Friss cikkeink


Hol a legjobb dolgozni Magyarországon?

Hol a legjobb dolgozni Magyarországon? 

A Világgazdaság-Hewitt Legjobb Munkahely Felmérés idei győztesei a Kulcs-Soft Nyrt., az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az Ericsson Magyarország Kft. Az újonnan létrehozott 1000 fő feletti vállalatok kategóriában az Ericsson mellett a Mátrai Erőmű ZRt. és a Magyar Telekom Csoport érdemelte ki a Legjobb Munkahely címet. A Hewitt immár kilencedik alkalommal végezte el a Legjobb Munkahely Felmérést Magyarországon, 2007 óta a Világgazdaság partnerségével.
Válságban vonzóbbak a hamis termékek

Válságban vonzóbbak a hamis termékek 

Megtartotta kedden második találkozóját a Herczog Edit szocialista és Bill Newton Dunn brit liberális demokrata EP-képviselők kezdeményezésére létrejött Hamisítás és Csalás Elleni Küzdelem Fóruma. Az ülésen Carlo van Heuckelom, az Europol és John Taylor, az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatóságának megbízottja ismertette a képviselőkkel a legfrissebb bűnügyi trendeket.
"A forint mintha kitöréshez készülne"

"A forint mintha kitöréshez készülne" 

Tartotta magát a bika tegnap Amerikában. Harmadik napja drágult az olaj, az arany árfolyama nem sokat változott. A bankpapírok húzzák le az ázsiai indexeket. A dollár erősödött, a jen gyengült, az EUR/HUF nem sokat változott. Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.
Digitális átállás: a televíziózás új korszaka

Digitális átállás: a televíziózás új korszaka 

Az analóg televíziózás által lefoglalt jó minőségű, alacsony tartományban lévő frekvenciák mintegy háromnegyede felszabadul 2012-ig a digitális televíziózásra való átállás miatt. Ez jelentősen gyorsíthatná a szélessávú internet terjedését, kérdés azonban, hogy ki és hogyan fogja meghatározni a követendő spektrumpolitikát. Az Amerikai Egyesült Államok és Japán már lépett a digitális hozadék hasznosításában, Európa pedig igyekszik nem lemaradni.
"Oszkónak van a legnehezebb a dolga"

"Oszkónak van a legnehezebb a dolga" 

Christine Lagarde francia pénzügyminisztert választotta Európa idei legjobbjának a Financial Times, amely szerint Oszkó Péternek, a magyar szaktárca vezetőjének a feladata a legnehezebbek között van az EU-n belül.
Öt érv a nyugodt internetezéshez

Öt érv a nyugodt internetezéshez 

A mobilinternet az év minden időszakában, szinte bármilyen helyzetben jól jön, hiszen a felgyorsult világban egyre többünknek van szüksége a mozgás szabadságára, ám ezzel egy időben az állandó internet-kapcsolatra is. A mobil szélessáv erre garantált előnyöket nyújt, a Pannon célja pedig, hogy ezeket az előnyöket ügyfelei igényeihez igazítva kínálja.
Nincs többé hétjegyű mobilszám

Nincs többé hétjegyű mobilszám 

A hírközlési hálózatok azonosítóiról, azaz a telefonszámokról is szóló kormányrendelet változása szerint 2010. január 16. 00.00 órától a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy (belföldi előtét, hálózatkijelölő szám és előfizetői szám) tárcsázásával lehet hívni, és csak ez a formátum lesz használható SMS, MMS küldésnél is.
Orbán: "lopakodó jogalkotás" folyik

Orbán: "lopakodó jogalkotás" folyik 

Az ellenzéki pártvezér szerint az EU-nak nincs egységes és versenyképes energiapiaca, s nincs közös energiapolitikája sem, ráadásul "nem tudja felfogni Kelet-Európa helyzetét".
Továbbra is a politika a korrupció melegágya

Továbbra is a politika a korrupció melegágya 

Bár Magyarország egy helyet javított  nemzetközi korrupciós helyezésén, sem ezzel, sem a kapott közepes osztályzattal nem lehet elégedett - mondta az MTI-nek kedden Marschall Miklós, a Transparency International (TI) európai és közép-ázsiai igazgatója, aki szerint  a korrupció méregfogát  a párt-, illetve a kampányfinanszírozás átláthatatlansága jelenti az országban.
Vége a bizonytalanságnak: nőhet a nettó jövedelem

Vége a bizonytalanságnak: nőhet a nettó jövedelem 

Az Alkotmánybíróság elutasította a személyi jövedelemadó összevont adóalapja utáni adómegállapítás 2010. január 1.-jén hatályba lépő új módszere - vagyis a szuperbruttó - ellen érkezett beadványokat. Ezzel lezárt egy nyitott kérdést, mely a nemcsak a jogalkotó, de a jogalkalmazók számára is bizonytalanságot jelentett az elmúlt időszakban.

Itthon is ünnepeljük a fiatal vállalkozókat 

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fővédnökségével, 2009. november 16. és 21. között kerül megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hete címet viselő rendezvénysorozat.  A 78 országban egyszerre zajló nemzetközi programsorozat a kreativitás és a vállalkozói szellem ifjú képviselőinek ünnepe.

Nem meglepő: csökkentek a reálkeresetek 

A reálkeresetek - a nettó keresetek 3,4 százalékos növekedése és fogyasztói árak 4,9százalékos növekedése mellett - szeptemberben 1,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Megindulhat felfelé a BUX 

Új csúcsra törtek az amerikai indexek a vártnál jobb kiskereskedelmi adatok nyomán. Több mint 3%-kal drágult az olaj, újabb csúcsot ütött az arany. Csak a bányatársaságok papírjainak sikerült emelkedniük reggel Ázsiában. A dollár gyengült, a jen és a forint azonban erősödött tegnap. MOL: A vártnál gyengébb nettó profit, de jó üzemi eredmény. Danubius: Az éves szinten 78%-kal magasabb profit némileg felülmúlta várakozásainkat. RFV: Szenzációs harmadik negyedéves eredmény az új szerződéseknek köszönhetően. Ma a hazai parketten csökkenésre számítunk.

Klímaharc: két részletben is elintézhetjük 

Balázs Péter szerint nem baj, ha a világ nem egy, hanem két lépésben oldja meg az éghajlatváltozás problémáját, hiszen ez nem csak globálisan, hanem magán az Európai Unión belül is kétlépcsős a folyamat. A magyar külügyminiszter ezt annak kapcsán mondta hétfőn Brüsszelben újságíróknak, hogy az EU-országok külügyminiszteri tanácskozásán szó volt a decemberi koppenhágai klíma-világkonferenciára való felkészülésről is.

Utoljára spórolhatunk nagyobb összeget biztosítóváltással? 

Félidejéhez érkezett az idei kötelező kampány. Az időarányos adatokból kitűnik, hogy idén rekordszámú váltóra lehet számítani. A Biztosítás.hu szerint azonban könnyen lehet, hogy jövőre nem csökkennek tovább a díjak, de idén még rekord összeget spórolhatnak meg az autósok.

Az anya nem küldhető el a gyerek 3 éves kora előtt 

A most elfogadott törvényjavaslat több fontos részkérdést szabályoz és számos területen változást hoz a munka világában, ezért egyértelműen pozitív előrelépésnek tartom támogatását - mondta el Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár azután, hogy az Országgyűlés hétfői ülésén a képviselők megszavazták az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot.

Az IMF nem örülne a Fidesz-kormány "7 százalékának" 

Magyarország nem hívja le az esedékes IMF részletet, az Európai Unióval is megállapodásra készül, hogy a kölcsön lehívását későbbre halasztja - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn Budapesten. Az IMF és az Európai Bizottság

Mire számíthatunk a benzinkutakon? 

Három-három forinttal csökken az üzemanyagok ára - értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból. A múlt héten nem változott, míg az azt megelőző héten 4 forinttal nőtt a benzinár, és a gázolaj ára is 2 forinttal emelkedett a hazai töltőállomásokon. 

Számvetés és jövőkép a magyar információs társadalomról 

Miközben a válság csillapodni látszik, a hatások és az átrendeződések ismeretében mérleget vonnak és terveznek a hazai információs társadalom és gazdaság kialakulásában érdekeltek. Az idei, immár nyolcadik E-Magyarország, e-kormányzat konferencia elemzi és összegzi az elmúlt bő 7 évben történteket, az információs, a tudás alapú társadalom és gazdaság kérdéseit. A fejlett információs társadalmak hatalmas fejlődési ütemet diktálnak, ezért különösen fontos, hogy a tennivalókat nyílt fórumon beszéljék át a hazai szakemberek.

Erste NetBroker Tőzsdetanfolyam 

Az Erste Befektetési Zrt. és a Tőzsdeklub két napos gyakorlatorientált tőzsdetanfolyamot szervez 2009. november 21-22. 09:00 órától - 17:00 óráig. A szeminárium célja a sikeres kereskedés elősegítése.

Mi lesz veled "drága, profit warning"-os OTP? 

Az Erste Befektetési Zrt. szerint semmi különös. Ugyanis az elemzők eddig sem vártak 150Mrd forintos eredményt, hanem csak 139Mrd Ft-ot. Az pedig valószínűleg így is meglesz.

Az autósoknak nem tetszik a kilométerenkénti adó 

A holland közvélemény bizalmatlansággal fogadta a gépjárműadó kilométerdíjjal történő leváltásának tervét. A hollandok jelentős többsége táplál ellenérzést a kormány által pénteken elfogadott radikális közlekedésadóztatási reformmal szemben - írja a "De Telegraaf" vasárnapi száma.

Két jelölt is érdeklődik a Playboy iránt 

Sokasodnak a Playboy esetleges eladásáról szóló híresztelések. Már két érdeklődő neve is szóba került és 300 millió dolláros eladási árat emlegetnek az értesülések - írja a Los Angeles Times egy bennfentes személyre hivatkozva. A tárgyalások állítólag már egy éve folynak.

Két év szünet után kerülhetünk közelebb Nyugat-Európához 

A recesszió miatt átmenetileg megtorpant a közép-európai EU-gazdaságok reáljövedelmi felzárkózása, ám ez a konvergencia-folyamat 2011-től folytatódni fog - áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport új, átfogó elemzésében, amely szerint Magyarország a legutóbbi szerkezeti reformok és a megfontolt költségvetési politika révén túlteljesítő lehet a térségben.

Győri „parkosítás" 

A gazdasági válság kellős közepén is sor kerül ipari fejlesztésre, mégpedig Győrött, a helyi pari parkban, ahol kétféle pályázati pénzzel támogatják a beruházást.

Indul a kampány: az MSZP a fideszes adóemeléseket sorolja 

"Abból, hogy egy párt képviselői hogyan kormányozzák a választók által rájuk bízott néhány ezres, néhány tízezres, esetleg néhány százezres településeket, joggal következtethetünk arra, hogyan kormányozná ez a párt az országot. Mai esettanulmányunkban azonban nem egy, hanem több mint félszáz fideszes település példájából vonunk le következtetést a Fidesz majdani esetleges kormányzására, az arra vonatkozó, idézett kijelentések igazságtartalmára nézve" - mondta Szabó Zoltán, szocialista képviselő sajtótájékoztatóján. A Fidesz válaszában a szocialistákra nézve negatív megjegyzéseket szedte csokorba baloldali lapoktól, politikusoktól és politológusoktól.

Honvágya volt: milliós mobilszámlát csinált munkaadójának 

Valószínűleg honvágya volt annak a Fülöp-szigeteki szociális gondozónak, aki ötvenezer sékelt, azaz több mint két és fél millió forintot telefonált el izraeli munkaadója számlájára.

Miért bukunk el a klímajátékban? 

A fejlett országok jelentős része ökológiai értelemben adósa a világnak, mutatott rá Mathis Wackernagel. A tudós felhívta a figyelmet arra, hogy az emberiség 2030-ra az ENSZ legoptimistább becslései szerint is "két földnyi" természeti erőforrást fog felhasználni, más szóval két Föld kellene ahhoz, hogy fenntartható módon biztosítson ennyi erőforrást. - ítra a BrandTrend összefoglalójában.

Földpiac: Somogy a legdrágább 

A hét statisztikai régió közül a legmagasabb szántó értékesítési árakat a Dél-Dunántúlon, Somogy, Tolna és Baranya megyében lehet tapasztalni. A somogyi "drágaság" oka az, hogy Somogy kifejezetten mezőgazdasági megye, ahol a lakosság 80 százaléka kötődik az agráriumhoz, és az átlagnál nagyobb mértékben történtek telekösszevonások

Oszkó: "erre rendszerváltás óta nem volt példa" 

A társadalom működésének átalakításához kulturális váltásra van szükség Oszkó Péter szerint, akivel a Népszava készített interjút szombati számában. A pénzügyminiszter szerint a mostanihoz hasonló válság alkalmas arra, hogy sokan ráébredjenek saját hibáikra, életvitelük, például adózási tevékenységük nem helyes voltára. Úgy vélte, hogy a kormányzati munka most a megfelelő irányba tereli a öngondolkodást.

Ötletes: nem az autót kell adóztatni, hanem a kilométereket 

A holland kabinet által pénteken este jóváhagyott törvény értelmében megszűnne a személygépkocsik fogyasztói árát megnövelő adó. Ennek fejében viszont az állam meg fogja adóztatni az autóval megtett kilométereket. Illetékesek azt remélik ettől, hogy csökkenni fog a légkör CO2-terhelése, az utakon tapasztalt zsúfoltság, valamint a halálos balesetek száma.

Vasárnapig szabaduljon meg a kétszázasoktól! 

Vasárnapig lehet fizetni a papír kétszázassal, november 16-tól a bevont bankjegy elveszti törvényes fizetőeszköz jellegét, de a következő húsz évben a jegybanknál átválthatók maradnak a papír kétszázasok.

Íme 2009 legsikeresebb fiatal magyar tudósai! 

Az MFB 2009. november 13-án a Magyar Nemzeti Galériában ünnepélyes díjátadót szervezett a Junior Prima Díj Magyar Tudomány kategória ez évi nyerteseinek. Az idén harmadik alkalommal adták át a díjat annak a tíz tehetségnek, akiket a szakmai ajánlások alapján a 34 éven aluli, kiemelkedő eredményt elért fiatal tudósok közül választottak ki.

"Még mindig nem töröltük el a határokat!" 

20 évvel a Berlini Fal lebontása után a szolgáltatási irányelv teljes körű bevezetése törölheti el véglegesen a határokat Kelet és Nyugat között - fogalmazott Herczog Edit szocialista EP-képviselő az irányelv bevezetésének szerda esti vitájában. A képviselő szerint az egyes nyugati tagállamok által továbbra is fenntartott, a munkaerő szabad áramlását korlátozó szabályok nagymértékben hátráltatják a szolgáltatási irányelv alkalmazását.

Androidos hős a Pannon kínálatában  

A Pannon újabb okostelefonnal bővítette készülékkínálatát: a HTC Hero az első, nyílt forrású androidos mobil szoftverplatformot futtató telefon a vállalat kínálatában. A HTC legújabb fejlesztésű készüléke az okostelefonok összes előnyével rendelkezik, és kifejezetten alkalmas az üzlettársakkal, barátokkal való állandó kapcsolattartásra a webes felületeken.

Így lopják el a Facebook-jelszavát - ne dőljön be! 

A közösségi hálózatok használói fokozottan ki vannak téve a kártékony szoftvereknek és adathalászatnak. A  Facebookra irányuló októberi, kártékony szoftveres támadás mellett a Symantec a Facebook felhasználókat célba vevő adathalászatot is észlelt.  - derül ki a cég szokásos havi jelentéséből.

Cafeteria: csökkenő juttatások, vitatott elemek 

A 2010-től életbe lépő adóváltozások eredményeként jövőre is ugyanakkora cafeteria költségkerettel tervez a cégek kétharmada, mint idén. Vagyis a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül az új évben a kedvezményes adózású elemek esetén - derül ki a Sodexo Pass felméréséből. A Sodexo Akadémia kerekasztal-beszélgetésén olyan gyakorlati kérdéseket vitattak meg a szakemberek, hogy mikor éri megvenni az éves bérletet a dolgozóknak, adhatók-e korlát nélkül a normál adózású elemek

Válság magyar módra: van még lejjebb is 

Az Európai Unió gazdasága már növekedésnek indult a harmadik negyedévben, Magyarországon azonban még tart a csökkenés, és hasonló helyzetben van több más ország is a térségből, köztük Romániában és Bulgária is. Magyarországon bár lassult a csökkenés a harmadik negyedévben az előzőhöz képest, de jóval nagyobb lett a visszaesés a várakozásokhoz viszonyítva.

Paks csúcsra jár 

Elérte a 108 százalékosos teljesítményt a paksi atomerőmű 3-as blokkja. Ezzel már mind a négy paksi blokk 500 Mw-os teljesítményen üzemel, vagyis a paksi atomerőmű névleges teljesítménye eléri a 2000 MW-ot - közölte Mittler István, a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója.

A Jobbik (is) lemaradt a pénzről 

A múlt hónapban létrejött, szélsőjobboldali pártokat tömörítő szövetség, az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége (Alliance of European Nationalist Movement) nem kaphat támogatást működéséhez az Európai Parlamenttől, mert lekésték a támogatás igényléséhez kijelölt határidőt.

Ludwig múzeumban a magyar szobrász-sztár alkotásai 

Ha létezett valaha Magyarországon igazi szobrász-sztár, akkor a hetvenes-nyolcvanas években Amerigo Tot, az egykor Fehérvárcsurgóról elszármazott Tóth Imre az volt. Az ő műveit tekinthetjük meg október 9 és január 3.-a között a Ludwig Múzeumban.

Most kiderülhet, van-e elég erő a bikában 

A negatív tartományban zártak az amerikai indexek - Jelentős mértékben esett tegnap az olaj árfolyama, az arany csak kismértékben veszített értékéből - Vegyes a kép Ázsiában - A dollár erősödött, a jen gyengült, a forint 271 körül ingadozik - OTP: Negyedéves szinten 10%-kal megugró nettó profit, jóval a piaci konszenzus felett - Egis: További részletek a pénzügyi igazgatótól a 2009/10-es évre vonatkozóan - Ma csökkenésre számítunk a hazai paketten.

Hogyan ússzuk meg a vagyonadót? 

A törvény hiányosságai miatt könnyen megúszható a jövőre bevezetendő vagyonadó megfizetése - írja a pénteki Magyar Nemzet szakértőkre hivatkozva. A kamara pedig biztos, ami biztos, az Alkotmánybírósághoz fordul.

„Az első millió megszerzése valójában gyerekjáték” 

"A megfelelő pénzügyi szemléletmód és műveltség birtokában a hiedelemmel ellentétben az első millió megszerzése valójában gyerekjáték. Ehhez igen egyszerű pénzügyi tapasztalatokra van szükségük, amelyeket minden gyermek akár már kisiskolás korától megszerezhet." - mondta Alkér Orsolya gyereknevelési tanácsadó, „Az első millió" szerzője.

Vagyonkalkulátorral könnyíti életünket az APEH 

Várhatóan december közepétől online adatlap kitöltését követően mindenki számára hozzáférhetővé válik az adóhatóság vagyonkalkulátora - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) csütörtökön az MTI-vel.

El kell veszíteni a gondolkodás női jellegét? 

A fejlett világban manapság már teljes egyenjogúságról, tökéletes emancipációról beszélhetünk, de a nők aránya a vezető pozíciókban még mindig vészesen kicsi. Aki pedig mégis irányító szerepbe kerül, attól a társadalom többségében azt várja el, hogy veszítse el gondolkodásának női jellegét. Pedig a pszichológiában a nőkhöz kötött tulajdonságok sokat segíthetnének a mostani válsághelyzet emberi megoldásában is. Dr. Valló Ágnes életmód-tanácsadó terapeutával, trénerrel ennek okairól, a női vezetés lehetőségeiről beszélgettünk.

Mely szakmával találhatunk könnyebben állást? 

A jövő HR-ese multifunkcionális lesz. Keresettek lesznek a bio- és környezettechnikával foglalkozó szakemberek, biztonságtechnikai specialisták, wellness szakértők. A válságból a megújulás, a nyitottság jelentheti a kiutat - hangsúlyozták a szakemberek a Változások, választások, vélemények című workshopon, amelyet a HR Portal és A Tanácsadó magazin szervezett.

Oda a kiscégek adóelőnye 

A recesszió időszakában meglehetősen nehézkessé vált az érdekérvényesítés, amit jelez, hogy több ponton hajlott a kormányzat a vállalati szektor terheinek könnyítésére, de a szabályozó rendszer átalakításával lényegében azonnal elveszett az adóelőny, amely versenyképesebbé tehetné a kis és közepes vállalkozásokat - hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége „Hallatjuk a hangunkat!" megyei fórumsorozatának első állomásán. Egerben, majd Tatabányán, Dávid Ferenc, a szervezet főtitkára leszögezte, túl sok pozitívumot nem tud mondani a 2009-es érdekérvényesítésről, hiszen mindabban, amiben együttműködtek a kormányzattal és sikereket értek el, szertefoszlott a kabinet szociális döntéseivel.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo