Elterjedhet a világban a dízelautók kitiltása a nagyvárosokból

Az elektromos autók kerülhetnek ki győztesek a dízelautóbotrányból. Amióta a Volkswagen 2015 szeptemberében beismerte, hogy csalt a kibocsátási teszteken, hirtelen megnőtt a társadalmi tudatosság a dízelautók nitrogénoxid-emissziója körül, ami légúti megbetegedéseket okozhat. Több világvárosban is terveznek a münchenihez és a stuttgartihoz hasonló tilalmat.

Nem tett rosszat a fenntarthatóság ügyének, hogy a közvélemény és a jogalkotók megorroltak a dízel autókra, miután kiderült, hogy a Volkswagen Amerikában és Európában is csalt az üvegházgáz-emisszióval a dízelautók motorjainak tesztjein.

A legújabb közvéleménykutatások szerint a német társadalom 57%-a kitiltaná a dízeljárműveket a nagy forgalmú városrészekből. München a kevésbé korszerű dízelautókat tiltja ki, július végén pedig a stuttgarti bíróság is jóváhagyta a városon belül az ilyen irányú tilalmat. A dolog szimbolikus értékű is, hiszen München a BMW, Stuttgart pedig a Porsche és a Mercedes-Benz otthona.

Stuttgartban a DUH környezetvédelmi csoport indított pert a városi levegő javítására 2015-ben, a Volkswagen-botrány kipattanása után 2 hónappal. A bíróság most e szervezet tilalmi kérelmének adott helyet: 2018 januárjától azokon a napokon nem járhatnak dízeljárművek a városban, amikor magas a légszennyezettség.

Kép: Wikipedia

Megállíthatatlan hullám

Elemzők azt jósolják, hogy több más német város vezetése is hasonló lépésre szánhatja el magát. A kérdés vajon az, hogy más országok és azok városai is követik-e a példát? Már szó van arról, hogy Párizs, Madrid, Mexikóváros és Atén 2025-től kitiltja a belső kerületeiből a dízelautókat.

A dízelautók PR-értékvesztése olyan szintű, valamint a klímaváltozás fontosságának felismerése a társadalom által már olyan egyértelmű, hogy a svéd Volvo felsővezetése júliusban bejelentette, 2019-től átállnak hibrid- és elektromos autók gyártására. Teljes mértékben szakítanak a belső égésű motorokkal. Ezzel alighanem nagy pozitív reputációs tőkére tesznek szert a lakosság irányában.

Forrás: Reuters

Tovább szívhatunk – sovány eredmények a berlini “dízel-csúcson”
A berlini “dízel-csúcs” a független szakértők véleménye szerint legfeljebb elsősegélyként értékelhető eredményeket hozott. A dízel motorok károsanyag-kibocsátása a jelek szerint megkérdőjelezi a motorfajta jövőjét, a kérdés új kihívások elé állítja mind a gyártókat, mind a nagyvárosok vezetőit, akiknek célja, hogy óvják a lakosság egészségét.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo