Jövő héten sok minden kiderül

Háromnapos ülést tart a jövő héten a parlament; kedden kezdődik a jövő évi adó- és járuléktörvények általános vitája. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után arról számolt be, hogy kedden ötórás időkeretben tárgyalja a parlament a 2011. évi adó- és járulékszabályokra vonatkozó törvénytervezetet.

A frakciók hozzájárultak, hogy a Költségvetési Tanács elnöke felszólalhasson a vitában húsz percben. A napirendi ajánlásból kiderül, hogy kedden kezdődik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslat általános vitája is és zárószavazást tarthatnak a közmédiát érintő kérdésekben.

Altorjai Anita kitért arra is, hogy a jövő heti ülés napirendje elnöki javaslatra kerül a Ház elé, mert nem volt megegyezés a frakciók között arról, hogy a lakáshitelesek megsegítését célzó javaslatot házszabálytól eléréssel tárgyalják. A házszabálytól való eltérést a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik támogatta, az MSZP pedig jelezte, hogy erről később alakítja ki az álláspontját. Ha az Országgyűlés házszabálytól eléréssel tárgyalja hétfőn az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítésére vonatkozó Fidesz-KDNP képviselői indítványt, akkor aznap a módosító javaslatokról való szavazás után sor kerülhet a zárószavazásra is.

A sajtófőnök elmondta azt is, hogy lehetőség szerint kedden zárószavazást tartanak a közmédiát érintő kérdésekben. A napirendi ajánlásból kiderült: ha nincs elfogadott módosító indítvány, zárószavazást tartanak arról a két előterjesztésről - egy törvényről és egy határozati javaslatról -, amely szerint közös vagyonkezelő alapba kerül a Magyar Televízió Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. vagyona.

Hétfőn lehet a zárószavazása a magán-nyugdíjpénztári befizetésekről szóló törvényjavaslatnak is - ennek is az a feltétele, hogy ne legyen elfogadott módosító indítvány. Szerdán több törvényjavaslat általános vitája kezdődik el, közte az ügyészségről szólóé is; a kormány ebben egyebek közt azt indítványozza, hogy a legfőbb ügyész mandátuma a jelenlegi 6 helyett 9 évre szóljon.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo