A 2010-es évek elején a technológiai szektornak rá kellett ébrednie, hogy a közvélemény tudatossága és tudásanyaga egyre növekszik és bővül arról, hogy termékeikben milyen fémeket építenek bele: olyan érceket, amiket konfliktusásványoknak neveznek. Ezek olyan ércek, amiket főleg Afrikában olyan bányákból termelnek ki, melyek felkeléseket és polgárháborúkat szító, ellenálló milíciák birtokában vannak. Az eladott fémekből befolyó bevételt pedig fegyverkezésre fordítják. Vagyis a Szilícium-völgy ellátási láncának távoli pontjai nem tiszták, nem etikusak. (A konfliktusásványok egyik fajtája a „blood diamond", vagyis a vérgyémánt. Ott ugyanerről a helyzetről van szó.)
A divatipar beszállítói hálózatának tisztátalansága akkor került a nyugati média és a nyilvánosság homlokterébe, amikor Bangladesben 2013-ban tűz ütött ki a Rana Plaza nevű textilüzemben, ahol neves nyugati márkák számára dolgoztak be. A gyárban az alkalmazottakat sanyarú körülmények között dolgoztatták, az elvárható munkahelyi biztonsági intézkedések nélkül, ezért égtek sokan bent az épületben.
Mivel sok brand napokkal később sem tudta megmondani, hogy vajon ők dolgoztattak-e ezzel az üzemmel, a tragédia afféle ébresztőként hatott a diszkont- és a luxusdivat pápái számára: át kell világítaniuk ellátási láncukat, és meg kell tisztítaniuk azoktól az alvállalkozóktól, melyek vállalhatatlan praktikákat űznek.
A tragédiának köszönhetően a divatmárkák nagy részének vezetése belátta, hogy fel kell vállalniuk a transzparencia ügyét. Átláthatóvá kell tenniük működésüket, és elszámoltathatóvá kell válniuk a fogyasztók felé. Tovább nem folytatható – vagy korszerűbb szóval élve nem fenntartható –, hogy csukott ajtók mögött bujkáljanak és titkolózzanak a termelési és beszerzési folyamataikat illetően.
A divatszakma az elitizmusra és a titokzatosságra épült. Az haute couture divatházak, mint a Dior, a Givenchy, a Valentino vagy az Yves Saint-Laurent féltve őrizték szakmai titkaikat.
De mivel a '80-as években a márkák globalizálódtak, megtelepedtek a készruhagyártás terén is, licencelték nevüket más gyárak számára (melyek előállították ezeket az olcsóbb, középosztálynak szánt termékeket), globálisan integrált beszállítói hálózatok csúcsán találták magukat. És ezek összetételét, mechanizmusait már nem titkolhatják. Elszámolással tartoznak a fogyasztóknak és a társadalomnak. A transzparencia diszruptív erő, és ezzel meg kell barátkozniuk a divatmoguloknak.
Nagy kihívást jelent, hogy országonként más-más előírások vonatkoznak a divatszakmára, ezért egységesíteni kell az adatközlést a nyilvánosság felé. Egységesen ugyanazokat a fajta adatokat kell megadniuk a márkáknak mind a társadalmi, mind a környezeti lábnyomukat illetően, hogy a fogyasztók könnyen össze tudják ezeket hasonlítani. És ezek ismeretében döntse el mindenki, hogy kinél vásárol.
Kép: Elastic' 91
Iparági tisztulás
Az elmúlt hónapokban több márka is bejelentette, hogy felhagy a szőrmék és/vagy a bőrök használatával a termékeikben.
„Az átláthatóság javítja a munkások jogait, bizalmat és hitelességet épít, s előmozdítja az etikus üzleti gyakorlatokat” – mondta a Koppenhágai Divatcsúcson Frouke Bruinsma, a G-Star Raw vállalati felelősségvállalási igazgatója.
A márkák elkezdtek érdekdvédelmi és aktivista szervezetekkel szövetségeket kötni, hogy együtt világítsák át saját működésüket, tegyék etikussá és a külvilág felé is átláthatóvá ellátási láncukat.
A tűzeset nyomán született meg a Banglades Biztonsági Egyezmény, mely előírja, milyen biztonsági feltételeknek kell megfelelniük a ruhaipari üzemeknek, és szavatolja az alkalmazottak biztonságát. Az egyezmény 1200(!) bangladesi gyárat fed le és 60 nemzetközi hírű divatmárka írta alá.
A Fashion Revolution 2016-ban elindította a Fashion Transparency Indexet, melyben a márkák társadalmi és környezeti szabályait, működésüket és azok hatását osztályozza.
(Sustainable Brands)
