Nem kapnak kártérítést Európában a manipulált VW-k tulajdonosai

A Volkswagen ugyan megerősítette, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben Európában nem fizet kártérítést a csoport (VW) dízelbotrányában érintett autók tulajdonosainak, az Európai Bizottság és a cég azonban további egyeztetéseket folytat az ügyben.

Kép:sxc

A német autógyár az Európai Bizottság követeléseire reagálva azt írta, Észak-Amerikában azért indokolt a jóvátétel, mert egyelőre még nem tudtak megállapodni a helyi hatóságokkal az érintett járművek javításának módjáról, a tulajdonosoknak ezért hosszabb ideig kell várniuk a megoldásra, mint máshol. Az Egyesült Államokban a VW ígéretet tett arra, hogy utalványok formájában összesen 1000 dollár kárpótlást juttat azoknak, akiknek az autójában meghamisították az emissziós értékeket, továbbá három évig hiba esetén ingyenes segítségnyújtást biztosít.

Elzbieta Bienkowska, a belső piaci szabályozásért felelős uniós biztos a múlt héten levelet írt Matthias Müllernek, a Volkswagen vezérigazgatójának, amelyben egyebek mellett az amerikaihoz hasonló kárpótlást követelt a manipulált autók európai tulajdonosai számára.  Csütörtökön az EU-biztos személyesen is tárgyalt a VW-vezérrel Brüsszelben. A találkozót követően a Volkswagen közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy "az amerikai és a kanadai helyzet nem hasonlítható automatikusan a világ más piacaihoz. Ezért ezt az eljárást (a kompenzációs programot) nem lehet egyszerűen ráhúzni más piacokra". "Európában a javítási és szervizelési folyamatra fókuszálunk" - közölték.

A megbeszélés után Elzbieta Bienkowska ismételten arra szólította fel a vállalatot, hogy találjanak megoldást a fogyasztók megfelelő módon történő kárpótlására. Mint mondta, a fogyasztókat ugyanolyan módon kellene kezelni Európában, mint Amerikában. Az Európai Bizottság közleménye szerint Matthias Müller beleegyezetett, hogy további egyeztetéseket folytassanak az ügyben.

A legnagyobb európai autógyártó vállalatnak számító Volkswagen az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) vizsgálatai hatására tavaly szeptemberben elismerte, hogy bizonyos dízelüzemű járműveibe olyan szoftvert telepített, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások. A botrány világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Jót is tehet a környezetvédelemnek a VW botrány
Bekeményít az Unió a Volkswagen kibocsátási botránya miatt - tehát végső soron még az is lehet, hogy a folyamatok felgyorsítása révén hosszabb távon jót tesz a környezetnek a napvilágra került csalás.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo