kerületeit a városatyák.
Duplájára emelnék az elektromos kocsik utáni támogatást
Eddig csak az alacsony jövedelmű családoknak volt elérhető ez a támogatás. 2018-tól minden francia állampolgárnak járna, sőt viszonylag új használt autók vételénél is igénybe lehetne venni.
Évente 68 ezren halnak meg a dízelgőz miatt
Napra két évvel a dízelbotrány kirobbanása után jelent meg az az összefoglaló tanulmány, amely bemutatja: a dízelautók nemcsak a levegőt szennyezik jobban, de az éghajlatra is károsabbak, mint a benzines autók. A tanulmányt az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség készítette, amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja.
Napfényből és szén-dioxidból állítanak elő zöld üzemanyagokat
Orosz és amerikai kutatók összefogásával teszik hatékonyabbá a hidrogénüzemanyag gyártását. A hidrogénautók működtetése zéróemissziós, mert a kipufogójukon csak vízpára jön ki.
Hatszázezres roncsprémiumot fizet a Ford
Kétezer font (660 ezer forint) kedvezményt biztosít egyes új járműveire a Ford Nagy-Britanniában a hét évnél idősebb autók cseréjekor. Az intézkedés célja a levegő minőségének javítása. Hasonlót a közelmúltban nemcsak a BMW és a Mercedes, hanem a Vauxhall is kínált vevőinek, 2015-ben és 2016-ban.
Elterjedhet a világban a dízelautók kitiltása a nagyvárosokból
Az elektromos autók kerülhetnek ki győztesek a dízelautóbotrányból. Amióta a
Volkswagen 2015 szeptemberében beismerte, hogy csalt a kibocsátási teszteken, hirtelen megnőtt a társadalmi tudatosság a dízelautók nitrogénoxid-emissziója körül, ami légúti megbetegedéseket okozhat. Több világvárosban is terveznek a münchenihez és a stuttgartihoz hasonló tilalmat.
Benyalt a dízelautógyártóknak a német kormány: nem követel drága módosításokat
Berlinben döntöttek: elég, ha szoftverfrissítésekkel javítják az üzemanyaghatékonyságot és csökkentik az emissziót a német autógyárak. Merkel kormánya azért nem ment neki az autóiparnak, mert az ország ipari tevékenységének 20 %-át adja. A zöldek mérgesek. A dízelautók városi kitiltásáért fognak pereskedni.
Tovább szívhatunk - sovány eredmények a berlini "dízel-csúcson"
A berlini “dízel-csúcs” a független szakértők véleménye szerint legfeljebb elsősegélyként értékelhető eredményeket hozott. A dízel motorok károsanyag-kibocsátása a jelek szerint megkérdőjelezi a motorfajta jövőjét, a kérdés új kihívások elé állítja mind a gyártókat, mind a nagyvárosok vezetőit, akiknek célja, hogy óvják a lakosság egészségét.
Zéró toleranciát a dízeleknél
A német lakosság többsége azt szeretné, hogy a különösen káros motorokkal felszerelt, környezetszennyező autókat teljesen tiltsák ki a nagy forgalmú belvárosokból. Nagy német autógyárak nem csak az Egyesült Államokban, hanem az európai piacokon is tömegével hoztak forgalomba olyan dízel motorokat, amelyek számítógépes programja a valóságosnál sokkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátást mutatott ki.
Így is lehet: kitilthatják a kevésbé korszerű dízel járműveket Münchenből
Stuttgart és más német városok is hasonló lépéseket terveznek a kevésbé korszerű dízeljárművek károsanyag-kibocsátásának magas szintje miatt.
Az Unió harcol az európai fogyasztókért a VW botrányban
A Volkswagen csoport (VW) az uniós tagországok többségében egyértelműen megsértette a fogyasztóvédelmi szabályokat, ezért közösségi szintű koordinációra van szükség a tavaly kirobbant dízelbotrány ügyében - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság igazságügyért és fogyasztóvédelemért felelős tagja.
Nem kapnak kártérítést Európában a manipulált VW-k tulajdonosai
A Volkswagen ugyan megerősítette, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben Európában nem fizet kártérítést a csoport (VW) dízelbotrányában érintett autók tulajdonosainak, az Európai Bizottság és a cég azonban további egyeztetéseket folytat az ügyben.
Szelíd erőszak
Amilyen szelídnek tűnik, olyan nagy meglepetést tud okozni, ha rálépünk a gázpedálra. Négyhengeres dízelmotor hajtja, de úgy megy, mint a sportkompaktok. A legkisebb BMW-t, a BMW 120d xDrive változatot teszteltük.
Még olcsóbb lehet a benzin
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 5-8 forint, míg a gázolaj esetében kb. 2 forint árcsökkentést indokolnak 18-án, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 415 forint, a gázolajé pedig 425 forint lehet június 20-án, szerdán.
Most már tényleg olcsóbb lehetne a benzin
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is kb. 5 forint árcsökkentést indokolnak 11-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 426 forint, a gázolajé pedig 428 forint lehet június 13-án, szerdán.
Olcsóbban tankolhatunk a jövő héten
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is 1-2 forint árcsökkentést indokolnak 4-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 429 forint, a gázolajé pedig 432 forint lehet június 6-án, szerdán.
Jelentősen emelkedhet a benzinár a héten
Az elmúlt két hétben a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzinnél 10 forint körüli, míg a gázolaj esetében 2-3 forint áremelést indokoltak 28-án, hétfőn. A tényleges emelés a benzinnél lényegesen visszafogottabb - literenként 4 forint - lesz, a gázolajé 3 forinttal nő.
A héten megint drágulhat a benzin
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 5 forint körüli, míg a gázolaj esetében 2-3 forint áremelést indokolnak 21-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 431 forint, a gázolajé pedig 433 forint lehet május 23-án, szerdán.
Egyre rosszabb a dízeleseknek
Három forinttal nő a benzin, és újabb 6 forinttal emelkedik a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
Nem csak a gázolaj ára emelkedik
A gázolaj átlagára új csúcsra kerül november elsejével, s eléri a 418 forintot. A társaságok a jövedékiadó-emelést maradéktalanul érvényesíteni fogják az árakban, ugyanúgy, mint korábban az áfa-emelést, mert ha nem így tennének, akkor korlátoznák a versenyt. Az emelés valószínűleg más termékek és szolgáltatások árára is hatni fog, mivel a dízel fontos szerepet játszik a szállításban. Az autós családok 35 százaléka kevesebb tankolással, 31 százaléka pedig a szórakozásra költött összegek csökkentésével próbálja ellensúlyozni az üzemanyagok drágulásával járó plusz kiadásokat.
400 felett a dízel is
7 forinttal kerül többe a hét közepétől a gázolaj, amelynek átlagára várhatóan átlépi a 400 forintot - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
230 forintos benzin szerdától!
Nyolc forinttal csökken a benzin, és újra hat forinttal csökken a dízel ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg a holtankoljak.hu portál értesülését piaci forrásból.