Etikus divat: egyre több márka tiltja be a szőrmét

Az állatvédő szervezetek évtizedek óta kampányolnak a prémes öltözetek ellen. A nagy brandek végre meghajolnak a nyomás előtt, de elsősorban amiatt, mert az új generáció ízlése már másmilyen. Nekik nem kellenek bundák és prémes ujjú vagy nyakú kabátok.

Egyes aktivisták úgy vélik, hogy egy fenntartható világban nemcsak az ökoszisztémákat kell védeni, de azok lakóit, az állatokat is. Vagyis nem mészároljuk le őket esztétikai okokból, hogy a tollaikkal ékeskedjünk, illetve a bőrükkel és a bundájukkal. Legfeljebb önfenntartás céljából ölhetjük meg őket, tehát a húsuk elfogyasztása végett - bár sokan ezt is helytelenítik.

A divatipar egyes köreiben régóta hangoztatott vélekedés, hogy a bundák és prémek nem píszík (PC: politically correct). A '90-es években sztármodellek csoportban pózoltak meztelenül New Yorkban köztéren, hogy tiltakozzanak a bundák viselése ellen. Az ilyen megmozdulások mögött rendszerint a médiatudatos PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) nevű állatvédő szervezet állt.

Tüntet a PETA
(fotó: PETA)

Úgy tűnik az állatvédők újabb bástyát foglaltak el, hiszen a Versace és a kiegészítőket gyártó Furla is csatlakozott azon márkákhoz, melyek felhagynak a szőrmék használatával.

Donatella Versace a The Economist 1843 nevű magazinjának adott interjújában jelentette be, hogy felhagy a prémes termékek tervezésével és értékesítésével. A Furla közölte, Cruise 2019-es kollekciójától kezdődően minden szőrmét műszőrmével váltanak ki mind a női, mind a férfiöltözetekben.

Variációk egy témára
(fotó: PETA)

Bőrruhákat sem?

A világhírű tervező, Stella McCartney -Sir Paul McCartney lánya- már régóta "vegetáriánus filozófiát" követ nemcsak az étrendjében, de az üzletben is: vagyis nem fogadja el az állatok lemészárlását. Kollekcióiban nem szerepel sem bunda, sem bőr, de még toll sem.

A márkák rendszerint akkor szánják rá magukat a szőrmés termékekkel való szakításra, ha -hála az okostelefonok videókameráinak- felvételek készülnek valamilyen farmról, ahol kegyetlenül bánnak az állatokkal. A Hermés is megszívta néhány éve, amikor felkerült a netre egy videó egy aligátorfarmról, mely a cég ellátási láncában szerepelt.

Cukiság - komoly üzenettel
(fotó: PETA)

2018 májusa pedig úgy kezdődött, hogy a Gap, a Banana Republic, az Old Navy (ez a kettő a Gap tulajdona), a H&M és a Zara is bejelentette, kivonja az angóragyapjú-szövetet a termékskálájából, miután a PETA közölte, az angórakecskékkel kegyetlenül bánnak 12 dél-afrikai farmon (erőnek erejével tuszkolják őket és túl kapkodva nyírják a bundájukat, ezért megsérülnek a jószágok). A szervezet ennek alátámasztására videót is közzétett. A Dél-Afrikai Köztársaság adja az éves globális angóragyapjú-output több mint felét. A Zara 2020-tól nem árusít angóragyapjút tartalmazó divatcikkeket.

A PETA alelnöke, Dan Mathews egyébként úgy üdvözölte Donatella Versace döntését, mint "jelentőst áttörést együttérző divat" megteremtéséhez vezető úton, ugyanakkor máris megragadta a lehetőséget, hogy a következő áttörésért kampányoljon: szeretne bőrmentes kollekciót látni a Versace divatháztól.

Sokkoló látvány a nemes cél érdekében.
(fotó: PETA)

A következő márkák hagytak fel a szőrmék, bundák használatával: Giorgio Armani, Gucci, Donna Karan/DKNY, Calvin Klein, Ralph Lauren, Tommy Hilfiger, Stella McCartney, Michael Kors, Vivienne Westwood, Hugo Boss, Jimmy Choo, Maison Margiela, Yoox Net-a-Porter.

(Reuters, CNNMoney)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo