Magyarországon bukkanhatnak fel a betiltott német dízelautók

Valós veszély, hogy szabályozás hiányában Magyarország a német városokból kitiltott dízelüzemű gépkocsik temetőjévé válik. Ugyanakkor most már Budapestről is érkezett olyan jelzés, hogy előbb-utóbb a magyar főváros is kititltaná a dízeles gépjárműveket.

 A német szövetségi közigazgatási bíróság kedden jelentette be, hogy a jövőben a német városok jogosultságot kapnak az Euro 6-osnál régebbi dízeles autók kitiltására. Ezek az autók fokozottan szennyezik a légkört, ezért valós esélye van annak, hogy számos város él ezzel a lehetőséggel, így sok dízelautó kikerül a forgalomból.
Lesz-e fordulat a német dízel-ítélet után?
A német Szövetségi Közigazgatási Bíróság ítélete után, hogy eltiltható régebbi dízel-motoros járművek forgalma, Hamburg lehet az első nagyváros, ahol heteken belül életbe lép a tilalom. Egyébként a döntést sok szakértő nem tartja sem igazán célszerűnek, sem végrehajthatónak.
Ezek az autók jó eséllyel a külföldi, többek között a magyar használtautó-piacon bukkanhatnak fel. Szandányi Levente, a Portfolio elemzője azt mondta, korábban már volt erre példa: a 2015-ös dízelbotrány kirobbanása óta látszik, hogy egyre kevesebb ilyen járművet lehet eladni, és erős volt a félelem a kitiltás miatt is, ami a dízelautók árának zuhanásához vezetett. Szerinte ha ezeknek az autóknak az ára Németországban még alacsonyabb lesz, akkor várhatóan a mostaninál is nagyobb mértékben zúdulnak rá a hazai használtautó-piacra, ha nem változik a magyar szabályozás. Ebben az esetben valós félelem, hogy Magyarország dízelautó-temetővé válhat – vélekedett a szakértő.
Rómából és Budapestről is kitiltanák a dízelt

Tarlós István, Budapest főpolgármestere csütörtökön reagált a németországi dízelstoppal kapcsolatos hírekre. Mint az Indexnek elmondta, "ki kell adni egy előzetes jelzést hamarosan Budapesten is, hogy gondolják meg az emberek a dízelautók vásárlását, mert nemsokára itt is terítékre kerül a kérdés." Tarlós elmondása szerint az önkormányzat tervbe vette a kitiltást, "de csak bizonyos türelmi idővel és nem egyik-napról a másikra." Budapesten egyébként a dízelautók használatát kissé korlátozza a szmogriadó-törvény: a két év múlva életbe lépő jogszabály szerint szmogriadó idején bizonyos dízelek nem használhatók.

Róma polgármestere, Virginia Raggi szintén a héten jelentette be, hogy 2024-ben életbelépő rendeletben megtiltaná a dízelautók használatát az olasz főváros központjában. Júniusban a Financial Times arról írt, hogy a Fiat Chrysler 2022-től teljes mértékban megszüntetné a dízeljárművek gyártását, mivel világszerte egyre kevesebb rájuk a kereslet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo