Öt dolog, amitől a dolgozók félnek

A legtöbben a nyugdíjas évektől, az életszínvonal csökkenésétől, és a munkahely egészségre gyakorolt negatív hatásaitól félnek. Ez derül ki a Policy Agendának a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával készült kutatásából. 

A kutatás szerint a dolgozók csaknem fele (40%) attól tart, hogy nyugdíjas korában megélhetési problémái lesznek. A megkérdezettek több mnt egyharmada félti az aktív korban elért életszínvonalat.

Sokan attól tartanak, hogy a munkájuk vagy munkahelyük veszélyeztetik az egészségét.

23 százalék amiatt aggódik, hogy a sok munka miatt háttérbe szorul a magánélet és konfkóliktusai lesznek a családjával.

A dolgozói társadalom 21%-a tapasztalt már az elmúlt években negatív megkülönböztetést munkahelyén, ezért ez már nem csak félelem számára, hanem valóságérzékelés is. A legerősebben a gyermekneveléssel kapcsolatos negatív megkülönböztetés jelent meg, majd a politikai vélemény miatti.

A félelem-faktorok alapján összeállított felmérés szerint majd 300 ezer dolgozó szorong a munka világától.
Merre tart az egészségügy a munkahelyeken?
Jól érzékelhetően a 2018-as év újabb trendeket hozott magával a vállalati egészség területen. Azon munkaadók számára írtam ezt a cikket, akik szeretnének újabb, esetleg az eddigiektől eltérőbb irányokat kijelölni a munkatársaik egészségének és jól-létének fejlesztésére.
Az adatokból az is kiderül, hogy a nők erősebb félelmekkel rendelkeznek, mint a férfiak. A 40-59 éves korosztály félelmei nagyobbak, mint az azt megelőzőké, vagy az őket követőké.

Iskolai végzettség kapcsán is jelentős különbségek vannak a diplomások és a maximum általános iskolát végzettek között. Míg ez utóbbi csoportnak 46%-a mondta, hogy nagyon enyhe félelmei vannak a munka világában, addig a főiskolai, vagy egyetemi diplomával rendelkezőknek 66% mondta ezt.

Nem véletlen, hogy náluk szinten minimális azok aránya, akik nagyon erős félelmekkel bírnak. Azaz minél magasabb az iskolai végzettség annál inkább csökkennek a félelmei a dolgozóknak.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo